Összes oldalmegjelenítés

2015. június 29., hétfő

Zölddió lekvár

Zölddió lekvár

Hozzávalók:
1 kg zöld dió
1 liter víz
kb. fél kg cukor
2 citrom kifacsart leve és reszelt héja
1 teáskanál citromsav
egész fahéj, szegfűszeg
2 vanília rúd, vagy 3 tasak vaníliás cukor
2-3 közepes alma (édesebb, karakteres almát válasszunk hozzá).
Gumikesztyűt feltétlenül használjunk készítéskor!
A diót alaposan mossuk meg, majd vágjuk le a végeit. Villával szurkáljuk át a diók mindkét oldalát, majd helyezzük őket egy nagyobb befőttes üvegbe, és öntsünk rá bőségesen vizet. A diót áztassuk legalább 10 napig. A 2-3. áztatási napon szurkáljunk a dióba fahéjat és szegfűszeget, és így áztassuk tovább. A vizet minden nap cserélni kell.  Az áztatási idő során a dió elveszíti keserű ízét; először fakulni kezd, majd megbarnul.
Az áztatási idő után a diókat vágjuk apróra, és tegyük fel főni. Ha már jó puha, botmixerrel pépesítsük.
Egy másik edényben készítsük el a szirupot: tegyük fel főni a vizet, adjuk hozzá a cukrot, a citromlevet, a citromhéjat, a citromsavat. Folytonos keverés mellett főzzük, míg besűrűsödik. Ha elkészült a szirup, adjuk hozzá az apróra kockázott almát, a vaníliát, és forraljuk, amíg az alma puhára fő. Ha kész, adjuk hozzá a diót és takarékon, folyamatos kevergetés mellett főzzük 15-20 percig.
A lekvárt forrón sterilizált befőttes üvegekbe adagoljuk, lezárjuk és fejre állítjuk. Így hagyjuk kihűlni.
A receptet ITT találtam, nagyon köszönöm!És most leírom, ahogy én készítettem, a tapasztalataimat.
Elöljáróban felhívom a figyelmet rá, hogy lehetőleg egy fáról szedett dióval dolgozzunk.Aki így tesz, nem jár úgy, mint én. Ugyanis 3 különböző fáról gyűjtöttem a diót. Volt közte papírhéjú és a régi fajta aprószemű, kemény héjú is. Ezek nem egyszerre főnek, és nehezebb vele dolgozni.
A dió áztatáskor én nem szúrkáltam bele fahéjat meg szegfűszeget, hanem az összemetélt dió közé tettem 2 db egész fahéjat, meg 8-10 db szegfűszeget teatojásban. Kiemeléskor a teatojás kiakadt, és fele szegfűszeg a vágott dió közé szóródott. Kivittem napfényre az edényt, mégis nagyon nehezen lehetett megtalálni (lehet hogy mindet ki se tudtam venni) őket, a 2 fahéjat könnyebb volt meglelni, kidobni.
Az áztatott diókat leöntöttem annyi vízzel ami ellepi, és főni tettem egy fekete belsejű ép zománcú lábosban. Egy óra fövés után elzártam a tüzet - gondoltam már jó. Nem volt az, így még 1 órára tűzre tettem. A főtt dió kevésbé puha állagú, mint pl. a főtt alma.
Közben héjastól apróra vágtam 2 Idared almát. Odatettem a szirupot, sűrűre főzte, beleadtam a reszelt citromhéjat és a citromlevet is, a citromsavat kihagytam, mert nem volt itthon. Amikor elég sűrű volt, beletettem az almát, és forrás után takarékon főztem, szinte szósszá, időnként megkeverve.
A megfőtt dión csak annyi lét hagytam, hogy a botmixert tudjam használni - és pépesítettem.
Ezután összeöntöttem a kettőt, és erős tűzön állandóan kevergetve 25 percig főztem. 
Poszogott rendesen, összefröcsögte a tűzhelyet, a csempét, meg a pucér karomat is. A jobb kézfejemen 5 Ft-os nagyságú hólyag lett, pedig azonnal lisztbe tettem.
Szilvalekvárhoz hasonló színű és állagú lekvárom lett. Ízre  nagyon finom, pedig kicsit tartottam tőle, ugyanis a zölddió befőttet nem szeretjük, de ez a lekvár nagyon kellemes, pikáns ízű.A következő szezonban nagyobb mennyiséget is merek majd főzni.
Így készült
1. - Apróra összemetéltem az áztatott diót -vízzel 
      leöntve megfőztem.
2. - Apróra metéltem az almákat
3. - A sűrű sziruphoz hozzáadtam az almát
4. - Időnként megkeverve takarékon főztem
5. - Egész sűrű kocsonyás volt mikor levettem
6. - Pépesítettem a diót, majd összekevertem a kétféle pépet és készre főztem a lekvárt.
Forrón üvegekbe mertem és fejreállítva hűtöm ki.
Egy kiló dióból 2 db 720 ml-es, és 1 db 500 ml-es lekvárom lett.
Zölddió lekvár

2015. június 27., szombat

Gyümölcstorta születésnapra

Születésnapi gyümölcstorta

Olajos piskóta:
3 tojás
4 ek porcukor
2 ek étolaj(napraforgó)
1 ek ecet
5 ek liszt
fél tasak sütőpor
A tojásokat egészben habosra kevertem a porcukorral, majd beleadtam az olajat meg az ecetet.
A sütőporral elvegyített lisztet fakanállal belekevertem és egy sütőpapírral kibélelt 23 cm-es kerek tortaformába öntöttem a masszát. Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, és alsó-felső lángon 25    perc alatt megsütöttem. Tűpróba!
Kivettem a formából és rácsra tettem.
Míg hűlt a piskóta, elkészítettem a krémet.
Krém hozzávalói:
1 zacskó eperízű pudingpor
2,5 deci tej
2 ek kristálycukor
250 gramm mascarpone
200 ml Hulala habtejszín
2 ek porcukor
1 kis zacskó habfix
Gyümölcs: tetszés szerinti friss, befőtt, vagy mirelit gyümölcs

A pudingport a 2 kanál cukorral sűrű krémmé főztem a tejben. Időnként megkevertem míg kihűlt.Utána belekevertem a mascarponét.
A tejszínt a cukorral a turmixgépbe tettem, félig felvertem , akkor beleszórtam a habfixet és teljes kemény habbá vertem. Nekem turmixgéppel mindig felverődik a tejszínhab, a hátránya, hogy nehéz a kehelyből kiszedni, de lefőzött kávéval szoktam kiöblíteni.
A habot is belekevertem a mascarponés krémbe, majd felét rákentem a piskótakarikára, és kiraktam összemetélt gyümölcsökkel. (A piskótakarikát visszaraktam a kapcsos formába).
Én most friss nektarint, sárgabarackot, banánt metéltem össze, valamint magozott meggyet és rissen szedett málnát szórtam közéjük. Pár levél menta és citromfű is került bele apróra összevágva (sokat nem mertem, hátha nem szeretik).
A gyümölcsréteg tetejére rákentem a krém másik felét, és erre került a zselatinréteg.
Zselatinréteg:
20 gramm étkezési zselatin
2,5 deci víz 
1 ek porcukor
A vízben leáztattam a zselatint, majd tűzre tettem, ekkor belekevertem a porcukrot, meg néhány csepp málnalét, hogy kicsit színezze. Forrásig hevítettem (nem szabad főzni) és forrón a torta tetejére öntöttem.
Miután kicsit hűlt a zselatin, hűtőbe tettem a tortát.
Kevés fehér és étcsokit mikróban felolvasztottam, és spontán pöttyöztem vele a torta tetejét.
Így készült
Elég bizarr kinézete lett, de nekem tetszenek az ilyen szabálytalan megoldások, és akinek készítem, annak is.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy újfajta zselatinos díszítési módot szerettem volna kipróbálni, amit még valamikor a télen olvastam egy orosz internetes portálon. Úgy hittem akkor hogy elmentettem, most mégse találtam sehol. Próbáltam felidézni, de nem sikerült. Persze addig nem nyugszom, míg meg nem lesz és ki nem próbálom. Csupán a torta tetején a zselatinréteggel lett volna egy kis trükk. Ha meglesz, feltétlenül bemutatom.
Most pedig ez van. A keresztlányom születésnapjára készítettem.
El volt tőle ragadtatva. Ma van a születésnapja, de a vasárnapi ebédig hűtőbe kerül. Majd ha megvágják, kapok róla fotót és megmutatom szeletben is. 
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Az ünneplők elfelejtettek fotózni, már az utolsó asztalon árválkodó szeletnél jutott valakinek eszébe...

2015. június 22., hétfő

Macifej kekszek

Macifej kekszek

Pénteken vittem az unokáimnak a bagolykekszeket, és szombaton már olyan információt kaptam, hogy " Olyan gyorsan megették a gyerkőcök, hogy szegény baglyoknak huhogni sem volt idejük!!!" . :)
Nosza, vasárnap gyorsan gyúrtam be még egy adagot. De a változatosság kedvéért most nem baglyokat, hanem Maci kekszeket gyártottam. A recept ugyanaz,  formázáshoz az ötlet Innen, (köszönöm Vikvi!) de most feleztem a tésztamennyiséget, és az egyik felét kakaósra csináltam.Nem is mértem a kakóport, figyeltem, hogy jól színezze meg. Ismét pihentettem hűtőben, majd kinyújtás, kiszaggatás. Két pogácsaszaggató- egy kisebb, meg egy nagyobb elég a "mutatványhoz". Nálam 7 és 4 centi volt az átmérőjük. Elég nagy kekszeim lettek, összesen 13, kétszerre kellett kisütnöm.
A kinyújtott tésztából köröket szaggattam. A lényeg, hogy a kisebb körökből kétszer annyi legyen, mint a nagyból- Egy macifejhez 1 nagy körre, és 2 kis körre van szükség. Nagy kör a fej, egyik kis kör a pofi, másik kis kör kettőbe vágva a két füle. a színeket pedig keverjük - 1 fehér 2 barna, vagy 1 barna 2 fehér. Nem sok fázisfotót csináltam. az 1. képen 5 nagy kör, hozzá 10 kis kör, a barna tésztából ugyanígy. A második képen látható az összeállítása, már a tepsiben, sütés előtt.
A fehér tészta és összeállítva tepsiben sütés előtt
Előmelegített sütőben 15 perc alatt sül meg. Teljesen ki kell hűteni a díszítéshez.
Díszítése a szemek, orr, száj megalkotásából áll.
Ehhez először 2 evőkanálnyi porcukrot elkevertem annyi citromlével, hogy tapétaragasztó állagú lett.
Ebből a sűrű cukormasszából mokkáskanál hegyéről cseppentettem mindegyikre 2 cseppet szemfehérjének, és ezekbe egy-egy csokilencsét belenyomtam.
Továbbiakhoz kis nylonzacskókból 3 dekányi olvasztott fehér, és 3 dekáányi olvasztott étcsokiból megrajzoltam az orrot meg a szájat. Nagy lyukat találtam vágni a fehércsokis zacskón, ezért nem tudtam vele szépen dolgozni. (Meg siettem is.)
Vegyesen fehér és barna pofijú macifejek
Dobozban
Dobozoltam a hétfő reggeli indulásig.
Már a buszon a gyerekek is, a süti is, mi meg integetünk
Reméljük, kellemes lesz a nyaralás! :)

2015. június 20., szombat

Bagolykekszek

Bagolykeksz
Évánál láttam meg minap ezeket a mókás bagolyfióka kekszeket, és el is készítettem az unokáimnak, mert az évzáró után a kisebbik hétfőn  már indul is táborba.Jó útravaló lesz, és a formája is gyerekeknek való. Én máris dupla adagból készítettem, ezt írtam le. Éva köszönöm az ötletet meg a receptet, egyszerűen elkészíthető finom kekszek!
Bagolykeksz
Hozzávalók:
35 deka liszt
1 zacskó sütőpor
10 deka cukor
1 zacskó vaníliás cukor
2 tojás
13 deka margarin
csipet só
1 tk natúr kakópor
A lágy margarint alaposan kikevertem a cukrokkal, a sóval, majd egyenkét hozzákevertem a tojásokat is. Hozzászitáltam a lisztet, és először fakanállal összeállítottam a tésztát, majd gyors mozdulatokkal meggyúrtam. Lecsíptem belőle egy kacsatojásnyi darabot, amibe belegyúrtam a kakaóport, aztán a a tésztákat egy órára hűtőbe tettem.
Az ilyen tésztákat jól lisztezett deszkán kell kinyújtani, de én újabban szilikonos sütőpapíron nyújtom, azt is kicsit behintem liszttel. A fehér tésztát fél centi vastagra kinyújtottam, kb.7 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket szaggattam(24 db. lett). Némelyikből üdítős kupakkal kanyarítottam ki, ezek fülesbaglyok lettek. Az esedék tésztát összegyúrtam, 2 mm-nyire kinyújtottam és 48 db kis kört szúrtam ki üdítős kupakkal. Minden nagy körre rátettem két kiskört a szemekhez. Majd következett a barna tészta. Ezt nem nyújtottam ki, csak csipegettem belőle. A szemgolyóknak szánt tésztacsipetből először golyókat formáltam, amiket csak úgy kézzel a "helyére" lapogattam(48 db). A többi barna tésztából orrokat formáztam(24-et) és késsel kis helyet csináltam a két szem közötti részen, ahova jól belenyomkodtam. Még villával nyomatokat vájtam mindengyikbe, majd sütőpapíros tepsibe tettem őket egymástól kis távolságot hagyva(két tepsiben sült ki ez a mennyiség). Előmelegített sütőben 180 fokon alsó-felső lángon 15 perc alatt megsütöttem. Langyosan már dobozoltam is be.

Mihelyt kijöttünk az évzáróról odaadtam a lányoknak a kekszet. Örültek neki és megköszönték. Azt is, hogy elmentem a tanévzáró ünnepélyre. Persze hogy elmentem én is, hiszen öröm volt ott lenni, (sajnálta is a férjem, hogy neki más elfoglaltsága volt) büszkék lehettünk rájuk, hiszen mindketten kiváló eredménnyel, dícsérettel, könyvjutalommal zárták az évet.


2015. június 16., kedd

Holdnaptár és a különleges június 18.


Azokat a naptárakat, amik a Hold fázisain alapulnak, holdnaptáraknak nevezzük. Az egyes holdfázisok - növő hold, fogyó hold, újhold, telihold, stb. - hatást gyakorolnak a természetre, az életünkre. Az emberek évezredek óta hisznek a Hold hatalmában, és szeretnék hasznosítani a belőle sugárzó erőt. Ahogyan ez az égitest előidézi az apály-dagály változását, úgy befolyásol minden élő szervezetet. 
Az emberek évezredeken keresztül harmóniában éltek a természettel, megfigyelték a természet ritmusát, és igyekeztek az így szerzett tapasztalataikat a mindennapi életükben hasznosítani. És természetesen igyekeztek ezt a tudást(mely évszázadokon át szájhagyomány és tapasztalat útján maradt fenn) továbbadni gyermekeiknek.  Ám a XIX. század vége felé ez a tudás feledésbe merült - a fejlődő technikának köszönhetően.
Napjainkban ismét felismerték, hogy őseink megfigyelései a holdfázisok hatásairól máig megállják helyüket. Néhány alapelv figyelembe vételével könnyebbé tehetjük a mindennapi tevékenységeinket!Johanna Paungger és Thomas Poppe könyvéből (Útmutató hold) kb. 15 éve igyekszem alkalmazni a háztartási és kerti munkákban ezt a tudást. Vannak számomra megvalósítható dolgok, és van, ami ma már idejét múlt, de amiben tudom hasznosítani, azt eredményesnek tartom. Sikerrel alkalmazom a takarításban, főzésben.
Ilyen tapasztalataim vannak a minden év (vagy úgy is mondhatjuk, hogy bármely év) június 18-ával kapcsolatban is.

Különös nap van június 18-án déli tizenkettőig (nyári időszámítás szerint egyig).
Azok az évelő növények és gyomok, amelyeket ezekben az órákban irtunk ki, soha többé nem nőnek vissza, még a gyökerük is elrothad. Ezek szinte megmagyarázhatatlanok, és csak saját magunk által bizonyíthatók, ha kipróbáljuk őket.

Én ezen a napon mindig dolgozok a kertben. Idén a japán keserűfű irtás utolsó fázisát akarom elvégezni. A kb. 20 éve ültetett 4-5 tő növény nagyon elszaporodott az udvarunkban. Ősszel úgy döntöttünk, hogy teljesen kiírtjuk, ezért kihúzgáltuk, kiástuk, amennyire lehetett. Nos, a kora tavaszi hónapoktól máig tapasztaljuk, hogy a kert különböző részein kihajt. A talaj alatt 15-20 méterre is elkúszott a gyökere, az ásáskor eldarabolt gyökérrészek pedig új helyre kerülve újra kihajtanak.
Remélem, most a végére tudok járni.
Japán keserűfű - kép innen
Akit érdekel a holdnaptár, vagy az eszerinti házimunka, kertészkedés, az  Ezen a linkgyűjtőn tovább tájékozódhat a témában.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Megírom a japán keserűfű irtásával kapcsolatos tapasztalataimat: Miután gyökerestől kihúztuk a növényeket, ásóval jó mélyen megbolgattuk a tövek környékén a talajt. Rengeteg friss terjedő gyökeret összeszedtünk, amelyek tarackszerűen nagy távolságra elterjedtek a földben. 
Föld alatt terjedő gyökerek
Műanyag zsákban tettük a kukába. Remélem, ha nem is száz százalékos, de alapos munkát végeztünk

2015. június 11., csütörtök

Tejfölös kevert süti eperrel- diabetikusan

Felirat hozzáadása
A tejfölös kevert gyümölcsös süti a nővérem specialitása. Ő főleg meggyel szokta készíteni, de én most eperrel csináltam, mégpedig diabetikus változatban, hogy a "cukrával" küszködő barátnőm is ehessen belőle. A lisztet is felerészben kókuszliszttel váltottam ki. A kókuszliszt glutén és laktózmentes, Itt van a róla bővebb leírás.
Édesítésre ezt használtam > Oligo Life ÉdesEgészség:Élelmi rostot tartalmazó, növényi alapú édesítőszer, mely a cukorral azonos mértékben használható, cukorbetegek is fogyaszthatják.  Itt olvasható róla több információ
Én így készítettem:
Hozzávalók:
20 deka Oligo Life   édesítő
10 deka kókuszliszt
10 dka finomliszt
1 zacskó sütőpor
40 deka tejföl
2 egész tojás
25 deka földieper
3 deka mandulaforgács töret
A kókuszlisztet, finomlisztet és a sütőport szárazon összevegyítettem, az epreket megmostam, leszárítottam és félbe vágtam.
A tojásokat az édesítővel gépi habverővel kikevertem, majd belekevertem egy nagy pohárnyi -330 gramm tejfölt. Ezután fakanállal dolgoztam hozzá a sütőporos lisztet. Nagyon töménynek találtam a masszát - a kókuszliszt több folyadékot igényel, mint az egyéb lisztek -, ezért még hozzákevertem 70 gramm tejfölt, így lett összesen 400 gramm tejföl felhasználva.
A masszát egy 20x28 centis sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem. Az eperszemek vágott felét lisztbe mártottam és kiraktam velük a sütemény tetejét.
Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, és alsó-felső sütéssel 40 perc alatt sütöttem meg. Látszik, hogy színesedik a teteje, de érdemes tűpróbát is végezni. Félidőben ráhintettem a mandulatöretet (nem mertem az elején, nehogy megégjen). Miután kivettem a sütőből, egy másik tepsit ráborítottam néhány percre, utána már lehetett a tepsiben szeletelni.
Állagra is, ízre is nagyon jó lett a sütemény, és egyáltalán semmi mellékíz nem érződött rajta.
A barátnőm is nagyon megdícsérte.


2015. június 9., kedd

Epres túrós rétes - Blogkóstoló

Epres túrósrétes

Sokféle rétest sütöttem már, de epreset még nem. Így hát eperszezon lévén Bokor Boglárka ezen receptjét választottam a 23.Blogkóstoló apropóján. Mivel az ő blogját  sorsolta nekem a Szénhidrátmentes blog írója, aki a mostani játék háziasszonya.
Boglárka már a címben is jelezte, hogy "másként" néz ki ez a rétes, mint a hagyományos, ezt nem csavarjuk, hanem a lapokat egymásra rakva töltjük meg, amolyan "szendvics" rétes. De a végeredményt tekintve és ízlelve mindegy a készítés módja, mert nagyon-nagyon finom volt.
Én annyit változtattam Boglárka receptjén, hogy nem diabetikusan csináltam, tehát rendes répacukrot használtam. Az én változatom következik.

Hozzávalók:

1 csomag réteslap (lehet teljes kiőrlésű is)

500 g túró
2 tojás
100 gr cukor
250 gr eper
2 - 2 ek cukor az eperre
4 ek tejföl 4 ek olajjal összekeverve

Egy kb. 20x30-as tepsi alját kibéleltem sütőpapírral. A túrót, cukrot és a tojásokat összekevertem, hozzáadtam a vaníliáscukrot. Az epret megmostam, leszárítottam és negyedeltem, feleztem, attól függően, mekkorák voltak.  A 8 db-os réteslapot kicsomagoltam és kettőt a tepsi aljára tettem, megkentem a tejfölös keverékkel, majd rákentem a túrós massza 1/3-át, rászórtam az eper 1/3-át. Megint 2 réteslap, megkentem a tejfölös keverékkel, rákentem a túrómassza következő harmadát, megszórtam az eperrel és egy kanál cukorral. Megint két réteslap, kenés és túrós töltelék,a maradék eper és az egy evk cukor.Az utolsó 2 réteslappal befedtem, megkentem a tejfölös keverékkel és betoltam a sütőbe 200 fokra. Addig sütöttem, míg a teteje barnulni nem kezdett(20-25 perc).Langyosan megszórtam porcukorral. Mi leves után ettük ezt a finom rétest. Másféle gyümölccsel is készíthető, jön a meggyszezon, azt se hagyom ki.
Néhány mozzanat a készítésről

Aki valamilyen díétát tart, vagy egészségesebben kíván étkezni, az feltétlenül látogassa meg Boglárka blogját, aki az utóbbi időben családi okok miatt  Gluténmentes, cukormentes, és diabetikus recepteket ír, valamint sok családi jellegű témát is közread ez a háromgyerekes édesanya: http://farkaselet.blogspot.hu/
Én is szívesen olvasgattam nála, és köszönöm a receptet, aminek az egyik fő erénye, amit eddig nem is említettem, hogy egyszerűen és gyorsan elkészíthető.

2015. június 7., vasárnap

Berlini sütemény

Berlini sütemény
Ez a sütemény nem azonos a "Berliner" elnevezésű süteménnyel. A receptet a NoSaltyn találtam gyönyörű fotóval, azonnal beleszerettem és elhatároztam, hogy megsütöm. A sütéshez hozzáfogva nekem nem minden stimmelt a szűkszavú receptben, ezért elolvastam a hozzászólásokat is, amiből láttam, hogy másoknak se érthető néhány dolog. Így hát magamra szabtam a receptet, és bár kinézetre nem lett olyan mutatós, de nagyon finom volt.
Az eredeti recept a linken elolvasható,  én azt írom le, ahogy én csináltam.

Hozzávalók:
Tésztához:
150 gramm porcukor,
300 gramm finomliszt,
200 gramm vaj,
3 tojás sárgája,
1 citrom lereszelt héja
1 ek tejföl

Töltelékhez: 
150 gramm mandula (vagy dió),
30 gramm natúr kakaópor,
100 gramm porcukor,
1 tk őrölt  fahéj,
1 egész tojás
3 tojásfehérje

6+2 ek sűrű baracklekvár
50 gramm összetördelt mandulapehely


A tésztához  összekevertem a lisztet  a porcukorral, citromhéjjal, belereszeltem a fagyos vajat, és elmorzsoltam, majd a tojássárgákkal összegyúrtam. Nekem kellett hozzáadnom  1 evőkanál sűrű tejfölt, hogy rugalmas tésztát kapjak. Gyorsan kellett dolgozni, hogy a tészta ne melegedjen fel. A tepsi méretéhez kivágtam a sütőpapírt (20x37 centis), és ezt a gyúrólapra teríve kicsit megliszteztem, egy másik sütőpapírt ráborítottam és így nyújtottam ki a tészta 2/3 részét  a két sütőpapír között. Így az alsó sütőpapírral könnyen át tudtam emelni a tepsibe, ahol kötőtűvel megböködtem, hogy ne púposodjon fel. A maradék tésztarészt amiből a rácsot csináltam, hűtőbe tettem.
A 180 fokosra előmelegített sütőben 20 perc alatt elősütöttem, közben elkészítettem a tölteléket.

A töltelékhez ledaráltam a mandulapelyhet, és összekevertem a többi száraz anyaggal. Beleütöttem 1 egész tojást, a 3 tojásfehérjét pedig kemény habbá vertem, és apránként kevertem össze mindent.
A sütőből kivett elősütött tésztát a tepsiben megkentem 6 evőkanál baracklekvárral, és erre igazítottam rá a mandulás krémet. Majd kivettem a hűtőből a félretett tésztát -  ami elég kevés volt, rosszul számoltam szemmértékkel a 2/3-ot. Lisztes sütőpapíron kinyújtottam és rádlival csíkokra vágtam, amivel berácsoztam a sütemény tetejét. Kevés is lett a rácsnak a tészta, meg szakadt is, ezért nem valami szabályosra sikeredett. A forró sütőbe visszatettem a tepsit, amíg szép rózsaszínre sültek a rácsok a sütemény tetején.
Miután kivettem, a rácsok közötti részt ecsettel vékonyan bekentem baracklekvárral, és megszórtam összetört mandulapehellyel. Felvágás előtt egy napot hűvös helyen pihentettem.
1. a frissen kisült tészta, 2. a rácsok közepe belekvározva, mandulával meghintve
Kockákra vágva tettem tálcára.


A református hittan évzáróra mentünk az unokáimmal. Ilyenkor szokott lenni teadélután. Szerintem tea mellé épp illik ez a sütemény - mert nagyon finom volt ám!
Mások is hoztak, bőven volt választék.





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...