Összes oldalmegjelenítés

2015. április 25., szombat

Emeletes csokitorta születésnapra

Emeletes csokitorta
Dorka unokám betöltötte a hét évet, ez alkalomból készítettem neki ezt a csupa csoki finom tortát. Az ő kérése volt, hogy ne "borított" torta legyen, mert ő nem szereti a fondantot. 
Piskóta hozzávalói:
10 tojás
10 evőkanál cukor
10 evőkanál rétesliszt
2 evőkanál holland kakaópor
Krém hozzávalói.
40 deka jó minőségű étcsokoládé
6 deci tejszín
2 evőkanál rum
Díszítéshez:
10 deka étcsoki
csokoládé bevonatú ostyarudacskák
csokipálcikák

Elkészítés:
Tanácsos előbb a krémet elkészíteni, mert annak hűtőben állni kell.
A tejszínt fazékba öntjük, beleszórjuk az apróra tördelt csokoládét, majd állandóan kevergetve kislángon felforraljuk. Teljesen kihűtjük, akkor keverjük hozzá a rumot, majd pár órára, de akár egy egész éjszakára hűtőbe tesszük.

A piskótához szétválasztjuk a tojásokat. A fehérjéből a cukrot apránként hozzáadva kemény habot verünk. A tojássárgákat egyenként dolgozzuk bele, majd utoljára már csak fakanállal laza mozdulatokkal beleforgatjuk a kakaóval elvegyített lisztet. 
A masszát egy 22 és egy 18 cm átmérőjű sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 160 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb.40 perc). Rácsra borítva lehúzzuk a sütőpapírt és teljesen kihűtjük. A kihűlt piskóta korongokat 3-3 karikára vágjuk.
A hűtőből kivesszük a tejszínes csokikrémet és elektromos habverővel jól felhabosítjuk. Először a nagyobb piskótalapokat töltjük meg a krémmel(a felső lap tetejét is) majd a kisebbet, amit ráhelyezünk a közepére.Kívülről is teljesen bevonjuk a tortát a krémmel.
Néhány fázis a készítésről
A 10 deka étcsoki 1 kanál olajjal felolvasztottam, és a torták tetejére símítottam, illetve amennyi az alsó tortából körben felül látszik. A csokirudakat meg a csokipálcikákat körberaktam a széleken - kis olvasztott csoki kellett, hogy odaragadjanak.
Fehércsokit olvasztottam céklalével, és nylonzacskó sarkából pillangókat meg virágokat akartam mintázni a torta tetejére, de ez nem sikerült, mert sok vízben áztattam a céklát, és ez a csokival összekeverve formázhatatlan állagú lett. Még az a néhány pötty is formátlan lett, amit körben a felső torta szélére tettem.
Kicsit aggódva vittem az unokámnak, hátha valami csicsásabbra vágyott, de nagyon örült neki.
Nyolc gyerek és hat felnőtt fogyasztotta el
Alig látszik a krém, mert ugyanolyan színű, mint a piskóta 
A torta nagyon finom volt, gyerekek, felnőttek egyaránt megdícsérték. Minden szempontból jól sikerült a szülinapi parti.
Ettünk-ittunk, időnként mi felnőttek is bekapcsolódtunk a gyerekek játékába. Mondtunk találós kérdéseket, volt zálogosdi, kincsvadászat, fogócska, bújócska...
Végül minden gyerek egy lufit engedett föl a levegőbe. 
A nagytemplom felé sodródott a luficsapat
A recept a Kifőztük online gasztromagazinból van. Köszönöm Szepykének!

2015. április 23., csütörtök

Gombás kiflicskék leveles tésztából

Gombás kiflicskék
Jó tartalmas csülkös bableves után mit adhat az ember lánya második fogásnak?
Én most ezeket a kiflicskéket találtam ki, az otthon éppen fellelhető alapanyagokból.
Hozzávalók:
1 cs. mireli leveles tészta (400 grammos)
15-20 dekányi mirelit gomba
1 fej lilahagyma
1 tk só
1 kk őrölt bors
1 ek liszt
fél csokor petrezselyemzöld
2 tojás (egyik megkenni)
2 ek olívaolaj
2 ek szezámmag

Míg a leveles tészta szobahőn kiolvadt, elkészítettem a tölteléket.
Az olívaolajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát. Közben apróra metéltem a félfagyos gombát, majd ezt is a hagymához adtam. Mikor megpárolódtak, sóztam-borsoztam, belekevertem a kanál lisztet, majd a tűzről levéve kicsit hagytam hűlni.Ekkor beledolgozta az egyik tojást, meg az apróra metélt petrezselyemzöldet.

A kiengedett tésztát kb. 2mm vastagságúra kinyújtottam, és 9 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket vágtam ki belőle. A tésztakörök közepére halmoztam a tölteléket.
A tésztakörök belső szélét megkentem tojással, hogy összeragadjon, amikor összehajtottam. Épp úgy, mint a hókiflit szoktuk. A kiflik külsejét lekentem tojással, beszórtam szezámaggal és 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt szép pirosra sütöttem őket. Ebből a tésztamennyiségből 24 db kiflicském lett. Melegen-hidegen egyaránt finom! :)


2015. április 21., kedd

Szilvalekváros süti

Szilvalekváros süti
Ennek a süteménynek a tésztájába kerül a szilvalekvár.
Hozzávalók:
20 dkg liszt(nálam fele sima, fele grízes)
3 db tojás,
10 dkg olvasztott langyos vaj,
15 dkg cukor,
5 ek. jó kemény szilvalekvár,
9 ek. víz,
1 tk. sütőpor,
fél tk. szódabikarbóna,
1 tk. őrölt fahéj,
fél tk. őrölt szegfűszeg(nálam kimaradt)
1 cs. vaníliás cukor,
csipet só.

Tetejére:
szilvalekvár.
Csokimáz:
10 dkg étcsokoládé,
0,5 dl olaj.



Elkészítés:
A szilvalekvárt keverjük ki a vízzel.Ha lekvárunk híg akkor vizet nem muszáj beletenni hanem csak a lekvárt tegyük bele.
A tojásokat habosra keverjük a cukorral,csipet sóval,belekeverjük a vajat,kikevert lekvárt. Hozzáadjuk a liszttel elkevert sütőport,szódabikarbónát,fűszereket.
Sütőpapírral bélelt közepes tepsibe öntjük és 180 fokos előmelegített sütőben kb.20 percig sütjük,végezzünk tűpróbát,ha nem ragad rá semmi akkor megsült.Amint kivettük a sütőből azonnal forrón kenjük meg vékonyan szilvalekvárral és hagyjuk kihűlni.
Bevonjuk csokimázzal:amihez a csokit megolvasztjuk vízgőz felett,majd belekeverjük az olajat. Ráöntjük a süti tetejére.

Készítés közben
Én újabban nem vízgőz fölött olvasztom a csokoládét. Egy kis lábosba beleöntöm az olajat és felforrósítom - vigyázva, azért nem szabad megégetni. Beledobom az előre kockákra tört csokit (most Tibi étcsokit) és addig kevergetem, mígg elolvad. Kicsit várok vele, aztán ráöntöm a sütemény tetejére. Semmiféle eszközt nem használok hogy elterüljön, csupán a tepsit mozgatom míg mindenütt egyenletesen befedi. Így szép egyenletes és szép fényes lesz.
Muffin formában is süthetjük. 
Másfajta lekvárral is készíthető.


A tetejét meghintettem mandulaforgáccsal
A fiam munkahelyére vittem, ezzel vendégelte meg a születésnapja alkalmából őt felköszöntő kollégáit. Biztos vagyok benne, hogy meg voltak vele elégedve. Az oldalait körbevágtam, azt mi ettük meg a férjemmel, nekünk nagyon bejött.

A  receptet megköszönöm Barna Papp Mónikának !

2015. április 19., vasárnap

Citromos kuglóf

Citromos kuglóf
Ez egy rekord gyorsasággal elkészíthető finom sütemény. A menyemnek tegnap volt a névnapja, és bár most a tavaszi munkák miatt nem érünk rá ünnepelni,  azért  csak sütöttem meglepetést e jeles napra.
Hozzávalók:
24 dkg vaj (nálam margarin)
24 dkg porcukor
1 tasak vanilliáscukor
2 citrom reszelt héja
fél citrom leve (nálam 1 nagy citrom leve)
4 tojás
24 dkg liszt (nálam fele rétes, fele síma)
1 csapott teáskanál sütőpor

Máz: 
10 dkg porcukor
1 citrom leve

A margarint a porcukorral habosra kevertem, majd egyenként beledolgoztam a tojásokat, a citrom levét és beleadtam a reszelt citromhéjat is. Utokljára a sütőporral elvegyített lisztet, majd kivajazott-lsztezett formába öntöttem, és 160 fokra előmelegített sütőben 1 órán keresztül sütöttem.
Miután kisült
Kicsit megsérült, amikor kiborítottam a formából, de ez a mázzal korrigálható.

A mázhoz hidegen kikevertem a porcukrot a citromlével.
A teljesen kihűlt kuglófot megcsorgattam a mázzal és mandulapehellyel megszórtam.
Szeletelve
Nem éppen így csináltam, de az ötletet innen hoztam, köszönöm.

Bár most kicsit hűvösebb napok vannak, azért megérkezett a tavasz.                                                    
Tavasz bent a lakásban
   

2015. április 18., szombat

Medvehagymás kelt kalács

Medvehagymás kelt kalács
Hűtőtakarítás közben találtam egy köteg medvehagymát, amit ideje volt elhasználni. így hát gyorsan dagasztottam be egy kis kalácsot.
Kalácstészta:
70 dkg liszt(fele finom, fele rétesliszt)
3 csapott evőkanál cukor
1 teáskanál só
2 egész tojás
3 dl tej
1 kispohár (150 gr-os)kefír
5 dkg élesztő,
10 deka olvasztott zsír(mangalica)
A hozzávalókat a zsír kivételével megfelelő sorrendben a kenyérsütő tartályába tettem (alulra a folyékony, rá a liszt, tetejére morzsolva az élesztő. A gépet dagasztás-kelesztés programra kapcsoltam. az olvasztott zsírt a sípszó alkalmával adtam a tésztához. A teljesen megkelt tésztát vettem ki a gépből.

Medvehagyma töltelék:
A csomag medvehagymát alapos mosás után apróra összevágtam. Sóztam, borsoztam, 3 gererzd szétnyomott fokhagymát és 3 evőkanál olívaolajat belekevertem, majd botmixerrel pépesítettem, de nem ragaszkodtam hozzá, hogy teljesen sima legyen.
A megkelt tésztát elfeleztem. Az egyik darabot kicsit átgyúrtam, majd egyújjnyi vastag négyzetté kinyújtottam. Körben levágtam a széleit, hogy szabályos legyen a formája. Rákentem a medvehagyma pesztót 5-5 centit kihagyva minden oldalán. Ezeket a kihagyott részeket visszahajtottam, majd az így kimaradt töltelékes részt a szélekről levágott tésztamaradványokkal dekoráltam. Kisodortam, és pillangót formáztam - bár most nem valami sikeres lett - elkapkodtam. Tojással megkentem és fél órát még letakarva pihentettem, majd 200 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt megsütöttem. Amikor kisült, még forrón átkentem tejföllel, amit magába szívott, ettől finom puha marad a tészta még másnap is.
Egészben 

A tészta másik feléből szilvalekváros kiflit sütöttem, arról most nem készült fotó.

2015. április 16., csütörtök

Hófehérke

Hófehérke
Hófehérka:
Tészta hozzávalói:
30 dkg finomliszt
5 dkg zsír (vagy szobahőmérsékletű vaj)
10 dkg porcukor
3/4 csomag sütőpor (8 g)
1 tojás
néhány evőkanál tejföl

Krém hozzávalói:
4 evőkanál liszt
4 dl tej
15 dkg szobahőmérsékletű vaj
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor

tetejére 1 - 2 evőkanál porcukor
Elkészítés:
A lisztet szárazon összekeverjük a porcukorral, sütőporral, elmorzsoljuk a zsiradékkal(én mangalica zsírt használtam), majd a tojást hozzáadjuk és annyi tejföllel, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk, összegyúrjuk.
Fél órás hűtőbeni pihentetés után 3 egyenlő részre osztjuk, és mindegyiket 20x30-as téglalappá nyújtjuk. Én sütőpapíron nyújtottam(kis liszttel is beszórtam) és a sütőpapírral együtt áthúztam egy tepsi hátoldalára, így tettem a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol 8-10 perc alatt sült meg egy-egy lap. Ügyelni kell rá, mert könnyen megég, ha már pirul a széle, kivehető. Teljesen kihűlt állapotban töltjük meg.

A krémhez a lisztet(én réteslisztet használtam) egy kevés tejjel simára keverjük, majd hozzáadjuk a többi tejet és közepes lángon sűrűre főzzük, majd teljesen kihűtjük.
A vajat habosra keverjük a porcukorral és vaníliás cukorral. Kanalanként dolgozzuk bele a lisztes krémet, jól felhabosítjuk.
Ezzel a krémmel töltjük meg a kihűlt lapokat, és egy éjszakára hűtőbe tesszük letakarva.
Másnap fél óráig szobahőmérsékleten tartjuk, mielőtt meghintjük a tetejét porcukorral, és szeleteljük.

 
Nagyon finom!
A receptet Gabriellánál találtam, köszönöm szépen! 

2015. április 11., szombat

Dobostorta házilag


Dobostorta 
A dobostorta megalkotója a híres pesti cukrászmester Dobos C.József volt. A torta neve tehát az ő nevét viseli, bár sokan úgy tudták, hogy az elnevezés a  torta tetején lévő karamellrétegre utal.
A mester titokban tartotta a receptet, csak 1906-ban, amikor visszavonult adta át a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek. Ma az egész világon ismerik, és hungarikum.  Többféle variációja létezik, de a fő jellegzetessége, hogy a sima vagy vajas piskótából sütött tortalapok (legalább 6 db)csokoládés vajkrémmel vannak megtöltve, a torta tetejét karamellréteggel, az oldalát szórattal vonják be.
Mivel az elkészítése elég munkás, csak ritkán szánom rá magam, de mivel a fiam szereti, a születésnapjára ezt készítettem, a kkövetkezőképpen:
A piskótát a hagyományos módon sütöttem, egyszerre 2 tojásból a nagy gáztepsiben, összesen 3 tepsivel. Előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütöttem mindegyiket. Miután kihültek a piskóták mindegyik lapból 2 kört vágtam ki, de csak 20 centi átmérőjűt sikerült. 
Krém:
4 tojás
20 deka kristálycukor
2 tasak vaníliáscukor
10 deka étcsoki
2 ek natúr kakaópor
20 deka vaj
kevés rum
A tojásokat a cukrokkal gőz fölött habverővel kevertem míg besűrűsödött. Az eltördelt étcsokit mikróban megolvasztottam, és miután levettem a gőzről a tojáskrémet, belekevertem az olvasztott csokit, a kakóport, meg egy löttyintésnyi rumot. Hagytam teljesen kihűlni, majd kanalanként adagoltam a szobahőmérsékletű vajba, és jól felhabosítottam.
Fél órára hűtőbe tettem, majd ismét átkevertem, és úgy töltöttem meg vele a lapokat. Egy piskótakarikát félretettem tetejének, a többi bekentem a krémmel, felül is, meg a torta oldalát is. Mehet a hűtőbe.
Karamellréteg:
15 deka kristálycukor
1 evőkanál ecet
A cukrot az ecettel megolvasztottam állandóan kevergetve. A félretett piskótakarikát 8 cikkre vágtam, és az olvasztott cukorral egyenként bekentem. Késsel símogattam el a karamellt. Sietni kellett vele, mert az égetett cukor hamar megköt. A cikkek szélét nylonzacskó sarkából kicsit körbecsokiztam.
A torta oldalát darált dióval paníroztam. 
Nem sok fázisfotót készítettem.
Készítés közben
A torta teteje

A dobostortát fotózni se könnyű...
Belül pedig ilyen volt
A blogomon már van egy dobostorta másképp készítve, akit érdekel,  Itt  megnézheti.
Ennek a tortának a krémjét Macitól hoztam, nagyon köszönöm neki!
Még voltak gyertyák is, csak sajnos mindkettő eltörött. :(
És még utóiratnak egy  mondat.  Ha valaki rászánja magát, akkor inkább a kerek lapok sütését ajánlom, mert így elég vékonyak lettek a lapok. Bár nagyon finom volt a torta, azért csak jobb, ha vastagabb a tésztája. Legközelebb én is úgy fogom csinálni.

2015. április 6., hétfő

Habos mákos szelet húsvétra - egyúttal a 22. Blogkóstolóra

Habos mákos szelet
Habos mákos szelet

Tészta hozzávalói:
15 dkg margarin 
20 dkg liszt 
1 kk sütőpor 
1 ek porcukor 
1 tojássárgája 
2 evőkanál tejföl 
Gyümölcsös réteg:
20 deka meggy összetörve (vagy lekvár)
Mákos réteg:
15 dkg darált mák 
10 dkg cukor 
1 citrom reszelt héja 
1,5 dl forró tej
Hab:
4 dl tejszín 
2 ek darált mák 
2-3 ek porcukor 

A tésztához összemorzsoljuk a margarint a sütőporos liszttel, majd hozzáadjuk a porcukrot, a tojássárgáját és a tejfölt. Összegyúrjuk, ha nehezebben állna össze, adhatunk hozzá még 1-2 evőkanál tejfölt, és letakarva 1-2 órát pihentetjük.

A töltelékhez a mákot összekeverjük a cukorral, és a reszelt citromhéjjal. Ráöntünk 1,5 dl forró tejet, és félretesszük hűlni.

A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tésztát lisztezett deszkán nagyjából 5 mm vastagra kinyújtjuk, majd sütőpoapírral bélelt 20x30 cm-es tepsibe tesszük. Villával megszurkáljuk, majd 5-10 percig elősütjük(sütőfüggő!)
Kivesszük, rátesszük a szétnyomkodott meggydarabokat, vagy a lekvárt, erre símítjuk  a máktölteléket, majd 20 percre visszatesszük a sütőbe. Ha megsült, kivesszük, és teljesen kihűtjük.
A hideg  tejszínt kemény habbá verjük, beleszórjuk a darált mákot, és ízlés szerint cukrot. A teljesen kihűlt süteményre egyszerűen rákenhetjük, vagy habzsákból rózsákat nyomkodhatunk rá. A teteje még tetszés szerint díszíthető. Legalább 1 órára hűtőbe tesszük szeletelés előtt.

A recept nem írta, hogy habfixáló kellene a habba, de elkelt volna bele, mert én 30%-os habtejszínt használok, de csak ritkán sikerül belőle tartósan kemény habot verni. Ez most is így volt. Mihelyt kivettem a hűtőből és kicsit állt szobahőmérsékleten, a hab kezdett lágyulni. Ezért nem szeleteltem fel az egészet egyszerre, csak ahányan voltunk.
Hímes tojások társaságában
Ez volt egyik húsvéti süteményünk, és én ezzel a sütivel veszek részt a 22. Blogkóstoló játékban, ahol Bogi, a  Vöröskaktusz blog  írója mint a játék háziasszonya Mézeskalácskonyhát   sorsolta páromul. Tőle választottam ezt a finom süteményt, és nagyon jó választás volt, mert az ünnepi asztalon is megállta a helyét, és általános tetszést aratott.

Néhány szelet tetejére csokiból rajzoltam nyuszikat az unokáimnak. Eléggé remegett a kezem, most nem a legjobban sikerültek, de a lányok örültek neki.

Köszönöm  Mézeskalácskonyhának a jó receptet! Még tudtam volna néhányat választani a blogjáról! Nézzetek be hozzá, érdemes! :)

2015. április 3., péntek

Zseniális zserbópite

Zserbópite
Aki mindig verseny fut az idővel - mint én is - annak ajánlom ezt a süteméyt, mert tényleg nagyon gyorsan elkészíthető és nagyon finom! Teljesen a zserbószelet hozzávalóiból készül, de egyszerűbben, gyorsabban, ízre pedig épp olyan finom.
Tészta hozzávalói:
20 deka liszt
5 deka cukor
12 deka fagyos vaj
1-2 kanál jeges víz
A lisztet összekevertem a cukorral. A fagyos vajat késsel vékonyra beleszeltem és két kanál jeges víz hozzáadásával fakanállal elkezdtem keverni. Még kellett bele 1 kanál víz, és úgy láttam, hogy már össze fog állni, a továbbiakban tehát kézzel gyors mozdulatokkal összegyúrtam a tésztát. Az a lényeg hogy gyorsan dolgozzunk, hogy ne melegedjen fel a tészta, mert akkor nyúlós lesz.
Ezután ki kellett volna nyújtani, de jobbnak láttam ha kézzel belelapogatom a tepsi aljába. Egy 20x30 centis tepsi alját sütőpapírral kibéleltem és gyors mozdulatokkal egy darab sütőpapíron keresztül a tepsi aljára símatottam. Villával alaposan megszúrkáltam, majd a 200 fokosra előmelegített sütőbe tettem 12 percre. Addig elkészítettem a tölteléket.
Töltelék hozzávalói:
15 deka darált dió
6 deka barna nádcukor
3 kisebb tojás
20 deka sűrű baracklekvár
5 deka tejcsoki apróra darabolva
Tetejére:
10 deka tejcsoki

A tojásokat összekevertem a cukorral és a dióval.
A sütőből kivett tésztát először megkentem a lekvárral, majd erre került a diós massza. Azért kell sűrű lekvár, hogy rákenhető legyen a diós krém.
Erre rászórtam a felaprított csokoládét és 20 percre visszatettem a sütőbe.
Miután kivettem, a tepsiben hagytam kihűlni, majd a felolvasztott tejcsokival bevontam a tetejét.

A recept Sherpa konyhájából került hozzám, és nagyon hálás vagyok Andinak érte, mert minden hozzá fűzött reményemet beváltotta. :)



2015. április 1., szerda

Zserbó muffin

Zserbó muffin
Már húsvétra készült. Olyat kellett sütnöm, ami könnyen szállítható és néhány napig eltartható.

Hozzávalók:
15 dkg süteményliszt
1 zacskó sütőpor
1 zacskó vaníliás cukor
2 deka natúr kakaópor
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
15 dkg margarin
3 tojás
3  + 2 evőkanál sárgabarack lekvár
10 dkg étcsokoládé


A cukrokat a tojásokkal  habosra kevertem, majd hozzáadva langyos margarint homogén masszává dolgoztam.Ezután 3 kanál lekvárt is egy-két mozdulattal belekevertem. A lisztet, diót,
sütőport, kakaóport, vaníliás cukrot szárazon összevegyítettem, majd a tojásos elegybe beledolgoztam. Nem kell sokáig kevereni. Szilikon muffinformákat 3/4 részig megtöltöttem a masszával, majd mindegyik közepébe kis mélyedést vájtam, ahova 1-1 mokkáskanál baracklekvárt tettem. Az apróra tördelt étcsokoládét a tetejére szórtam. A csokoládé elég kemény volt, ezért a tördelést úgy oldottam meg, hogy a kockákra tördelt csokit  nylonzacskóba tettem, és húsklopfolóval ütögettem míg apró lett.
Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, és 25 perc alatt megsültek. Tűpróbát végeztem, és még 5 percig hagytam a sütőben. Sütés közben mennyei illatok terjengtek a konyhában.
Langyosan színes muffinpapírokba tettem őket, és alig vártam, hogy megkóstolhassam.
Tényleg kísértetiesen hasonlít az íze a zserbóéra. Nagyon finom! Remélem, akiknek küldöm, ugyanilyen véleménnyel lesznek róla. :)

Ezt a receptet variáltam kicsit át, köszönöm Enikőnek!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...