Összes oldalmegjelenítés

2014. április 27., vasárnap

Lekváros bukta


Lekváros bukta 
Mostanában kevesebb blogbejegyzésem van. Nem mintha nem sütnék annyit, mint máskor, de... A családom hogy úgy mondjam, fellázadt. Közölték velem, hogy gyakrabban kívánnak sima mezei rizskókot, vagy vargabélest enni, mint különleges, meg ilyen-olyan versenyre készített tortákat, süteményeket. Megkértek, hogy ne "kirakatba" süssek, hanem a családnak a családtagok igényei szerint. A menyem is inkább szalagos fánkot óhajtott a névnapjára, mint tortát (nagyon meg volt vele elégedve).
Be kellett látnom, hogy igazuk van. A blogolásom előtti időszakban volt 15-20 féle jól bevált sütemény receptem, amit időről időre sütöttem, azért azt mert azt kedveltük. És tényleg igaz, hogy a blog miatt mindig újabb és újabb recpteket kerestem, olyat, amiről még nincs bejegyzés.
Ezt a buktát máskor kifli formában szoktam sütni, annyi különbséggel, hogy tojással kenem le, és egymástól távolabbra helyezem a tepsibe, hogy ne süljenek össze. Tehát a buktánál csak annyi változik, hogy az oldaluknál összesülnek, a lekenés pedig olvasztott vajjal történik.
A tésztát  bármilyen kelt kalácstészta receptből készíthetjük kicsit több cukorral. Én a sütőtökös kalács receptje alapján a kenyérsütőben dagasztottam-kelesztettem. Hagyományos dagasztással is elkészíthető.
60 deka lisztből 3 deeci tejjel, 3 evőkanál cukorral, csipet sóval, 2 tojássárgájával, 1 cs. vaníliás cukorral, 6 deka olvasztott vajjal és 3 deka friss élesztővel készítettem. A megkelt tésztát ujjnyi vékonyra kinyújtottam, kb 8x8 centis négyzetekre felvágtam, majd a közepükbe egy csík házi főzésű kemény szilvalekvárt tettem. Egyenként feltekertem őket, két végüket megnyomkodtam. A külsejüket nem tojással, hanem olvasztott vajjal kentem le, az oldalukon is, hogy bár összekelnek, ne ragadjanak össze. Vajazott-lisztezett tepsibe egymáshoz elég közel helyeztem el a rudakat, és a tepsiben még 20 percig kelesztettem, mielőtt a 200 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon félóra alatt megsütöttem.
Porcukorral bőven meghintve tálaltam. Nagy tetszést aratott, a család minden tagja megdícsérte.

Így készült
Felirat hozzáadása

2014. április 23., szerda

Nyuszi torta a Nyuszi csoportnak- 2.

Nyuszifej torta
Dorka unokám ma 6 éves. Lázasan készülődött a szülinapjára már hetek óta. A tortát még a hónap elején megrendelte: csokis nyuszitorta legyen, semmi fondant borítás, hanem éppen olyat  kér, mint a tavalyi volt!
A húsvéti ebédnél eszébe jutott, és számonkérte rögtön, hogy ugye készül már a nyuszitorta?
Alig sikerült megnyugtatni, hogy bár még nem készül, szerda reggelre, mire óvodába kell menni, kész lesz.
Anyukájával megbeszéltük, hogy nyuszi torta lesz, bár kinézetre nem pont olyan, hiszen olyat már kettőt is készítettem.
Kétszer 6 tojásos vizes piskótát sütöttem 28 centi átmérőjű kerek formában. (Lia féle vizespiskóta)
Csokoládékrémet főztem 1 liter tejben 3 csomag csokipudingot 6 kanál cukorral, és beletördeltem 2 tábla 10 dekás étcsokoládét. Miután kihűlt, kanalanként beledolgoztam fél kiló vajba, melyet előbb kikevertem 4 kanál porcukorral (mindig a vajba adagoljuk a pudingkrémet).
A külsejét mascarponés fehércsoki krémmel vontam be.
Ehhez 20 deka összetördelt fehércsokit mikróban felolvasztottam és kanalanként beledolgoztam fél kiló házi mascarponét. Ha apránként van adagolva a meleg olvasztott csokihoz a hideg mascarpone, akkor gépi keveréssel jól felhabosítható csomómentesre.
Betöltöttem mindkét kerek piskótát a barna csokikrémmel (egyenként 3 lapba vágva), majd egyikből kiszabtam a füleket és a nyakkendőt. Sajnos nem volt időm fázisfotókra, mindössze egyet készítettem a fülek kiszabásáról.
Fülek és a nyakkendő kiszabása
Ezután kívülről bevontam a fehércsokis mascarponés krémmel.  Mivel a torta terjedelme nagy, részenként két tálcán fért csak el a hűtőben. Reggel állítottam össze. Gyúródeszkát vontam be alufóliával, erre került a nyuszifej. A rombuszforma kettőbe vágva lett a csokornyakkendő. Utolsó mozzanatként fél tábla olvasztott étcsokit nylon zacskó sarkából kinyomva dekoráltam, kialakítva az arcot. Na ettől nagyon féltem, mert én képtelen vagyok "szép" nyuszipofát rajzolni.
Hát ilyen lett,  de szerintem jobb mint a tavalyi.
Ezt a  tortát vitte az unokám az óvodába a Nyuszi csoportnak, amelynek ő is tagja.
Krül még rá egy Boldog szülinapot táblácska, a gyertyát pedig az óvónéni teszi majd rá.
Óvodába menet jött az egész család a tortáért. Láttam Dorka arcán a meglepődést, amikor meglátta, de mihelyt megtudta, hogy nem fondant borítású, megnyugodott, és úgy nyilatkozott, hogy: tökéletes. Nagyon teteszett neki! Remélem, a csoporttársainak is tetszeni és ízleni fog!
Az óvónénik is dicsérték, az ebédlőben Dorkával fotót is készítettek róla.
Dorka meg a nyuszi torta

2014. április 20., vasárnap

Mákos charlotte

Mákos charlotte
Hozzávalók:
Egy  piskótalap
sárgabarack lekvár (kb. 3 ek)
Krém:
1,5 deci tej
2 deka vaníliás pudingpor
2 tojássárgája8kifelejtettem)
10 deka porcukor
10 deka darált mák
10 deka kandírozott narancshéj (nálam ananász)
1 cs vaníliás cukor
2 deka zselatinpor(nálam habfixáló)
4 deci tejszínhab(nálam 2,5 deci)
Elkészítés:
A krémhez egy tűzálló edénybe tesszük a tojások sárgáját, a pudingport, a vaníliás cukrot, a darált mákot és az apróra vágott, kandírozott narancshéjat. A felforralt és lehűtött tejjel simára keverjük, majd vízgőzön vagy lassú tűzön, állandó keverés mellett besűrítjük. A krémet többszöri kevergetés mellett kihűtjük, majd lazán beleforgatjuk a habbá vert tejszínt és a vízgőzön felolvasztott zselatint. 
A piskótalapot csíkokra vágjuk, és barackízzel rétegesen összetöltjük, majd egy őzgerinc formát kibélelünk vele.
A kész krémet a kibélelt formába töltjük, a tetejét befedjük piskótalappal. Hűtőbe tesszük, majd a formából tálra borítva tálaljuk.
Oldalról egészben

A recept a Kiskegyed konyhájából származik, és nagyon örülök, hogy rátaláltam. Nemcsak mutatós, de nagyon finom is volt, méltó az ünnepphez.
Én 4 tojásból sütöttem piskótát a nagy gáztepsiben. Míg kihűlt, elkészítettem a krémet.
A ledarált mákot, porcukrot, vaníliás cukrot, pudingport egy lábasba tettem. Én kandírozott ananászt tettem kandírozott  narancshéj helyett. Ráöntöttem a tejet és állandóan kevergetve sűrűre főztem. A  tojásságákat kifelejtettem belőle. 
Egy zacskó tejszínhabot (2,5 dl) másfél kanál porcukorral habbá vertem, és egy kis zacskó habfixálóval. Összekevertem a kihűlt mákos krémmel.
Egy őzgerinc formát folpackkal kibéleltem. A hosszához mérve 3 centi hosszú csíkokat vágtam a piskótalapból, amelyeket a hosszanti élükön házi baracklekvárral összeragasztottam.
Ezekkel kibéleltem az őzgerinc formát, beletöltöttem a mákos krémet. A tetejére (ami majd tálaláskor az alja lesz) is vágtam egy piskótalapot és egy éjszakára hűtőbe tettem.
Maradt egy kis piskóta, és bár a krémet kevesebb hozzávalóból csináltam, az is. Ebből pohárkrémet készítettem, ami két személynek elég volt.
A  kész süteményt a formából kiborítva tálaltam.
Ezen kívül most olyanokat  sütöttem, ami már van a blogon, fotókat se csináltam róluk. 
Nagypénteken két kakaós kuglófot, nagyszombaton egy kiló lisztből két fonott kalácsot, ami olyan kapós volt, hogy már el is fogyott. Azt hiszem, húsvéthétfőn jó lesz a sonka kenyérrel is.
Még pudingos gyümölcstorta készült fagyasztott erdei feketeáfonyával. Nagyon finom volt.
Áfonyás gyümölcstorta

2014. április 19., szombat

Húsvét - 2014.

Kép eredete

Ezzel a szép képpel és jókívánsággal köszöntök mindenkit, aki meglátogatja az oldalamat.

2014. április 15., kedd

Majomkenyér

Majomkenyér

Nem tudom, miért Majomkenyér az elnevezése ennek a kalácsnak?
Danielánál  tetszett meg, és bár nem teljesen az ő recptje szerint készült, azért nagyon finom lett.
Volt a hűtőben egy adag Hruscsovi tésztám, aminek az a különlegessége, hogy a bedagasztott tészta hűtőben akár 2-3 hónapig is eltartható, s felhasználáskor bármivel tölthető. Én most nem töltöttem, hanem kívülről vontam be.
Felhasználás előtt 1 órával kivettem a tésztát a hűtőből. Hagytam kicsit felengedni.
Közben elkészítettem a mázat.
Máz:
10 deka vaj
15 deka cukor
2 kiskanál őrölt fahéj
A vajat fel kell olvasztani, a cukrot egy másik edényben bekeverjük szárazon a fahéjjal.
A tésztát 10x5 centis téglalappá elnyújtjuk, majd egyforma négyzetekre metéljük. Minden négyzetből golyót formálunk, melyet először a felolvasztott vajban mártunk meg, ezután pedig a cimetes cukorban meghempergetjük. Az így elkészített golyókat kikent-kilisztezett kuglófsütőbe egymás tetejére helyezzük, s mikor mind belekerült, még hagyjuk negyed órát pihenni. akkor tesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe - ami nálam 220 fok volt. Tűpróbáig sütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával. Miután kisült, tányérra borítva tálaljuk. Nálam 70 percig sült, de szép piros lett a teteje, rákaramellizálódott a fahéjas cukor, ami nagyon kellemes ízt adott neki.
Így készült
Kiborításkor nekem kicsit beleragadt az alja egy helyen, de nem tragédia, ezt a kalácsot nem szeletelve tálaltam, hanem "gombócokra" szedve.
Kiborítottam a formából

"gombócokra " szedve tálaltam
Köszönöm Danielának a receptet! A máz és a technológia az ő útmutatása szerint készült.

2014. április 14., hétfő

Húsvéti ajánlat


Szemezgettem a receptjeim között, ajánlanék néhányat az ünnepre.
Nagypénteken a halászlé után kuglófot szoktam sütni.
Van hogy csak sütőporosat, de amit igazán szeretünk, az a hagyományos Kelt kuglóf.
Kakaós mazsolás kelt kuglóf
A cukorbetegeknek tudok ajánlani  Diabetikus kuglófot.
Diabetikus kuglóf
Nagyszombaton kalácsot szoktam sütni a sonka mellé.  Fonott foszlós kalács receptje.
Húsvéti házi kalács
A kekszféléket már a hét elején meg lehet sütni, dobozban frissen tarthatók.
Színes kekszek húsvéti formákkal
Céklás, sáfrányos édes kekszek
Hogy sós is legyen Sós linzert is lehet sütni.
Sós húsvéti kekszek
A tortafélék, sütemények kiválasztásához ajánlok egy sütés nélküli gyorsan elkészíthető finomságot:
Epres-túrós rolád
Epres-túrós

Bodros csokoládédébomba is nagyon jól mutatna az ünnepi asztalon, és nagyon finom is!
Bodros csokoládébomba

Egy örök klasszikus a Mézes krémes
Mézeskrémes
Cukorbetegeknek pedig a Diabetikus zserbót ajánlom.
Diabetikus zserbó
dobostortának  egy könnyebben kivitelezhető formája.
Dobostorta

És végül egy  Nyuszitorta csokoládéból.
Nyuszitorta
A 2012-es évben pedig  Ezeket ajánlottam megsütni húsvétra. 
Mindenkinek kellemes nézelődést, válogatást kívánok!


2014. április 13., vasárnap

Nyuszifej pogácsa

nyuszifej pogácsák
Janka Blogszülinapi játékára jelentkezem ezzel a recepttel. Kétéves a Csak, mert szeretem blog, ez alkalomból hirdetett Játékot az írója. Én ezzel a nyuszifej formájú túrós pogácsákkalkészültem, hogy kapcsolódjon a recept a közelgő húsvéthoz.
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 2 kávéskanál só
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 db tojássárgája
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg margarin
  • 1 dl kefir
  • 1 db tojás
  • 2 dkg fekete bors
  • 5 dkg napraforgómag

Elkészítés:
Lisztbe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a túrót, lágy margarint, kefirt, tojások sárgáját és a sót. Jól összedolgozzuk és lefedve meleg helyen 1 órát kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk és kerek kis szaggatóval kiszaggatjuk. 

A füleit úgy vágjuk ki, hogy teáskanál szárának a végét a tészta végéhez tesszük és körbe kivágjuk. Margarinnal kikent tepsibe tesszük a kerek tésztákat, tetejét lekenjük felvert tojással és hozzáillesztjük a füleket. Ezután minden nyuszifejet lekenünk tojással, egész bors a szemei és az orra, napraforgómagok a bajusza:) Előmelegített sütőben sütjük, amíg piros lesz a teteje.
Így készült


A receptet Sütni jó oldalon találtam, meg is köszönöm  -nak, a recept feltöltőjének.
Teljesen ígty csináltam, csak margarin helyett vajat használtam.
Az egész tésztából nem nyuszifejeket formáztam, csupán a feléből - 9 fért el a nagy gáztepsiben. A tészta másik felét hagyományos pogácsának sütöttem meg, szezámmaggal megszórva a tetejét. Nálam 200 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon 25 perc alatt sült meg egy tepsivel.
Túrós pogácsa
Azért tetszett meg ez a recept, mert egyszerű, gyorsan elkészíthető, formája miatt pedig biztos, hogy a gyerekek kedvence lesz.
Jankának boldog blogszülinapot, és további sikeres blogolást kívánok!

2014. április 11., péntek

Túrókrémes epertorta a fiam 42.szülinapjára és a 16. Blogkóstolóra

Túrókrémes epertorta
Vea a háziasszonya a mostani Blogkóstolónak. Páromul Gerdit, a Gerdi süti blog íróját sorsolta.
Gerdi blogját már régóta ismerem, nagyon jónak tartom, ezért volt nehéz a választás, hiszen legszívesebben mindent megsütnék sorban, ahogy a receptjei következnek! :)))
De most valahogy a körülmények összeesküdtek ellenem. Engem most kapott el a nátha, és talán a szeszélyes áprilisi időjárás miatt kicsit nehezebben tudok kikeveredni belőle, mint egyébként.
Így hát nemigen van kedvem a napi főzésen túl időzni a konyhában, de a fiam születésnapjára mindenképpen torta dukál a napján. Elhatároztam, hogy Gerditől sütök valamit. Igyekeztem úgy választani, hogy ne legyen túl "munkás", de a fiam ízlésének megfelelő legyen. Biztos vagyok benne, hogy  jól választottam.
Túrókrémes epertorta:
Piskóta hozzávalói:
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál víz
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál liszt
A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjékből a cukor egyharmadával kemény habot vertem, a többi cukorral pedig jól kihabosítottam a tojássárgákat, kétszerre hozzáadva a 2 kanál forró vizet. A lisztbe belekevertem a sütőport. A tojáshabot kanalanként a liszttel felváltva kevertem a cukros tojássárgákhoz. A masszát sütőpapírral bélelt 23 centi átmérőjű kerek formába öntöttem és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt   alsó-felső lángon megsütöttem.
Krém hozzávalói:
  •  25 dkg eper
  • 25 dkg tehéntúró 
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 dl tejszín
  • 1 csomag habfixáló 
  • 1 csomag piros tortazselé

Félzsíros tehéntúrót használtam 40 dekát, állati tejszínt 2,5 dl-t és 50 deka epret.
A túrót 3 ek porcukorral meg 4-5 szem apróra vágott eperrel géppel jól kikevertem.
A lehűtött tejszínt lehűtött edényben 3 ek pocukorral és egy kis csomag habfixálóval sikerült kemény habbá vernem! (Vállveregetés magamnak, mert a tejszínfelverés nálam a mumus! )
Összekevertem az epres túróval.
Torta összeállítása:
A kihűlt piskótakarikát két lapba vágtam. visszaraktam a tortakarikába az egyik lapot és megkentem a fele krémmel. Ezt kiraktam felszeletelt eperrel, amit beborítottam a krém másik felével, majd ráhelyeztem a piskótakarika másik felét.
Valahogy alacsonynak találtam így a tortát, ezért hirtelen ötlettől vezérelve 4 deci tejben 2 ek kristálycukorral főztem egy eperpudingot és miután kihűlt, a felső lap tetejére kentem.
Így készült
Hűtőbe tettem a tortát. Néhány óra után 1 csomag piros tortazselét 3 deci vízzell feloldottam, 1 percig kevergetve főztem, majd ráöntöttem a torta tetejére.

Leírni tovább tartott jóformán, mint elkészíteni.
Köszönöm Gerdinek a receptet. Mivel a blogkóstoló kiírása a húsvét jegyében történt, feltétele, hogy valahogy kapcsolódjon az ünnephez.
Én ezt a tortát jószívvel ajánlom az ünnepi asztalra, szerintem ott is megállja a helyét. Ki-ki ízlésének megfelelően húsvéti díszítést is tehet rá.
Csak délben fogja megkapni az ünnepelt a tortáját. Remélem, majd kapok szelet fotót róla, azt később felteszem.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Alig tíz napot kellett várni a fotókra. A torta nagyon finom volt, örülök neki!
       

2014. április 9., szerda

Kardamomos koszorú

Kardamomos koszorú
Kardamomos koszorú:
Hozzávalók:
1,25 dl langyos tej
36 dkg finom liszt
2 dkg élesztő
5 dkg cukor - nálam sötétbarna nádcukor
5 dkg vaj
csipet só
1 tojás
1 tk őrölt kardamom
Töltelék:
10 dkg vaj
1 tk őrölt kardamom
8 dkg cukor- nálam sötétbarana nádcukor
Lekenni:
1 tojás
A kenyérsütő tartályában dagasztottam a tésztát. Csakhogy ez a recept az eddigi megszokott mód helyeet -alulra folyadékok, rá a liszt, tetejére az élesztő - más módon írta a berakodást. Azért is választottam ezt a receptet, mert ki akartam így is próbálni.
Tehát a lisztet összevegyítettem szárazon az elmorzsolt friss élesztővel és a kenyérsütő tartályába tettem.
Hozzáadtam a cukrot, sót és a darabokra metélt hideg vajat, majd bekapcsoltam a gép dagasztó-kelesztő programját. Az én gépem 10 percig összemelegíti a hozzávalókat, csak utána indít. Mikor elindult ténylegesen a dagasztás, akkor öntöttem bele óvatosan a meglangyított tejet, melybe belekevertem a tojást is. Hagytam egy órát dolgozni a masinát, majd kivettem a tésztát.
Lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, téglalappá nyújtottam (a tészta vastagsága kb. fél centi volt). A töltelékhez kicsit meglágyítottam a vajat és kikevertem a kardamommal meg a cukorral, ezt a masszát elkentem a tészta felületén majd nem túl szorosan bejgliszerűen feltekertem. Éles késsel ferdén ujjnyi szeletekre vágtam. A szeleteket sütőpapírral bélelt széles tepsiben kör formára rendeztem el úgy, hogy a kör közepe is ki legyen töltve. Megkentem felvert tojással, majd 20 perc kelesztés után 220 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon 25 perc alatt   megsütöttem. Mindenki ismeri a saját sütőjét, tehát úgy kell benne sütni, mint bármely más kelt tésztát.
Így készült
Felirat hozzáadása
Leves után második fogásnak ettük, négy személynek elegendő.
A receptet ITT találtam, és köszönöm Mirellének. Nagyon bejött ez a készítési mód is, és maga a kalács is.

2014. április 4., péntek

Vadász szelet

Vadász szelet

Tészta hozzávalói:
40 deka liszt
1 késhegynyi szódabikarbóna
fél cs.sütőpor
2 tojás 2 ek méz
2 ek natúr kakaópor
10 deka vaj
A tojásokat, mézet, vajat és a kakaóport egy edényben összekevertem, majd gőz fölött felfőztem (kb. 5 perc). Langyosra  kihűtöttem, akkor adtam hozzá a sütőporral és szódabikarbónával elvegyített lisztet és meggyúrtam a tésztát. három cipóba osztottam, és egyenként közepes tepsi nagyságú lapokká nyújtottam. Én úgy szoktam, hogy előre kivágom a lapok nagyságának megfelelő sütőpapírt, ezen nyújtom el a tésztát és csak áthúzom egy tepsi hátára amikor beteszem sülni.Előmelegített sütőben közepes hőfokon 10 perc alatt sül meg egy lap (nálam 180 fok).
Ezekkel a lapokkal nagyon megjártam, ilyen még nem fordult elő velem. Vért izzadtam, mire úgy-ahogy sikerült kinyújtanom őket. A tészta kemény volt és porladt szét.Próbáltam átgyúrni kis tejjel, de nem használt. Segítséget kértem egy facebookos csoportban, azt az ötletet kaptam, hogy kicsit mikrózzam meg. Ettől tényleg valamelyest nyújthatóbb lett, de addigra már két lapot szinte a tenyeremmel kinyújtottam.  Az okának pedig azt jelölték meg, hogy nem főztem elég ideig a mézet. Akkor kemény a tészta, ha hideg benne a méz. Legközelebb tehát erre kell ügyelni!
I.krém:
1 cs tejszín ízű pudingpor
3 deci tej
5 deka étcsokoládé
12,5 deka vaj
10 deka porcukor
fél deci tejszín
fél fiola rumaroma
2-3 ek lefőzött feketekávé
II.krém:
1 cs tejszín ízű pudingpor
3 deci tej
5 deka kókuszreszelék
12,5 deka vaj
8 deka porcukor
fél deci tejszín
A pudingporokat külön-külön felfőzzük a tejjel. Az egyik pudingba még melegen beletördeljük és elkeverjük a csokoládét, a másikba még melegen belekeverjük a kókuszreszeléket.Mindkettőt hagyjuk langyosra kihűlni. Ekkor kezdjük kihabosítani a csokoládés pudingot a szobahőmérsékletű vajjal, beleadva a többi hozzávalót is. 
A másik krémet ugyanígy a kókuszreszelékkel és a többi hozzávalóval készre keverjük.
A már teljesen kihűlt lapokat megtöltjük a krémekkel.
Az alsó lapot megkenjük a csokoládés krémmel, ráhelyezzük a második lapot, amire a kókuszos krém kerül, a harmadik lappal pedig befejük.
Tetejére:
10 deka ét bevonó csoki
1 ek étolaj
Vízgőz fölött felolvasztjuk az olajjal a csokit és ráöntjük a sütemény tetejére, kókuszreszelékkel megszórjuk. Hűtőbe tesszük, hogy megpuhuljanak a lapok.
Fogyasztás előtt vizes késsel hosszúkás szeletekre felvágjuk.
A recept  Lelőhelye  ez az újságkivágás. Nagyon örülök, hogy rátaláltam.
Legjobb, ha 1-2 napot áll, addigra jól összeérik.
Nagyon-nagyon finom!

2014. április 1., kedd

Joghurtos epertorta

Joghurtos epertorta

Hozzávalók:
600 gramm natúr joghurt
6 ek porcukor
12 gramm étkezési zselatin
fél kiló földieper
2,5 deci habtejszín
25 deka babapiskóta
tej vagy befőttlé
A joghurtba beleadtam a porcukrot meg a zselatinport és kis lángon addig kevergettem, amíg a zselatin teljesen felolvadt. Nem szabad felforralni, csak forráspontig! Teljesen kihűtjük. A tejszínt habbá verjük és a kihűlt joghurttal összekeverjük.
A földiepret szódabikarbónás vízben három soron megmostam, utána még folyóvízben is. Lecsepegtettem és a díszítéshez félretettem néhány szemet, a többit felszeleteltem.
Kapcsos tortaformát kibéleltem folpackkal (23 centist). Befőtlevet öntöttem egy tálba - nálam most dinnyebefőtt leve volt, amibe a babapiskótákat egyenként beleáztattam, majd kiraktam vele a tortaforma alját. Kb. 14-15 db, de én saját magam sütötte babapiskótát használtam, ami nagyobb mint a bolti.
A fele masszát ráöntöttem a babapiskótára, ezt kiraktam felszeletelt eperrel.
Készül az epres finomság
A többi krémet rásímítottam és a félretett eperszemekkel díszítettem. Ezeket is felszeleteltem, és friss citromfű került melléjük.
Így tettem hűtőbe másnapig
Tálaláskor vágtam fel kockákra. Nagyon-nagyon kapós volt!

A  receptet Itt találtam, köszönet érte!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...