Összes oldalmegjelenítés

2014. december 28., vasárnap

Hókifli

Hókifli - és megérkezett a hó is!

Most élesztős hókiflit sütöttem, másmilyet, mint ami már fent van a blogon.
Hozzávalók:
60 deka liszt
10 deka cukor
20 deka zsír
2 deci tejföl
1 egész tojás
1 deka élesztő
csipet só
Töltelék:
kemény szilvalekvár,almapüré, gesztenyemassza, dió, mák, túró, stb.
Porcukor a hempergetéshez
A lisztet elmorzsoltam a fagyos zsírral, belemorzsoltam az élesztőt,belekevertem a sót, cukrot, majd beleütöttem a tojást, hozzáadtam a tejfölt és meggyúrtam a tésztát.
Fél órát pihentettem hideg helyen, majd kb. 3 mm vastagságúra elnyújtottam, pogácsaszaggatóval 6 centis köröket szúrtam ki belőle. Minden kör közepére 1 teáskanál tölteléket tettem, a tésztát összehajtottam, majd a széleken az ujjaimmal jól lenyomkodtam.
Előmelegített sütőben 180 fokon az első tepsi 25 perc alatt, a másik kettő 20-20 perc alatt sült ki. Általában 50-60 darab szokott lenni ebből az adagból, a méretétől függően.
Miután kisűltek, azon forrón egyenként porcukorba forgattam őket.
A tészta készítésekor a mostani sűrű tejfölökből nehéz eltalálni az egy decit, így előbb inkább kevesebbet teszek, és ha még kívánja a tészta, adok hozzá. a tészta állaga rugalmas,nem túl ragacsos, jól nyújtható legyen.
Most gesztenyés, diós és szilvalekváros töltelékel észült.
A gesztenyéshez egy 25 dekás cukrozott gesztenyekockát felengedés után 2 evőkanál rummal elkevertem.
A dióshoz a darált dióhoz tettem ízlés szerint porcukrot, és kevés forró vízzel lekvár állagúra kevertem.
Kihűlés után zárható dobozba tettem a Szilveszter esti fogyasztásig.


12 megjegyzés:

  1. Bár a sok süti a fülemen folyik ki, ebből azért egyet megkóstolnék...vagy kettőt! :-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, még hármat is tudnék adni...:)
      Elég sok lesz egy adagból.

      Törlés
  2. Én is szívesen elvennék néhányat a tányérról! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vanilin, neked is szívesen adnék! :)

      Törlés
  3. Nagyon guszta, meg is kívántam! :) Ha itt lenne előttem, a szilvalekvárosból vennék! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka! Jó választás a szilvalekváros. :)

      Törlés
  4. A szilvalekvárosból és is vennék egy darabot :-)
    És milyen szép nálatok odakünn a kert :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! Sajnos 23 tuját, 1 nagy szivarfát, 1 labdarózsa fát, 1 mandulafát, 1 őszi és 1 sárgabarack fát tavaly ki kellett vágnunk, mert betegek lettek. Szinte kopár lett az udvarunk, szerencsére a fenyők nem kapták el, és 3 mogyorófa maradt. Most csak ezekben gyönyörködünk.

      Törlés
    2. Mi is nagyon sajnáltuk, de muszály volt kivágni.
      Viszont már tervezgetjük, hogy tavaszra hova és mit ültessünk.:)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...