Összes oldalmegjelenítés

2014. szeptember 18., csütörtök

Teljes kiőrlésű kenyér

Teljes kiőrlésű kenyér

Most kezdem tetsztelni az új villanysütőmet. A  mazsolás fonottkalács  remekül megsült benne.
Ez alkalommal a kenyérsütéssel próbálkoztam.
A receptet Gizitől hoztam, és teljesen az ő útmutatásai szerint csináltam.

Teljes kiőrlésű kenyér

50 dkg teljes kiőrlésű liszt(nálam tönköly)
1 ek burgonyapehely
2 ek olaj
4 dl víz
3 mk só
1 tk cukor
1,5 dk élesztő(friss)
A kenyérsütő tartályába először az olajat, majd a vizet öntöttem bele. Erre került a burgonyapehellyel és a sóval összekevert liszt, ennek a tetejére szórtam a cukrot és rámorzsoltam az élesztőt. Dagasztó programra kapcsoltam a gépet, a dagasztás után pedig áttettem egy lisztezett tálba és letakarva 1 óra hosszat kelesztettem.
Miután megkelt, lisztezett deszkán megformáltam és egy sütőpapírral bélelt ovális jénai tálba tettem, ahol még lefedve újabb 30 percet kelt.
Ekkor a tetejét bevagdaltam, és megkentem vizes ecsettel. Rátettem a jénai fedőt, amelynek a belső felét szintén kikentem vízzel.
A sütőt előmelegítettem 270 fokra, mert a sütő használati utasítása ennyit ír. 8 percig ezen a hőmérsékleten sütöttem, majd levettem 200 fokra és így még 50 percig. Hogy légkeverés be volt-e kapcsolva, fogalmam sincs, még nem tanultam meg a jelzéseket, egyszerűen nincs időm hosszasan tanulmányozni. Utoljára pedig ismét Gizi útmutatása szerint jártam el: óvatosan levettem a jénai tetetjét, átkentem vízzel és még 5 percre visszadugtam, hogy szép pirosra süljön a teteje. De nálam nem lett piros, mert közben lekapcsoltam a sütőt, hogy a maradék hő elhasználódjon. Bár nem lett piros a teteje, azért rendesen átsült.
Nekünk finom volt.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a kenyered!! Örülök, hogy megint az én receptemet választottad, és köszönöm hogy megemlítettél, belinkeltél. Milyen sütőt vettél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gizi, a te kenyered azért szebb volt!
      Bosch szabadonálló kerámialapos tűzhelyet vettünk. Ennek a sütőjével mindent lehet, csak előbb rá kell jönnöm, mit hogyan?! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...