Összes oldalmegjelenítés

2014. szeptember 12., péntek

Fonott mazsolás kalács

Mazsolás kalács

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt (fele rétesliszt)
  • 1 db L-es tojás + 2 evőkanál tej villával felverve
  • 1 csomag instant élesztő (7 g-os)
  • 8 dkg lágy vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 kis citrom reszelt héja
  • kb. 2-2,5 dl langyos tej
  • 5 dkg mazsola
  • Valamint:
  • 1 teáskanál porcukor
  • 2 teáskanál víz
Hagyományos módon is dagasztható, de én a kenyérsütő géppel csináltam.
A szokásos módon a kenyérsütő tartályába tettem a hozzávalókat a mazsola kivételével(alulra a folyékony, majd a liszt, tetejére morzsolva 2,5 deka friss élesztő), majd dagasztó-kelesztő programot kapcsoltam. Az olvasztott vajat a sípszó után adtam hozzá. Mikor megkelt a tészta kivettem és belegyúrtam az alaposan megmosott, lecsöpögtetett, lisztbe forgatott mazsolát, majd két egyforma részre vágtam, és kézzel hosszú rúddá kisodortam mindkettőt. Először kereszt formában egymásra fektettem, majd felváltva két-két ágát egymáson áthajtva megfontam. Sütőpapírral bélelt tepsiben 20 percig letakarva kelesztettem, majd tojással lekentem
Előmelegített sütőben sütöttem - most először próbáltam ki az új villanysütőmet, a kezelési útmutató szerint a sütő középső rácsára tettem a tepsit és 170-090 fokra állítottam a hőmérsékletet, az időt pedig 30 percre. Alsó-felső sütést is alkalmaztam, és még 5 percig  bent hagytam, miután lekapcsolt.
Mihelyt kivettem, azon forrón lekentem a porcukor és víz keverékével és a tepsiben hagytam kihűlni.
Néhány mozzanat a készítésről
Míg hűlt, kicsit összeesett. Ez olyankor szokott történni, ha kissé lágy a tésztája. Legközelebb  csak 2 deci tejet teszek bele, most 2,5 -tel készült.A receptet a Mindmegette oldalán találtam, köszönöm  Gaby53-nak!
Nagyon finom volt a kalács! Éppen megfelelően édes, gyenge. Mi kolbászos lencseleves után második fogásnak ettük, de tízóraira vagy uzsonnára tea mellé is kiváló.




1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...