Összes oldalmegjelenítés

2014. július 28., hétfő

Mascarponekrémes csokitorta

Mascarponekrémes csokitorta
Júliusban hat ünnepünk van, születés és névnapok, házassági évforduló. Más években minden alkalomra külön tortát csináltam, de az idén a ház külső-belső felújítása sok fáradságos munkával jár a szokásos teendők mellett, így kevesebbet ünneplünk és kevesebb "édességet" eszünk. Ami talán nem is baj, főleg ilyenkor nyáron, gyümölcsszezonban.
Most is csak egy közös tortát készítettem a névnaposoknak, azt is az egyszerűbb fajtából.
Sütöttem egy vizes piskótát, majd házilag készített mascarponéból, margarinból, tejszínből és csokiból készült krémmel kentem be kívü-belül.
Mascarponés csokikrém:
40 deka mascarpone krém
20 deka margarin
10 deka étcsokoládé
10 deka porcukor
2,5 deci habtejszín
1 zacskó zselatinfix
A margarint, a porcukrot és az összetördelt csokoládét gőz fölött felolvasztottam. A jól lehűtött tejszínt kissé felvertem, majd a zselatinfixet hozzáadva tovább vertem kemény habbá. Azután a habverő legkisebb fokozatán keverve többszörre hozzáadtam a mascarponét, majd beleöntöttem a csokis masszát és alaposan felhabosítottam.
A három lapba vágott piskótát ezzel a krémmel töltöttem és a külsejét is ezzel vontam be.
Cukordarával díszítettem.
A krém receptjét Itt találtam. Örülök neki, mert egyszerűen, gyorsan elkészíthető finom krém, bár én kicsit módosítottam rajta (2 evőkanál Baileys likőr kellett volna még bele, de az nincs itthon, és 2 kanálért nem vettem egy egész üveggel, inkább kihagytam).

A torta finom volt, ez a darabka maradt mára, talán azért, mert nem volt jelen teljes létszámmal az ebédnél a család.

8 megjegyzés:

  1. Fantasztikusnak néz ki, külön tetszik, hogy a mascarpone házi!

    VálaszTörlés
  2. Szép lett a torta, egyszerűen nagyszerű! Jó ez a krém, megjegyzem magamnak:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gerdi! Finom volt a torta, a krém úgy a legjobb, ha kicsit "érik". A torta szombaton készült, és a hétfőre maradt szelet volt a legfinomabb.

      Törlés
  3. Nagyon szép tortát készítettél, biztos finom is!

    VálaszTörlés
  4. Finomságos és nagyon mutatós :)

    VálaszTörlés
  5. Boldogságost az ünnepelteknek! :) Nagyon guszta a tortád, igazán finom lehetett! :)

    VálaszTörlés
  6. Isten éltesse az összes ünnepeltet! Én picit hasonló cipőben járok, pont tegnap sütöttem egy nagy, közös tortát a ma délutáni közös köszöntésre: 3 szülinap, egy névnap. :))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...