Összes oldalmegjelenítés

2014. május 26., hétfő

Epres krémes

Epres krémes
Még javában tart az eperszezon, természetes hát, hogy ismét valami epres finomságot kerestem hétvégére.
Most  Konyhavirtuóz oldalán tetszett meg az Epres krémes.
Első olvasatra egyszerűnek tűnik, de azért a tészta megsütése igényel némi odafigyelést.
Tészta hozzávalói:
6 dkg margarin (nálam vaj)
20 dkg liszt
5 db tojás
csipetnyi só
másfél deci víz
csipet só

A tésztához a vizet, sót és a vajat egy edényben a tűzre tettem és felforraltam (Ez tulajdonképpen egy égetett tészta. Mire felforrt, elolvadt benne a vaj, ekkot beleadtam a lisztet, és kevergetve főztem, még összeállt (1 percnyi idő). Kicsit hűlni hagytam, majd egyenként beledolgoztam a tojásokat. No, nekem 4 közepes méretű tojás elég volt, öttől már nagyon lágy lett volna a tészta. Először fakanállal, de aztán muszáj volt kézzel gyúrogatni (előzőleg alapos kéz és körömtisztítást igényel!). Így is úgy kellett a sütőpapírral bélelt tepsibe belenyomkodni, közben tortalapáttal egyengetni, már amennyire lehetett. Kétszáz fokosra előmelegített sütőben 20-25 percig kellett volna sütni, de nálam 220 fokon alsó-felső lángon fél óra alatt sült meg. Lehúztam róla a papírt és kihűtöttem.
Eperkrém hozzávalói:
30 dkg eper (nálam fél kiló)
8 dkg porcukor
1 tasak zselatinfix
2 dl tejszín
A jól megmosott lecsumázott epret összeturmixoljuk a porcukorral, hozzákeverjük a zselatinfixet. A tejszínt külön kemény habbá verjük és az eperkrémbe forgatjuk.

Joghurtkrém hozzávalói:
3 dl joghurt 
8 dkg porcukor
1 tasak zselatinfix
2 dl tejszín

A joghurtot a porcukorral kikeverjük, hozzáadjuk a zselatinfixet, majd összeforgatjuk a külön felvert tejszínhabbal.
Nagyon egyszerűnek tűnik a krémek elkészítése. Nekem persze meggyűlt a bajom vele. A tejszínnel nagyon gyakran úgy járok, hogy nem tudom kemény habbá verni a létező összes praktika ellenére se(hűtött edény, hűtött tejszín,stb.).
Persze, hogy most is úgy jártam, hogy nagyon folyékony lett mindkét krémem.
Egy facebookos süteményes csoporttól kértem segítséget. Kaptam is több jó ötletet, de mivel utimagfűhéjam, de sima étkezési zselatinom sincs itthon, azt a tanácsot fogadtam meg, aki étkezési keményítőt javasolt.
Trinity a Zamat és illat blog írója javasolta:  vegyél ki a hideg krémből pár kanállal, ebbe keverj megfelelő mennyiségű keményítőt, mintha puding készülne, majd tégy hozzá még 1 dl krémet, ezzel főzd fel, 1 perc forrás után hűtsd ki picit, majd alaposan keverd el az egész krémben. 
Így tettem külön-külön mindkét krémmel, és végre megfelelő állagot kaptam, össze tudtam állítani a tortát.

A képen látszik, hogy ez nem túl vékony tészta és nem egyenletes a felülete.. Keresztben 3 lapba vágtam, így 3 darab 12x28 centis lapom lett.
Az alsó lapra rákentem a joghurtkrémet, arra következő lap az eperkrémmel, a harmadik lappal pedig befedtem és éjszakára ment a hűtőbe. A biztonság kedvéért a legfelső polcra, ahol elég jól kifagyott tálalásig. Jó is volt, mert így szeletelhető lett (elektromos késsel vágtam fel).
Készítés közben
Mindenkinek nagyon ízlett, és mivel nem túl nagy ez az adag, el is fogyott.
Köszönöm Konyhavirtuóznak a receptet. Bár nem éppen símán ment az elkészítés, a végeredmény kárpótolt a nehézségekért.
A facebookos csoportnak is köszönöm a segítséget, főleg Trinitynek! Máskor már csináltam hasonló krémeket más recept szerint, de zselatinfixet nemigen szoktam használni. A recept szerint akartam eljárni, hát most így sikerült.

Ha legközelebb ilyet akarnék csinálni, azt hiszem bolti leveles tésztából a hagyományosan zselatinporral készülő krémmel csinálnám. Szerintem úgy egyszerűbb és legalább ilyen finom.
Azt hiszem, a következő málnával lesz! :)


12 megjegyzés:

  1. Ez nagyon finom lehet Marisz! :) Főleg, hogy sok benne a finom krém, és kevés a tészta és nagyon jól is néz ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juci! Tényleg finom volt!

      Törlés
  2. De szép szeletek! Ki is kell használni, ameddig itt a szezonja :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! Elektromos késsel szépen lehet a süteményeket szeletelni.

      Törlés
  3. Nagyon finom lehet! Imádom a krémest (is), de eperrel biztos még finomabb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Csigabige! Nagyon finom volt!

      Törlés
  4. Ezzel a sütivel jól megszenvedtél ! A zselatin fix nálam nagyon jól működik, sokat használom. A tejszínnel én is jártam már úgy, hogy ne akart felverődni, ezért habfixálót mindig tartok itthon. Az a lényeg, hogy gyönyörű és finom lett a végeredmény :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Janka, így utólag is vígsztalsz. De valóban nagyon finom és kapós volt, így már el is felejtettem a viszontagságokat. :)

      Törlés
  5. Nagyon szép lett! Örülök hogy ízlett, minden nehézség ellenére.:)
    Nekem sem sikerült elég sűrűre a két krém, de az ízét ez nem befolyásolta.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Konyhavirtuóz, mégegyszer köszönöm a receptet és a dícséretet!
      Mutatós és finom volt, legközelebb már biztos könnyebben boldogulok vele. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...