Összes oldalmegjelenítés

2014. április 23., szerda

Nyuszi torta a Nyuszi csoportnak- 2.

Nyuszifej torta
Dorka unokám ma 6 éves. Lázasan készülődött a szülinapjára már hetek óta. A tortát még a hónap elején megrendelte: csokis nyuszitorta legyen, semmi fondant borítás, hanem éppen olyat  kér, mint a tavalyi volt!
A húsvéti ebédnél eszébe jutott, és számonkérte rögtön, hogy ugye készül már a nyuszitorta?
Alig sikerült megnyugtatni, hogy bár még nem készül, szerda reggelre, mire óvodába kell menni, kész lesz.
Anyukájával megbeszéltük, hogy nyuszi torta lesz, bár kinézetre nem pont olyan, hiszen olyat már kettőt is készítettem.
Kétszer 6 tojásos vizes piskótát sütöttem 28 centi átmérőjű kerek formában. (Lia féle vizespiskóta)
Csokoládékrémet főztem 1 liter tejben 3 csomag csokipudingot 6 kanál cukorral, és beletördeltem 2 tábla 10 dekás étcsokoládét. Miután kihűlt, kanalanként beledolgoztam fél kiló vajba, melyet előbb kikevertem 4 kanál porcukorral (mindig a vajba adagoljuk a pudingkrémet).
A külsejét mascarponés fehércsoki krémmel vontam be.
Ehhez 20 deka összetördelt fehércsokit mikróban felolvasztottam és kanalanként beledolgoztam fél kiló házi mascarponét. Ha apránként van adagolva a meleg olvasztott csokihoz a hideg mascarpone, akkor gépi keveréssel jól felhabosítható csomómentesre.
Betöltöttem mindkét kerek piskótát a barna csokikrémmel (egyenként 3 lapba vágva), majd egyikből kiszabtam a füleket és a nyakkendőt. Sajnos nem volt időm fázisfotókra, mindössze egyet készítettem a fülek kiszabásáról.
Fülek és a nyakkendő kiszabása
Ezután kívülről bevontam a fehércsokis mascarponés krémmel.  Mivel a torta terjedelme nagy, részenként két tálcán fért csak el a hűtőben. Reggel állítottam össze. Gyúródeszkát vontam be alufóliával, erre került a nyuszifej. A rombuszforma kettőbe vágva lett a csokornyakkendő. Utolsó mozzanatként fél tábla olvasztott étcsokit nylon zacskó sarkából kinyomva dekoráltam, kialakítva az arcot. Na ettől nagyon féltem, mert én képtelen vagyok "szép" nyuszipofát rajzolni.
Hát ilyen lett,  de szerintem jobb mint a tavalyi.
Ezt a  tortát vitte az unokám az óvodába a Nyuszi csoportnak, amelynek ő is tagja.
Krül még rá egy Boldog szülinapot táblácska, a gyertyát pedig az óvónéni teszi majd rá.
Óvodába menet jött az egész család a tortáért. Láttam Dorka arcán a meglepődést, amikor meglátta, de mihelyt megtudta, hogy nem fondant borítású, megnyugodott, és úgy nyilatkozott, hogy: tökéletes. Nagyon teteszett neki! Remélem, a csoporttársainak is tetszeni és ízleni fog!
Az óvónénik is dicsérték, az ebédlőben Dorkával fotót is készítettek róla.
Dorka meg a nyuszi torta

18 megjegyzés:

  1. Nagyon bájos lett a nyuszid! A blogomon találsz ötletet a jövő évihez, 2 nyuszitorta is van, más-más ízben és formázásban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm vicuska! Még előfordulhat, hogy tőled is lesz nyuszink. Megnéztem őket, tetszenek.

      Törlés
    2. A lényeg lemaradt, nagyon boldog születésnapot kívánok :)

      Törlés
  2. Nagyon aranyos:) Ügyes nagyija van az unokádnak :)

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse Dorka unokádat nagyon sokáig! Nagyon aranyos tortát készítettél!

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot a kis ünnepeltnek, nagyon helyes tortát sütöttél neki! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon cuki nyuszikát készítettél az unokádnak :) Kincs vagy a családodnak (is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy Millye, köszönöm! :)

      Törlés
  6. Milyen büszkén áll a torta mellett a "kis" unokád. :) Boldog születésnapot neki, Isten éltesse sokáig! :)
    Nagyon aranyos lett a torta, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Okki! igen, nagyon büszke volt a tortájára! :)

      Törlés
  7. Szép nagy torta, külön édes a szív alakú nózija :) Kis unokádnak boldog szülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Tejszínhab! Jó nagy tortát csináltam, hogy az óvoda személyzete is ehessen belőle Dorka "egészségére" :)

      Törlés
  8. Csatlakozom a gratulálók táborához, én is itt olvadozom... <3

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...