Összes oldalmegjelenítés

2014. április 15., kedd

Majomkenyér

Majomkenyér

Nem tudom, miért Majomkenyér az elnevezése ennek a kalácsnak?
Danielánál  tetszett meg, és bár nem teljesen az ő recptje szerint készült, azért nagyon finom lett.
Volt a hűtőben egy adag Hruscsovi tésztám, aminek az a különlegessége, hogy a bedagasztott tészta hűtőben akár 2-3 hónapig is eltartható, s felhasználáskor bármivel tölthető. Én most nem töltöttem, hanem kívülről vontam be.
Felhasználás előtt 1 órával kivettem a tésztát a hűtőből. Hagytam kicsit felengedni.
Közben elkészítettem a mázat.
Máz:
10 deka vaj
15 deka cukor
2 kiskanál őrölt fahéj
A vajat fel kell olvasztani, a cukrot egy másik edényben bekeverjük szárazon a fahéjjal.
A tésztát 10x5 centis téglalappá elnyújtjuk, majd egyforma négyzetekre metéljük. Minden négyzetből golyót formálunk, melyet először a felolvasztott vajban mártunk meg, ezután pedig a cimetes cukorban meghempergetjük. Az így elkészített golyókat kikent-kilisztezett kuglófsütőbe egymás tetejére helyezzük, s mikor mind belekerült, még hagyjuk negyed órát pihenni. akkor tesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe - ami nálam 220 fok volt. Tűpróbáig sütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával. Miután kisült, tányérra borítva tálaljuk. Nálam 70 percig sült, de szép piros lett a teteje, rákaramellizálódott a fahéjas cukor, ami nagyon kellemes ízt adott neki.
Így készült
Kiborításkor nekem kicsit beleragadt az alja egy helyen, de nem tragédia, ezt a kalácsot nem szeletelve tálaltam, hanem "gombócokra" szedve.
Kiborítottam a formából

"gombócokra " szedve tálaltam
Köszönöm Danielának a receptet! A máz és a technológia az ő útmutatása szerint készült.

6 megjegyzés:

  1. Remek lehet a Hruscsovi tésztád és biztos vagyok benne hogy az abból készült majomkenyérke is olyan ennivalóan finomságos

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Millye! Nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  3. Hű, a leírás alapján nagyon guszta :)

    VálaszTörlés
  4. Finom lehet amit sütöttél!
    Kedves Marcsi, áldott húsvétot kívánok neked és kedves családodnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin, viszont kívánom nektek is!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...