Összes oldalmegjelenítés

2014. január 17., péntek

Kálavirág sütve - ételdekoráció

Kála virág sütemény
Mindenképpen ki akartam próbálni ezt a süteményt, és mivel épp volt maradék tojásfehérjém, eljött az alkalom.
Első olvasatra pofon egyszerűnek tűnt a recept, a hozzávalók se különlegesek
Amennyi súlyú a liszt, ugyanannyi súlyú cukor, ugyanannyi súlyú tej és ugyanannyi súlyú tojásfehérje grammban mérve az összetevői.
Én először felütöttem három közepes tojást, majd elválasztva lemértem a fehérjét, és ehhez számítottam a többi hozzávalót.
Hozzávalók:
115 gramm tojásfehérje
115 gramm tej
115 gramm cukor
115 gramm liszt
A lisztet szárazon összekevertem a cukorral, majd a tejet is hozzáadva csomómentesre kevertem a masszát.
A tojásfehérjét kemény habbá vertem és apránként beleforgattam a lisztes masszába.
sütőpapírral bélelt tapsibe evőkanállal egy-egy kanálnyit letettem egymástól távolabb, majd a kanál hátával kerek lapokká símítottam. Egy nagy gáztepsibe 6 kört tettem egyszerre.
Közben előmelegítettem a sütőt - az eredeti recept szerint 180-200 fokon pár perc alatt megsül - mivel az én sütőm másként működik, 220 fokra tettem be a tepsit és 25 percig sült az első, 20-20 percig a második és harmadik tepsi. De akinek rendesen működik a sütője, az ne hagyja magára, figyelje, és mihelyt kezd barnulni a körök széle, vegye ki.
Fémlapáttal alányúlva azonnal le kell választani a sütőpapírról, és még forrón virággá formázni, mert ha kihűl törik. Jó sok lett ebből az adagból, három tepsivel, és az utolsóba még csíkban is tettem a tésztából, amit kisűlve feltekertem rózsának. Fordítva helyeztem a tepsibe a kisűlt, megformázott virágokat hűteni.

Mikor kihűltek, tettem a közepükbe kurkumával sárgára színezett krémet. Ez maradék vaníliapuding volt, kevertem hozzá egy kis házi mascarponét meg porcukrot. De lekvárral vagy gyümölccsel is lehet tölteni.
Nagyon alkalmas a maradék tojásfehérje felhasználására, és főleg ehető süteménydekorációnak ajánlható.
Nem rossz, de így önmagában csak semleges édes ízű, jót tett volna neki némi citromlé. És már egy tojásból is van annyi, hogy díszítésre elég, legközelebb kevesebbel is beérem, még jó, hogy nem az eredeti recept szerinti mennyiségekkel csináltam - 25 deka mindenből..
Nekem nem lettek olyan szépek, mint a lelőhelyen lévő képeken, persze biztos az is hozzájárult, hogy nekem most is sietnem kellett, mert időre főzök, és ezt előtte ki akartam sütni.
Az eredeti recept egy kínai oldalon:Itt található, ezt közölte az oldalán Rita..
Megköszönöm mindkettőjüknek!
Ha pedig valaki kipróbálja, megkérem, hogy fotózza le és tegye nyilvánossá, érdekelne, hogy másoknak hogy sikerül?


22 megjegyzés:

  1. Nagyon mutatós ! Érdemes lenne kipróbálnom:) Ilyenkor annyira elkap a hév hogy akár rögtön próbálnám, de egyszer biztos sort kerítek rá!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Éva! Remélem, neked jobban sikerül, ha kipróbálod.

    VálaszTörlés
  3. Hogy Neked milyen jó ötleteid vannak! Igazán!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juci, de az ötlet nem az enyém. Ahogy írtam is a bejegyzésben, ez eredetileg egy kínai blog receptje.

      Törlés
  4. Nagyon ötletes és nagyon ügyes!!!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Ötletes, csak pepecselős lehet tökéletesre elkészíteni. Szerintem teljesen rendben van a kinézete, teljesen felismerhető a virág. Ügyes vagy :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Janka! Kicsit megnyugodtam. Nem lehet minden tökéletes! :)

      Törlés
  6. Különleges és mutatós, dekorációnak is teljesen tökéletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka! Igen, inkább dekorációnak való.

      Törlés
  7. Zseniális! :) Nagyon kreatív vagy! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon érdekes és különleges! Ügyes és kreatív vagy:) Szép hétvégét kívánok:)

    VálaszTörlés
  9. Ez igen, nagyon különleges ötlet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Tejszínhab! Az ötlet nem az enyém.

      Törlés
  10. Nagyon jól néz ki, igazán mutatós dekoráciÓ!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...