Összes oldalmegjelenítés

2013. december 4., szerda

Sacher pohárkrém

Sacher  pohárkrém
Először csak Sacher muffint szádékoztam készíteni, de aztán úgy alakult, hogy tovább kellett gondolnom.
Sacher muffin
Hozzávalók:(12 darabhoz)
10 dkg étcsokoládé
15 dkg cukor
10 dkg margarin (nálam vaj) 
2 tojás
10 dkg sárgabarack lekvár
15 dkg liszt 
1 kk sütőpor

Tetejére: baracklekvár, csokimáz
Az étcsokoládét a margarinnal gőz fölött megolvasztjuk, félre tesszük hűlni. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, amíg jó világos vaj színű lesz. Addigra az olvasztott csoki is langyosra hűl, így hozzákeverjük a cukros tojáshoz, óvatosan, majd a baracklevárt is és a végén beleforgatjuk a sütőporos lisztet. A szokásosnál kicsit sűrűbb masszát muffinsütőkbe kanalazzuk és 180 fokon 20-22 perc alatt megsütjük. Miután kihűltek baracklekvárral megkenjük a tetejüket, majd leöntjük olvasztott csokival. Tálaláskor tejszínhabbal kínáljuk.
Mindent Kata receptje szerint csináltam, és addig minden rendben is volt, míg nem kezdtem el kiszedni a muffinokat a szilikon formákból. Rögtön az első eltörött, gyorsan meg kellett enni.
Aztán mikor a harmadikat kellett megenni, akkor elhatároztam, hogy a negyediket már nem fogom megenni, akármilyen finom is, hanem utánanézek, mit lehet kezdeni eltört sacher muffinokkal?
Az Nlcafén megleltem a megoldást:
Sacher-pohárkrém
Hozzávalók:
  • 1 adag Sacher-torta alaptészta
  • 15-20 dkg házi sárgabaracklekvár:
A csokikrémhez:
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 ml habtejszín
A csokikrémhez a tejszínt egy lábasban felforrósítjuk, beletördeljük az étcsokoládét, és addig kevergetjük, amíg fel nem olvad benne teljesen. Ha kész, félretesszük hűlni. Ha a krém kihűlt, összeállítjuk a pohárkrémet: a süteményt kézzel szétmorzsoljuk, és előkészítjük a desszertes poharakat. Csokikrémet kanalazunk a pohár aljába, rászórunk egy kanálnyi sütimorzsát, erre 1 evőkanál sárgabaracklekvárt adagolunk, és a pohár tetejéig ismételjük a rétegeket, úgy, hogy legfelülre morzsa kerüljön. Magában, vagy felvert tejszínhabbal tálaljuk.
Ezt is szinte teljesen így csináltam, annyi eltéréssel, hogy fele őszibarack lekvárral készült, mert az volt megkezdett, és mivel én tartósítószer nélkül teszem el a lekvárokat, felbontás után hamarosan el kell használni. Ezért  jó bőven raktam rá, hogy fogyjon el.

Sajnos a fotók nem lettek jók, ráadásul csak az őszibaracklekvárosak lettek lefotózva .
Nagyon finom volt, a családnak, meg egyik barátnőmnek is jó véleménye volt róla. 
Ajánlom elkészíteni másoknak is.

4 megjegyzés:

  1. Ez aranyos: "mikor a harmadikat KELLETT megenni..." :-D

    Ügyesen megoldottad!

    VálaszTörlés
  2. Hm, elkészítésre ösztönöz!:)

    VálaszTörlés
  3. Látod Marisz, így készülnek a nagy dolgok :)

    VálaszTörlés
  4. Ügyesen megoldottad és finomat készítettél. :)
    Én is nem rég készítettem el a Kata receptje szerint a Sacher muffint, és nagyon ízlett. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...