Összes oldalmegjelenítés

2013. június 26., szerda

Ananászkrémes sajttorta

Ananászkrémes sajttorta
Már régóta készülök sajttortát sütni, most rászántam magam.
Alap hozzávalói.
25 deka kekszdara
5 evőkanál olvasztott vaj
fél deci feketekávé

A hozzávalókat összekevertem (a kávéval szükség szerint szabályozható a tészta állaga), összegyúrtam és egy 23 cm átmérőjű, sütőpapírrel kibélelt kapcsos tortaforma aljába belenyomkodtam.
Előmelegítettem a sütőt 180 fokra és 10 percre betettem elősütni ezt a kekszalapot.

Krém:
40 deka krémes túró
20 deka mascarpone
3 evőkanál porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
3 tojás
50 gramm rétesliszt

A túrót, mascarponét és a cukrokat géppel jól kikevertem. Ekkor megkóstoltam, mennyire édes, és még tettem  bele egy kanál cukrot, mert ezután dolgoztam bele egyenként a tojásokat, és akkor nem lett volna elég édes. Utoljára beleszitáltam a lisztet is, és azzal is elkevertem.

Ananászkrém:
1 kisebb ananász
10 deka barna nádcukor
2 evőkanál étkezési keményítő

A megtisztított kockákra vágott ananászt lábosba tettem, rászórtam a barnacukrot és állni hagytam. Jó fél óra múlva alágyújtottam és kevergetve megfőztem. Utána péppé összeturmixoltam, belekevertem a keményítőt.
Tulajdonképpen ezzel kezdtem a tortához, mert hűlnie is kell, aztán a tortaalapot készítettem el, mert annak is kell elősütés után kicsit hűlni, mielőtt rákerül a krém.
A torta összeállítása tehát: az elősütött alapot kissé lehűtjük, rákenjük a mascarponés krém felét, megpettyegetjük az ananászos krémmel majd beborítjuk a mascarponés krém maradékával. Örvényeket húztam bele egy villával, majd 160 fokos sütőbe toltam, és alsó-felső lángon 60 percig sütöttem.
A készítés fázisai
Nekem megrepedt a torta teteje. Vagy azért, mert gyors keveréssel sok levegő jutott a krémbe(ez nem valószínű, mert a szeleteken látszanak túrómorzsák, tehát nem volt agyonkevereve), vagy azért mert túlsütöttem. Mindegy, melyik az ok, csak szépséghibának tekintem, az élvezeti értékből nem von le.
Kisütés után a tortaformában hagytam kihűlni - ez jó 2 óra volt. Aztán minimum 5 órára hűtőbe kellett volna tenni kóstolás előtt. No, én ezt a fázist teljesen kihagytam, ugyanis még enyhén langyos állapotában megvágtam, és a képen látható két szeletet rögtön bevágtam.

Mandy blogján tetszett meg az ananászkrémes sajttorta, aztán több helyen utánanéztem, és a végeredmény egy hibrid torta lett, ezt-azt elolvasva, a magam ízlésére szabva. Finom lett, főleg az ananászos falatjai, és tényleg másnapra "összeérett".
Fogok még csinálni, de legközelebb csak sajtkémmel, hogy igazi sajttorta legyen.

14 megjegyzés:

  1. Megint nagyon finomat sütöttél :)

    VálaszTörlés
  2. Isteni, lehetett. Imádom az ananászos sütiket, mégis csak ritkán jut eszembe csinálni. ez most nagyon megfogott!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm vikvi! Próbáld ki, nagyon finom volt benne az ananászos rész.

      Törlés
  3. Hű ez valami fenséges egy süti, minden finomság benne van, amiket én is kedvelek! Most jó lenne egy naaagy szeletet elfogyasztani!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juci! Hát sajnos már elfogyott.

      Törlés
  4. Még sosem próbáltam ananásszal, nagyon különleges lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejszínhab, ha szeretiteik az ananászt, feltétlenül próbáld ki!

      Törlés
  5. Nekem jó lesz repedten is:-) Fel sem tűnt volna, ha nem mondod, hogy nem ilyennek kell lennie. Igazán jól néz ki, s annál is finomabb lehet. Hmmm... túró és ananász, ennél jobb nem is kell:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gerdi! Ez is olyan, mint abejgli, van akinek megreped, másnak nem, de mindegyik finom!

      Törlés
  6. Sajttorta a kedvencünk, ananászosat még sosem ettem, de istenien néz ki:) Én mindig vízfürdőben sütöm a sajttortát, akkor nem szokott megrepedni, de különben senkit sem zavar, ha mégis:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, én is olvastam a vízfürdős változatát, de most az egyszerűbb megoldást választottam.
      Repedten is gyorsan elfogyott.

      Törlés
  7. Mennyei tortácska :) Nagyon ügyes vagy (mint mindig)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...