Összes oldalmegjelenítés

2012. október 31., szerda

Denevér,szellem,rémpofa - halloweeni kekszek

Vidám halloweeni kekszek
         
Hobbychef  receptversenyt hirdetett, melyre a Halloween-hez kapcsolódó ételekkel, italokkal lehet nevezni.
Én természetesen süteményben gondolkodtam, abból is valami egyszerűen elkészíthetőt akartam, ezért esett kekszre a választásom. És mivel óvodás, kisiskolás gyerekeknek szántam, semmikképp nem ijesztő, inkább vidám, humoros formákban készítettem.
Tészta hozzávalói:
10 deka liszt
10 deka vaj
10 deka kristálycukor
2,5 deka kakaópor
2 teáskanál sütőpor
2 tojás

Én kakaópor helyett zöld matcha tea port használtam, azt hittem, szép zöldek lesznek a kisült kekszek, de sülés közben elveszíti a szép színét.
Elmorzsoltam a vajat a liszttel, melybe előbb belekevertem a sütőport, meg a teaport. Hozzákevertem a cukrot és beleütöttem a tojásokat.
A szép zöld lisztes keverékhez adtam a tojásokat
Gyors mozdulatokkal keverővel összedolgoztam a tésztát - kellett még hozzá egy kicsi liszt, mert lágy volt -  majd fóliában a hűtőbe tettem 1 órára.
Lisztezett szilikonlapon kinyújtottam 3-4 mm vastagságúra, és pogácsaszaggatóval meg pohárral kiszaggattam, vagy késsel vágva alakítottam a formákat, mert halloweeni kiszúróm nincs.
A denevér úgy készült - nem tudom, felismerhető-e, mi akar lenni? - hogy pogácsaszaggatóval egy nagyobb és egy kisebb kört kivágtam. A nagyobbat kettévágtam és egy kisebb pohárral 3 ívet vágtam a félkörök síma oldalába(szárnyak). Háttal összeillesztettem őket és a kisebb kört a szárnyak találkozásához illesztettem fejnek.
A szellemekhez háromszögeket vágtam a tésztából, ehhez nyomkodtam a körformát fejnek, kicsit elhajlítgattam a kezeket meg az alját.
A lekvárral töltött rémpofához két kört kivágtam, egyiket megkentem piros csipkebogyó lekvárral, másikon szemeket meg szájat vágtam és ráraktam az alsóra. De vannak olyan rémpofák, amelyek csak kerek lapnak kisültek, és utólag, olvasztott csokiba mártott fogpiszkálóval festettem meg.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra és alsó-felső lánggal 15-20 perc alatt megsültek.
Némelyiknek a szemeket-szájakat már kisült állapotban csináltam csipkebogyó lekvárból.
Mosolygó rémpofák

A keksz receptjét innen hoztam,és egyéb ötleteket is találtam ezen a blogon, de más helyeken is nézelődtem halloweeni díszítéseket. A lekváros megoldás innen   származik, és   hekvancnál  is ötleteltem kicsit.                 
Szerintem egész jók lettek, remélem, a gyerekek örülnek majd nekik!
Mi nem tartunk Halloweent, mi a Halottak Napján tisztelettel, szeretettel emlékezünk elhunytjainkra. De a mai gyerekek már az óvodában megismerkednek más népek ünnepeivel.
Én pedig így járulok hozzá az ő örömükhöz.
   

2012. október 30., kedd

Csipkebogyó lekvár (hecsedli)

Csipkebogyó lekvár (hecsedli)
Megfőztem életem első csipkebogyó lekvárját. Mondhatom, jól megszenvedtem vele!
Már a szedéssel is, mert úgy összekarmolta a jobb karomat könyékig a csipkebokor, hogy több helyen kivérzett. Sietnem kellett a szedéssel, mert készülődött az eső. Az egyik szomszéd "szabadított " rá a kertjében lévő bokrokra, melyeknek az összes termését leszedhettem volna, de a csipkebokor nehezen adja a termését, így maradt még a madaraknak is bőven.
A fodrásznőm mondott egy egyszerű csipkelekvár receptet: az alaposan megmosott bogyóknak levágjuk mindkét végét , majd felhasítva kikaparjuk a termés magvait. Ezután még egyszer átmossuk és főni tesszük annyi vízzel, amennyi ellepi. Forrás után 20-30 perccel hozzáadjuk az ízlés szerinti mennyiségű cukrot, majd állandóan kevergetve besűrítjük tetszőleges sűrűségűre. Ez sem sok idő, cirka fél óra. A lekvárt  tiszta üvegekbe merjük, lekötjük, 5 percre fejreállítjuk, aztán száraz duntsztban kihűtjük. A magvalás kicsit macerás - mondta ő!
Nekem meg nagyon az volt.
A megmosott mindkét végén megtisztított csipkebogyót lemértem, 1 kiló 20 deka volt. Elkezdtem a magvalást. Már jó ideje csináltam, mikor kíváncsiságból lemértem a kimagvalt bogyókat, hát alig volt több 10 dekánál.
No, ez a türelemjáték nem nekem való!
A kimagozott bogyókat félretettem, a többi csipkebogyót feltettem főni annyi vízzel, ami ellepte.
Egy órai főzés után turmixgépbe tettem több adagban és óvatosan leturmixoltam . A magok egyben maradtak, nem sérültek (azért mertem vele ezt meglépni, mert a homoktövist is így szoktam készíteni, és ott is egyben maradnak a magok).Ezután sűrű fémszűrőn átpasszíroztam (én a paradicsomot is így szoktam passzírozni). Az átpasszírozott masszát tűzre tettem és forráskor beleraktam a cukrot - csak gondolomra, kóstolással. Negyed kiló se kellett bele egészen. Mást nem is adtam hozzá, van aki citromlét, vagy fűszereket is tesz bele. A cukorral még jó félórát főztem szakadatlanul kevergetve. Mikor jó sűrű, homogén volt a massza levettem és gyorsan az előre elkészített üvegekbe töltöttem. Lekötöttem, fejre állítottam, száraz duntszba tettem.
Három háromdecis üveggel lett, meg 3-4 kanálnyi kimaradt. A szabadban készített fotókon jól látszik az élénk piros színe.
Jó sűrű, síma állagú csipkelekvár - lakásban készült fotó

Persze mindjárt meg is kóstoltam, fél szelet kenyeret megkentem vele: hát isteni!

             
A félretett kimagozott tíz deka csipkebogyót pedig összefőztem birsalmával úgy, mint a birs-sütőtök  lekvárt. De most se mértem a hozzávalókat, kóstolással állapítottam meg a hozzáadandó cukor mennyiségét. Nagyon finom lett, a csipkebogyó kicsit rózsaszínesre színezte a lekvárt. Két háromnegyed literes üveggel lett, meg egy tálkával kimaradt.
Birs-csipkebogyó lekvár


2012. október 27., szombat

Brigadeiro - a híres brazil bonbon


Brigadeiro (brigádejru)
Nyamm blogjátékára készítettem ezt az egyszerű brazil édességet.
A játék lényege, hogy mivel Nyamm a 4-es szám bűvöletében él, a játékos által készített bármilyen ételféleség valahogy kapcsolódjon a 4-es számhoz: hozzávalók, díszítés, réteg, stb.
Pocak Pannánál  olyan édességre leltem, mely csupán 4 összetevőből áll.

1.   Vaj  -  1 evőkanál
2.   Sűrített tej  - 340 gramm
3.   Kakaópor  - 5 evőkanál
4.   Csokoládédara forgatáshoz

A vajat, sűrített tejet és a kakaóport beleöntjük egy edénybe, majd kis és közepes láng közötti lángon melegítjük állandóan kevergetve. Az eredeti recept szerint kb. negyed óráig, de nekem 10 perc alatt elérte a megfelelő állagot, kellően besűrűsödött (ha látszik az edény alja keveréskor, jó).  Kis hűtés után amikor már elállta a kezem, bevajazott kézzel gombócokat formáltam, melyeket csokidarába forgattam, és mignonpapírba helyeztem szervírozáshoz. Pannának 28 darab golyója lett, nekem összesen 12, mert ha aprókat csináltam volna, nem mutat a mignonpapírban. Legközelebbre bonbon papírokat veszek és abba kisebbeket csinálok. Elég egy gombócnak 1 teáskanálnyi massza.
A tubusos sűrített tejet használja, aki el akarja készíteni, mert az sűrűbb, mint az üveges.
Eredetileg Negrinho volt a neve ennek a bonbonnak és csupán e négy összetevőből állt. A Brigadeiro elnevezést később kapta. A brigaderio  portugál szó, dandártábornokot jelent.  Az édesség nevét a portugál dandártábornok, Eduardo Gomes adta, ő a brazil légierő parancsnoka volt, aki igen szerette a csokoládét. Ez a magas, jóképű férfi 1946-ban indult a brazil elnökválasztáson. Mivel főleg a nők körében volt igen népszerű , az őt kedvelő hölgyek ezt az édességet elkészítették, eladták és a befolyt összeggel támogatták a kampányt. És bár akármilyen "szépfiú" volt ez a dandártábornok, a választást nem ő nyerte. Viszont a Brigadeirónak elnevezett édesség sokkal népszerűbb lett, mint előtte volt, és a nevével összekapcsolódik  Főleg partykon, gyerekzsúrokon szolgálták és szolgálják fel ma is. A későbbiekben rumot, vaníliát is tettek bele, a forgatáshoz apróra vágott pekándiót, reszelt kókuszt, vagy kakaóport is alkalmaztak.
Arról pedig még nem írtam, hogy milyen finom  a brigadeiró.
Nagyon, nagyon, de nagyon!
3x4 darab lett összesen
  Hamarosan készíthetem újra, mert négy kivételével máris elfogyott!           
Ezt a 4-et Nyammmnak tettem félre, ugorjon be érte, ha erre jár!
Köszönöm Nyammmnak a jáétékot, Pocak Pannának pedig nagyon hálás vagyok a receptért!                      

2012. október 25., csütörtök

Isler a SAD 10. fordulójára


Isler
"Ischler (isler) - Csokoládéval bevont, ribizlilekvárral töltött két lapos, omlós tésztakorong. I. Ferenc József császár kedves süteménye volt, melyet pihenéskor, Bad Ischl-ben készítettek először számára, és amelyet mindig szívesen fogyasztott. Az ember azt gondolná, hogy az isler készítésnél egyszerűbb dolog nincs a földön, ennek ellenére a világ még annyi ehetetlen islert nem látott, amennyit manapság Magyarországon kapni..."


Az idézet a desszert.eu-ról van, mint ahogy a recept is. Azért ezt választottam a SAD X.fordulójára, mert Flóra, a játék mostani háziasszonya "A bennünk rejlő cukrász"-ra kíváncsi.

Néhány évtizeddel ezelőtt még jártunk cukrászdába, és az isler klasszikus cukrászsüteménynek számított.
Szerettük, és akkoriban elő-előfordult, hogy nem sütöttem hétvégére, hanem vettünk egy tálca sütit, fele isler, fele linzerkarika. Én nem is igen hallottam, hogy valaki otthon islert sütött volna, csak mióta internetezem, találtam hozzá recepteket. Méghozzá nagyon egyszerűeket is, volt, amelyiknek zsírral kellett meggyúrni a tésztáját.             Nem hiába kritizálja Varga Gábor a Magyarországon kapható islereket.

A mai cukrászdák kínálatában is szerepel ez a sütemény, és mivel nem járunk cukrászdába, megpróbálkoztam vele itthon, a már említett cukrász receptje alapján.


Tészta hozzávalói: (5 darabhoz)

50 gramm porcukor
100 gramm vaj
140 gramm BL55-ös finomliszt
50 gramm finomra tört dió
fél kávéskanál őrölt fahéj

Töltelékhez:

ízlés szerint ribizli, málna, szilva vagy barackdzsem

Bevonathoz:

300 gramm jó minőségű étcsokoládé


Én dupla adagból csináltam. Az eredeti receptben 7,5 cm-es kiszúróval szaggatjuk (így lesz egy adag tésztából 5 db kész isler), én 6 cm-es kiszúróval szaggattam, így a két adag tésztából összesen 17 darab süteményem lett.



Elkészítés:


A diót nyújtófával egy nylon zacskón keresztül összetörtem, majd a tészta többi hozzávalóit is kimértem, és egy tálban gyors mozdulatokkal meggyúrtam. Nem kell sokáig, mihelyt összeállt jó. Ekkor fóliában 10 percre hűtőbe tettem.

Kivéve 3 mm vastagságúra nyújtottam, és 6 centi átmérőjű kerek szaggatóval kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, és a 200 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt alsó-felső lángon kisütöttem őket. Szép világosak maradtak a korongok. Itt még elmondom, hogy elég morzsalékos a tészta, nehéz vele bánni. Nekem úgy sikerült a nyújtás, hogy nem egyszerre nyújtottam ki az egészet, hanem kisebb darabokat vágtam a tésztából, melyeket lisztezett deszkán először ellapogattam, majd nyújtófával megsímáztam.
Kihűlés után kettőt-kettőt házi baracklekvárral összeragasztottam, és egy napra a hűvös kamrába tettem puhulni.
Másnap gőz fölött felolvasztottam 20 deka 85 %-os étcsokoládét egy dekányi vajjal, és szilikon ecsettel rákentem az islerekre. Így ecsettel kenve elég lett a húsz deka. Miután megkötött a csokibevonat tálalható.


Nyújtófával törtem össze a diót

Tepsiben a korongok

Baracklevárral megkent kisült korong

Kettesével összeragasztottam

Csokoládéval bevontam
                
Egy-két óra alatt megkötött rajta a bevonat. Mignonpapírra téve tettem asztalra. Persze előbb megkóstoltam. Nagyon, nagyon, de tényleg nagyon finom lett!
Jöttek a gyerekek, nekik is nagyon ízlett.
Felirat hozzáadása
Nos, elégedett vagyok magammal, szerintem amatőr  cukrásztól ez elég szép teljesítmény. De talán cukrászvizsgán se buknék meg vele. Bár nem annyira szabályosak, lehet, hogy kicsit vastagabbak, mint a szabvány, de ízre kifogástalanok voltak. A recept pedig nagyon jó, hálás vagyok érte Varga Gábotnak.
Tehát ez a mutatvány ismétlésre kerül!


2012. október 23., kedd

Sós muffin kolbászkarikákkal

Kolbászos muffin
Hamar akartam valami sósat, ezért esett a muffinra a választásom.
Hozzávalók:
15 deka graham-búzaliszt
15 deka rétesliszt
1 tk sütőpor
1 tk cukor
1 tk só
2,5 deci joghurt
fél deci olvasztott vaj
2 tojás
kolbászkarikák

Elkészítés:
Egy edényben összekevertem a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd gyorsan összevegyítettem a kettőt. Szilikon muffinformákat 3/4 részig megtöltöttem a tésztával, és egy-egy karika házi mangalica kolbász-szalámit tettem mindegyikre, majd vékonyan betakartam őket tésztával. Ebből az adagból összesen 12 darab muffinom lett.
A 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig alsó-felső lángon sütöttem, majd elzártam a sütőt és még öt percig bent hagytam a tepsit. Miután kivettem, a formákban hagytam kicsit hűlni, aztán könnyen kiemeltem őket a formából és már lehetett is enni.


Házi mangalica kolbász

Szilikon muffin formákba adagoltam
Melegen nagyon finom, könnyű volt a tésztája.  Mivel ekkor egyedül voltam otthon, csak én ettem.
Néhány óra múlva, mikor már teljesen kihűlt, kicsit megkeményedett. 
A receptet  Trollanyunál találtam corn-dog-muffin elnevezéssel(megköszönöm neki), de ő virslivel csinálta és kukoricalisztet is használt. Nekem virslim se volt itthon meg kukoricalisztem se, és az ünnep napján boltba se mehettem, hát így a talált anyagokból dolgoztam.  Alkalom adtán kipróbálom a virslis-kukoricalisztes változatát is.          

   

2012. október 21., vasárnap

Rizslisztes diabetikus kekszek

         
Némelyikre még forrón xilitet szórtam
Híre ment a rokonságban, hogy én nagyon értek hozzá, milyen süteményeket lehet a cukorbetegeknek sütni házilag. 
Hát olyan nagyon nem értek hozzá, de igyekszem ebben a témában is bővíteni elméleti és gyakorlati tudásomat.
Így amikor egyik sógornőm megkért, hogy írjak le néhány egyszerűbb receptet, amit ő is el tudna készíteni cukorbeteg vejének, ezt a kekszet meg is sütöttem a recept mellékleteként.
Az eredeti receptet a NoSaltyról hoztam, de egy kicsit átvariáltam, hogy ne csak gluténmentes legyen, hanem diabetikus is.
Ahogy én csináltam:

Hozzávalók:
260 gramm rizsliszt
150 gramm tökmagliszt
130 gramm xilit
egy csipet só
150 gramm vaj
1 cs gluténmentes sütőpor
2 teáskanál vaníliaeszencia
2 tojás
4-6 evőkanál tej(vagy víz)
Elkészítés:
A liszteket egybeöntöttem, beletettem a sót, sütőport és jól elkevertem.
Egy tálban a szobahőmérsékletű puha vajat a xilittel fehéredésig kevertem. Ekkor hozzáadtam a tojásokat, a vaníliaeszenciát és ezekkel is jól elkevertem. Ezután fakanállal beledolgoztam a lisztet, meg a tejet, majd kézzel összegyúrtam a tésztát. Szilikon lapra tettem, és csak úgy lisztezés nélkül a kezemmel ellapogattam kb. fél centi vastagra(mindig csak 2-3 keksznyi tésztát), és különböző formákat szúrtam ki belőle. Ezekből a különleges lisztekből készült tészták másképp viselkednek, mint a búza finomlisztből készült. Ezt a puha, kissé morzsalékos tésztát könnyebb volt ezzel a módszerrel elkészíteni, mintha nyújtottam volna.
Közben a sütőt előmelegítettem 170 fokra, és a sütőpapírral bélelt tepsibe helyezett kekszeket alsó-felső lángon 15 perc alatt kisütöttem.
Sütés előtt a tepsiben
Amig az első tepsivel sült, addig elkészítettem a következőt, mert lett még egy  tepsivel, darabra összesen 50, olyan 5-6 centi átmérőjű keksz lett. A második tepsi 12 perc alatt megsült.
Amikor  kivettem (szokásomhoz hűen) frissen facsart citrom levével ecsettel még forrón átkentem mindegyiknek a tetejét. Néhányat megszórtam xilittel, de a többségre most nem került semmi díszítés , de anélkül is nagyon finom volt - rögtön megkóstoltam.
Szívecskék, pillangók
A tepsiben hűtöttem ki, mert melegen még törékenyek, de kihűlve a csomagolást, szállítást is jól bírták.   A tökmagliszttől nyersen zöldes, kisülve barnás színű a tészta.      
Biztos vagyok benne, hogy dobozolva elállna 1-2 hónapig is - csak nem nálunk!


2012. október 19., péntek

Gyógynövényes méz

Gyógynövényes méz
Javas Zsuzsánál találtam rá erre a gyógynövényes mézre. Kihasználva a hosszú ősz adta lehetőségeket, én többféle gyógynövénnyel készítettem. Kertben, mezőn összeböngésztem amit csak találtam, vagy jónak gondoltam bele.
Szedtem csipkebogyót, citromfüvet, mentát, gyenge csalánt,kakukkfüvet, körömvirágot, gyermekláncfüvet, még találtam néhány virágzó cickafarkfüvet, meg katángkórót. Gyömbérgyökeret is szeleteltem (azt persze úgy vásároltam), meg letéptem néhány bazsalikom levelet.
Szép borostyánszínű vegyes virágmézet forróvízben kissé felmelegítettem, úgy öntöttem rá a megmosott,  tiszta dunsztosüvegbe berakott gyógynövényekre. A meleg vízben hagytam üvegestől kihűlni, majd a  hűtőszekrény alsó polcára került.
Ezek a gyógynövények immunerősítő, gyulladásgátló és egyéb jó élettani hatásokkal rendelkeznek, a méz maga is "gyógyszer".  Én így készülök a nedves, borongós őszi napokra.              

Böbe blogján talált gyömbéres, citromos gyógymézet már egy hete bekevertem, itt is kicsit módosítottam. A reszelt gyömbéren és citromkarikákon kívül én két teáskanálnyi őrölt fahéjat is tettem bele. Egyrészt, mert szeretem a fahéjas dolgokat, másrészt úgy tudom, a gyomorra, vérnyomásra jó hatással van, azonkívül étvágyfokozó, ami nálam mostanában elkel.
Ennek a fogyasztását azonnal el is kezdtem,  csak megelőzésképpen, - már fele elfogyott.

A kisebb üvegben gyömbére-citromos-fahéjas méz van
Mindkét bloggertársamnak megköszönöm a receptet!          

2012. október 18., csütörtök

Tecának születésnapjára!

Tecának születésnapjára
Teca egy blogger társunk, aki ma ünnepli az 50 születésnapját. Midőn ez tudomásomra jutott, készítettem neki egy finom Sportszelet tortát, persze csak virtuálisan.
Kedves Teca!
Szeretettel köszöntelek e jeles napon, mindazt a jót kívánva neked, amit a mellékelt videón elolvashatsz.

       
A többi látogatómnak pedig ajánlom Teca blogját, ahol megtudhatják, mi történik az ünnepelt konyháján belül és kívül.


2012. október 16., kedd

"Süss még egy kenyeret és ajándékozd el!"

Október 16. a Kenyér Világnapja és egyben Élelmezés Világnap is. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld legjelentősebb élelmezési cikkének a jelentőségére. Ezen a napon a pékek karitatív jelleggel ünnepelnek, adományaikkal segítik a rászorulókat.
Egy évvel ezelőtt tett  Limara egy felhívást, hogy mi,  "házipékek" is csatlakozzunk e hagyományhoz, s ezen a napon két kenyeret süssünk, s a másodikat ajándékozzuk oda valakinek.
Fehér kenyér  

Fehér kenyér:
60 deka finomliszt
3 deci langyos víz
1 kiskanál só
1 kiskanál cukor
1 evőkanál tejföl
1 cs szárított élesztő, vagy fél cs. friss

A szabályoknak megfelelően a kenyérsütő gép tartályába teszem a hozzávalókat, megdagasztatom, megkelesztem a gépben - ez másfél óra. Akkor kiveszem a tésztát, kicsit átgyúrom, formázom, sütőpapírral bélelt tapsibe teszem és letakarva duplájára kelesztem. Három-négy bemetszést csinálok a tetején, majd 190 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon 50 percig sütöm. Ekkor megmosdatom, és még 5 percre visszatolom a sütőbe.
Nem tudom már, honnan származik ez a recept, de nekünk bevált, szeretjük ezt a kenyeret.

A másik kenyerem kenyérkeverék lisztből készült. Még soha nem használtam ilyet, mert ugyan nagyon sokféle kenyérreceptet kipróbáltam már,  az ilyen előregyártott liszthez, amihez se élesztő, se kovász nem kell, valahogy nem volt bizodalmam.  Viszont néhány barátnőmmel beszélgetve mégiscsak megenyhültem  - a lányok megelégedéssel beszéltek róla, s az összetevőket olvasva talán nincs benne káros anyag.
Ezt a kenyeret teljesen úgy csináltam, ahogy a lisztes zacskó hátulján van írva.
Három deci langyos vizet öntöttem a kenyérsütő tartályába, erre  ment a fél kiló lisztkeverék. Gép bekapcsol, megkelt tészta ki, megformáztam, sütőpapírral bélelt tepsiben duplájára kelesztettem, bevagdostam, ecsettel vízzel megkentem.
Párásított, 220 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöttem, majd 200 fokra csökkentettem a sütési hőmérsékletet. A párásításhoz egy lábosban vizet tettem a sülő kenyér alá. Ilyet eddig még nem csináltam, és azt hiszem, nem is fogok, mert a kenyér alja  nem  sült megfelelően, ezért a vizet kivettem és csak alsó lángon sütöttem.
Mégis meglepődve tapasztaltam a sütési idő 50. perce körül, hogy erősebb színezetet kapott a kenyér teteje, mint amilyet vártam. Szerencsére azért nem égett oda.
Kenyérliszt keverékből fehér kenyér
Azt hiszem, a liszthez hozzáadott maláta is befolyásolta a héj színét. Mindenesetre   elővigyázatosságból most nem a rácson hűtöm ki, hanem mosdatás után konyharuhába csomagoltam, így lassan hűl ki, és nem keményedik meg a héja.
Egy óra múlva pedig indulok vele a fiamékhoz, - mire hazaérnek az unokáim az óvodából, iskolából -, hogy Limara felhívásának eleget téve elajándékozzam a másodikat.   Viszek házi mascarponét is, meg metélőhagymát, aztán meg is kóstoljuk a friss kenyeret.
És viszek egy verset is, majd Dorka unokámmal megtanuljuk.                

Orgoványi Anikó: Hogy készül a kiscipó?


Mondd el nekem nagyanyó,
hogy készül a kiscipó?

Elvetették a búzát,
Nap cirógatta,
Eső öntözgette,
Szél fújdogálta,
jött egy csapat ember,
s mind learatta.

Molnár megőrölte,
lisztté porította,
be is csomagolta,
a boltban eladta.
A lisztet megvettem,
meg is szitálgattam,
meg is kovászoltam,
megsóztam, vizeztem,
összekevergettem.

Most aztán
gyúrom, gyötröm, dagasztom,
nincsen semmi panaszom.
Megkelesztem, pihentetem,
kemencébe beleteszem.

Sütögetem, nézegetem,
idejében ki is veszem.
Keresztet is rajzolok
a fényes aljára,
így teszem a kisunokám
kicsi asztalára.

Jó étvágyat!


         

2012. október 14., vasárnap

Egy tányér gomb - tökmaglisztből, diabetikusan, gluténmentesen

Egy tányér gomb

Maimoninál megláttam ezeket a kekszeket, és máris elhatároztam, hogy én is megsütöm.
A tökmaglisztemet úgyis ideje volt már felhasználni, tojás csak egy kell bele (most szünetet tartanak a tyúkjaim), minden hozzávaló van itthon, vágjunk hát gyorsan bele!
Annyit változtattam csak, hogy cukor helyett xilitet használtam, vaníliás cukor helyett pedig magam készítette vaníliaeszenciát, így cukorbetegek is fogyaszthatják.
Hozzávalók:
18 deka tökmagliszt
12 deka hideg vaj
12 deka xilit
1 tojás
2 csipet só
fél kiskanál szódabikarbóna
1 teáskanál vaníliaeszencia

Elkészítés:
A tálba szitált lisztbe belekevertem a xilitet, sót, szódabikarbónát, és elmorzsoltam a kockákra vágott hideg vajjal. Aztán beleütöttem a tojást, beleöntöttem a vaníliaeszenciát, meggyúrtam a tésztát, és fél órára hűtőbe kellett volna tenni, de ez nálam elmaradt, mert időre készültem menni valahová.
Így tehát jól belisztezett deszkán azonnal kinyújtottam 2-3 mm vastagságúra a szép sötétzöld színű tésztát. Eléggé szakadt, óvatosan kellett vele bánni.
Egy kb. 4 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket szaggattam, majd egy kisebb átmérőjűvel belső kört nyomtam mindegyikre, megadva a gomb jellegét. Vastag szívószállal gomblyukakat nyomtam, én csak kettőt, hisz siettem, és kétlyukú gomb is van.

A tepsiben sütés előtt
     
Sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól kis távolságra elhelyeztem őket, majd az időközben 200 fokosra előmelegített sütőben alsó-felső lángon 10 perc alatt megsütöttem, kivettem a sütőből.
A tepsiben hagytam kihűlni - közben el kellett mennem otthonról. Mire kihűltek, kissé megkérgesedtek, de belül finom puhák maradtak. A színük sötét barnára változott (bár az én fotóimon nyersen se látszottak zöldnek). Megkóstoltam, és elégedett voltam vele. Nem túl édes, és bár a tökmaglisztnek enyhén kesernyés az íze, én (mi) szeretjük, már hozzászoktunk. Aki először eszik ilyet, annak nem biztos, hogy ízleni fog.

Fűzzünk bele cérnát
   
Az enyémek nem lettek olyan szépek, mint az eredeti, hiányzott a tésztának a pihentetés.
Köszönöm Móninak a receptet. Reformkeksz, ötletes kivitelű, gyors, könnyű...
Ilyet máskor is sütök!
***********************************************************************
Nos, a "máskor" máris eljött, a következő napon.Egyrészt, mert sikere volt gyerekeknél felnőtteknél egyaránt (vittem kóstolásra a fiamékhoz, és nagyon bevált), másrészt, mert cukorbeteg barátokhoz készültem éppen,  és hogy ne menjek üres kézzel, máris megismételtem. Gondoltam, hogy az unokáknak érdekes lesz, a felnőtteknek meg hasznos.
Most rászántam a pihentetési időt, meg a gombokra is négy lyukat "fúrtam". Mégis eléggé morzsalékos lett a tésztája. Azóta már utánanéztem, és az Élettár tökmaglisztről szóló ismertetőjében olvastam, hogy " Ha péksüteményekhez használjuk, a receptben szereplő tojásmennyiséghez adjunk még egy tojást, különben gluténmentessége miatt erősen morzsálódik, ha kizárólag tökmaglisztet használunk.
Azt hiszem, a következő alkalommal megszívlelem ezt a jó tanácsot.

Tepsiben a négylyukú gombok

Tányéron

Fűzésre várakozva
Ez az adag is tetszett és ízlett a megajándékozottaknak.

2012. október 13., szombat

Birskompót, birsbefőtt, birs-sütőtök lekvár

Birsalma befőtt és sütőtökös birslekvár
A birsalma befőtt és a birsalma kompót lényegében ugyanaz, a különbség annyi, hogy a kompót azonnali fogyasztásra készül, a befőtt pedig valamilyen tartósító eljárással későbbi fogyasztásra szánt kompót.
Birsalma kompót:
Hozzávalók:
Birsalma, cukor, fahéj, szegfűszeg, víz, friss citromlé
A birsalmákat megmosom, meghámozom, a magházukat és a hibás részeket kivágom, és tetszés szerinti cikkekre felvágom. Citromos vízben mosom meg, így kevésbé barnul, de ha a főző léhez is teszünk citromlevet, szépen kifehéredik.
A tisztán mért 1 kiló gyümölcshöz a receptkönyvek legalább fele mennyiségű cukrot írnak, meg 5-6 deci vizet. Én azonban ha édesebb a gyümölcs, kevesebb cukrot teszek.
Elkészítés:
A vizet meg a cukrot tűzre teszem, kevergetem, és mikor forr, akkor teszem bele a birset. Ízlés szerint lehet fűszereket hozzátenni, én 1-2 egész fahéjat meg 3-4 szegfűszeget szoktam, de hallottam már gyömbér ízesítésről is, nem lehet rossz, egyszer majd kipróbálom.
Újraforrástól számított 6-8 perc alatt megfő, - függ a gyümölcstől is - de 10 percnél tovább nem szoktam főzni, mert hamar szétfő. Ha a beleszúrt villa könnyen belemegy, jó. Közben a lét meg lehet kóstolni, hátha kíván még cukrot. Amint főttnek nyilvánítom a birset, tulajdonképpen kész is a kompót. Ekkor keverem hozzá a frissen facsart citromlevet, hogy ne főzzem ki belőle a vitamint.
Kihűlés után hűtőbe teszem és magában, vagy sült húsok mellé fogyasztható. Néhány napig hűtőben tárolható.
Birsalma kompót
Birsalma befőtt: annyiban készül másként, hogy a vizet kicsit bővebben mérem, mert ez a fajta gyümölcs hajlamos "elinni" a levét állás közben - tehát 1 kilónyi gyümölcshöz 7 deci vizet számítok.
A gyümölcsöt nem egyszerre, hanem adagonként rakom a szirupba, majd ha már megfőtt, lyukas kanállal az elkészített üvegekbe teszem. Amikor minden gyümölcs az üvegekben van, felöntöm mindet a forró sziruppal. Azonnal rácsavarom a folpackkal bélelt tetőket és pár percre fejreállítom az üvegeket, mielőtt a száraz duntszba rakom őket, ahol két napot is eltölthetnek. Végleges helyük a kamrapolcon lesz, tálalásuk pedig karácsonykor a kacsasült mellé. Remélem, hogy tartósítószer nélkül is eláll.

Birsalma-sütőtök lekvár:
Hozzávalók:
1 kiló sütőtök tisztán mérve (tehát tisztítás után)
1,5 kiló birshús tisztán mérve(tisztítás után)
80 deka cukor
1-2  citrom leve (ízlés szerint)
fahéj, szegfűszeg (ízlés szerint)

  
A megtisztított, összekockázott, kimért sütőtököt ép zománcú lábosba teszem és annyi vízzel, ami épp ellepi puhára főzöm.
A birssel ugyanígy járok el, beletéve a főzővízbe kilónként 1-2 darab fahéjat és szegfűszeget. Mindkettőt leszűröm, a birsből kiszedem a fűszereket, összeöntöm őket és botmixerrel pépesítem.
Fél liternyi gyümölcsfőző vízben a 80 deka cukorral szirupot főzök, ráöntöm a birsalmás-tökös pépre és  sűrűre főzöm.  Közben állandóan kevergetem óvatosan, mert hajlamos fröcsögni.
Huszonöt-harminc perc alatt el lehet érni a megfelelő sűrűséget. A citromok levét nem sokkal a befejezés előtt keverem bele. Azonnal az elkészített üvegekbe merem a forró lekvárt, rájuk csavarom a folpackkal bélelt tetőket és mindegyiket fejreállítom.
               
Egyfajta csírátlanítás
Néhány perc után ők is a száraz dunsztban várják meg, hogy teljesen kihűlve a kamrába kerüljenek. Én most is az előírt cukormennyiségnek a felét raktam bele, jó érett, édes volt a birs, meg a sütőtök is. Tartósítószer nélkül is el szoktak állni, hisz az üvegeket a kimosás után mikróban csírátlanítom. Félig töltöm őket  vízzel és néhány percig forralom a vizet. A tetőket lábosban kifőzöm, és mindig kibélelem folpackkal. Fordult már elő, hogy megromlott 1-2 üveg befőtt, de lehet, hogy a fedél nem volt erősen rácsavarva.
Még tart a szezon, akinek kedve van hozzá, tegyen befőttet, lekvárt. A házi a legjobb!

 Ezen az  oldalon akit érdekel, olvashat a birs gyógyító hatásairól.        

2012. október 11., csütörtök

Birsalmasajt

Birsalmák vagy inkább birskörték
Talán a birs szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásával kellene kezdenem, de erre most nincs időm ( egy kosár birs türelmetlenül várja, hogy befőtté, lekvárrá, stb. dolgozzam fel őket).
Mindenki tudja, hogy a birs nyersen szinte ehetetlen, főzéssel feldolgozva viszont többféleképpen elkészíthető. Mi szeretjük kompótnak, befőttnek, lekvárnak, birsalmasajtnak, de ha nagyon sok van belőle, akkor ivólevet, meg birspürét is szoktam készíteni, meg birsalmás rétest.
Sajnos, birsfánk egy se maradt, az idei szárazságban kiszáradtak, meg egy cseresznye és egy őszibarackfa is.
Tehát úgy vettem a birset, bizony elég drágán, de azért mindenből legyen egy kevés.
A birsalmasajt főzésének régebben nehezen fogtam neki, mert hosszan tartó, macerás folyamat volt, de néhány éve van botmixerem, és azóta nem kell passzírozgatni, hanem egy-kettőre megvan.
Birsalmasajt készítése:
Hozzávalók: birsalma, cukor, víz, fahéj, szegfűszeg, citromlé

A  bolyhos bevonatot kis kefével alaposan ledörzsölöm a gyümölcsökről, majd jól megmosom és az esetleges hibás részeket meg a magházat kivágva héjastól összedarabolom. Ismét megmosom, majd  ép zománcú edényben annyi vízzel ami ellepi főni teszem. Dobok bele 1-2 darab fahéjat, szegfűszeget. Forrástól számított fél óra alatt meg is fő. Ekkor a fűszereket kiveszem, leszűröm és botmixerrel pürésítem. (A leszűrt levet én meg szoktam inni, de nem egyszerre, mert hashajtó hatása van.) A pürét lemérem, mert minden kiló püréhez 80 deka cukrot kellene adni egy régi receptem szerint, de én most csak negyven dekát adtam hozzá, mert jó érett, édes volt a gyümölcs.
A cukorral főni teszem és állandó kevergetéssel addig főzöm, míg úgy besűrűsödik, hogy a fakanál nyomán látható a lábas alja. (Vagy hideg tányérba  cseppentve megkocsonyásodik, akkor abba lehet hagyni a főzést.)Ez időben attól függ, mekkora mennyiséget főzünk. Én most másfél kiló birsből csináltam, 60 deka cukorral és a pép újraforrásától 30-35 perc alatt lett elég kemény lett. Itt még megjegyzem, hogy eléggé tud pöszögni, vigyázni kell, meg ne égessük magunkat.
Mikor már majdnem kész, akkor adom hozzá a citromlevet, most egy kisebb citrom leve elég volt.
A forró masszát edénybe tesszük hűlni, száradni. Lehet őzgerinc formába, tepsibe, stb. Én jénai tetőbe, jégkockatartó tálkába, műanyag dobozba tettem, melyeket előtte folpackkal kibéleltem.
(Van aki kikeni az edényt zsírral, vagy olajjal, hogy ne ragadjon bele, de ez nem jó megoldás, mert a zsiradékok avasodnak.) Ilyenkor szoktam belekeverni vágott diót, mazsolát, magvakat. Ha diót teszek, először szárazon megpirítom, így nem avasodik meg. Most csak egyik edénybe kevertem fekete meg fehér szezámmagot, a másik kettő maradt natúr..
Az ovális edényben van szezámmag, a másikakban nincs
Vékony rétegeket csináltam az ekkor még forró lekvársűrűségű masszából, hogy könnyebben kiszikkadjanak. Egy éjszakányi idő alatt teljesen kihűltek és a tetejük megszáradt(kéreg keletkezett rajta), ekkor sütőpapírral bélelt nagy tálcára borítottam őket, és naponta megforgattam, mindig friss papírt alátéve, a nedvességet felitatva róla. Mivel   vékonyak (1-2 centi a magasságuk), ezek egy hét alatt kiszikkadtak. Amikor őzgerinc formába tettem, akkor 3 hét is kellett, mire elérték a megfelelő állagot. De lehet, hogy az is meghatározó, hogy a héját rajtahagytam, mert az tartalmaz jó sok pektint. És a színe is szép borostyán sárgára érett tőle. Ha egészen világos, áttetsző birsalmasajtot akarunk, akkor a héját le kell hámozni, át kell passzírozni és a főzési idő is tovább tart. Ha pedig valaki színezni akarja, természetes színezékkel, mint pl. céklalé, vagy bodzabogyó leve- a színén és az ízén is változtathat.
Szikkadás után kisebb kiszúrókkal egyiket kiszaggattam. Kisgyerekek örülnek az ilyesminek, de akár tortadíszítésre is alkalmasak.

Szívecskék, gombák,elefántok, virágok birsalmasajtból
Papírral bélelt bonbonos dobozban karácsonyig is eltárolhatók.

Étkezési keményítőben megforgattam csomagolás előtt
A másik kettőt egészben hagyva, bekeményítőzve selyempapírba csomagoltam, így várják sorsukat a szellős kamra polcán.
Fogyaszthatóak máris csemegeként, de felhasználásuk süteményekbe is nagyon elterjedt.
Gasztro ajándéknak is szoktam adni, eddig még mindenki szívesen fogadta.
És hát természetesen megkóstoltuk - nagyon, nagyon finom!                    

2012. október 9., kedd

Nugátos torta Mozart golyókkal

Nugátos torta Mozart golyókkal
        
Egy volt általános iskolai tanárom 74. születésnapjára készítettem ezt a tortát. A receptet Konyhavirtuóznál  találtam. Sütés nélkül készíthető egyszerűen és gyorsan, de főleg azért esett erre a választásom, mert sikerült boltban nugátot vennem, és ki akartam próbálni.
Csak a hozzávalók arányán változtattam az eredeti recepthez képest, mégpedig úgy, hogy én nagyobb adagokból készítettem.
Tehát most azt írom le, ahogy én csináltam.
1. réteg hozzávalói:
  • 30 deka kekszdara
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 3 ek natúr kakaópor
  • kb. 1 deci tej
2.réteghez:
  • 15 deka nugát (készen vásároltam)
3.réteghez:
  • 30 deka gesztenyemassza
  • 7 deka vaj
  • 2 ek porcukor
  • 1 ek vaníliaeszencia
  • 2 ek rum
  • 5 deka mazsola
4.réteg:
  • étcsokoládé bevonni (minimum 10 deka)
Elkészítés:
Először az első réteg hozzávalóit alaposan kikevertem, majd a 3. réteget készítettem el, melyhez szintén csak jól össze kellett keverni az összetevőket. Azért ezekkel kezdtem, mert Konyhavirtuóz azt nem írta, hogy mekkora torta lesz ebből a mennyiségből. Azt gondoltam, hogy nem malomkeréknyi, mégis rosszul mértem fel az összetevőket látva, amikor 20 centi átmérőre állítottam be az állítható tortakarikát. Ezt kibéleltem folpackkal, és ebbe nyomkodtam a kekszes alapot. A nugátmasszát mikróban kevés tejet hozzáöntve kicsit meglágyítottam, így könnyebben rá tudtam kenni az első rétegre, harmadiknak  a gesztenyés réteg következett, és már láttam, hogy ez bizony nagyon lapos torta lesz így, hiszen a negyedik réteg csak olvasztott csoki, az nem sokat magasít rajta. Ezért találtam ki a tetejére a Mozart golyókat, amit Praliné Zsuzsi oldaláról hoztam, illetve helyesbítek, csak Mozart mostohatestvére Zsuzsi szerint, mert nincs benne pisztácia.

Mozart golyók hozzávalói:
20 deka nugátmassza
20 deka marcipánmassza
15 deka étcsokoládé

Elkészítés:
A nugátmasszát kockákra vágjuk és golyókká gömbölygetjük. Kis időre hűtőbe tesszük.
A marcipánmasszát kb. fél centi vastagságúra kinyújtjuk, majd köröket szaggatunk belőle, melyek közepébe helyezzük a nugátgömböket és beborítjuk vele azokat. Nekem 18 golyóm lett.


Így készült
       

                                 





                                                           


Ezután megolvasztottam a csokoládét (én jó minőségű 85%-os Choceur csokit olvasztottam, a magas kakaótartalmú csoki állítólag szép fényes marad. Az volt, míg hűtőbe nem tettem.
A csokit 400 watton mikróban olvasztottam fel magában, majd a fogpiszkálóra szúrt golyókat belemártottam, és egy hungarocell lapba szúrva szárítottam. Mikor már kissé megdermedtek hűtőbe kerültek egy éjszakára, ahová már előbb betettem a tortát is.
Másnap reggel levettem a karimát a tortáról és az oldalát körbekentem egy kevés olvasztott vajjal elkevert gesztenyemasszával, meg a tetejét is elsímáztam vele. A tetejét nem fedte volna be teljesen a maradék olvasztott csoki, ezért csak kicsit megcsurgattam, a többivel pedig ráragasztottam a golyókat. Majd egy -két dekányi fehér csokit olvasztottam, amivel egy kis nylonzacskó sarkából a gömbök tetejére betűket írtam: Boldog szülinapot - ez 16 betű, a maradék két golyót megettük. A férjem is, én is nagyon finomnak találtuk. 
Délután el is mentem vele felköszönteni a volt tanáromat, aki még az általános iskolában 1963-tól '67-ig volt az osztályfőnökünk. (Az idén lett volna a 45 éves osztálytalálkozónk, amely sajnos elmaradt, mert nem értem rá megszervezni, más meg nem vállalta.) A torta baj nélkül kibírta a 3 kilóméteres kocsikázást, a gyertyát csak ott tettem rá. 
A Tanár Úr nagyon örült a látogatásomnak meg a tortának. Most nem vágtuk meg, mert ez a torta nem gyorsan romlandó, mondtam, hogy megvárhatja vele, míg a testvéréék mennek köszönteni. (Én egy nappal a születésnap előtt voltam.)
Isten éltesse sokáig erőben, egészségben a Tanár Urat!

Terney Dezső
  

2012. október 7., vasárnap

Észt fahéjas koszorú (kringel)



Észt fahéjas koszorú
   
Amikor Trollanyunál megláttam ezt a gyönyörűséges kalácsot, azonnal tudtam, hogy ezt nekem is meg kell sütni. Tegnap a gulyásleves ebéd után második fogásnak alkalmasnak véltem.
Tészta hozzávalói:
2,4 deci langyos tej
csipet só
4 evőkanál cukor
2 tojássárgája
60 deka liszt
3 deka élesztő
6 deka olvasztott vaj

Krém hozzávalói:
5 deka puha vaj
4-5 evőkanál porcukor
1-2 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés:
Én a megfelelő sorrendben (alulra a nedves, majd a száraz összetevők) a tészta hozzávalóit a kenyérsütő gépbe tettem, és csak megkelt állapotban vettem ki a tésztát.
ekkor lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, egy centi vékonyságú téglalappá nyújtottam, amit megkentem a simára kikevert krém nagyobb részével. Ezután bejgliszerűen feltekertem, majd éles késsel hosszában félbe vágtam a tekercset úgy, hogy a végén pár centit egyben hagytam. Majd összefontam a két ágat úgy, hogy mindig a vágott fele volt felül. Koszorú formára igazítva sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem és letakarva pihentettem addig, míg 200 fokosra előmelegítettem a sütőt. mielőtt betettem sülni, még kívülről lekentem a koszorút a maradék krémmel, illetve úgy osztottam el a krémet, hogy még sülés közben is le tudtam kenni.
                                       
Megkenve,elvágva, összefonva

   
Koszorú nyersen, sülve,felvágva
                         
Tíz perc után visszavettem a hőt 180 fokra, és még  húsz percig sütöttem. Miután kivettem, gyönyörködtem benne. Mert sajnos a fotózás nekem nem erősségem, a képek nem adják vissza teljesen, hogy milyen volt. Azt el kell ismernem, hogy az enyém nagyon "magyaros" kinézetű kringel lett. Vagy nagyon vastagra nyújtottam a tésztát, vagy nagyon sokáig kelt, de az állaga Trollanyuéhoz képest más. Mindenesetre nagyon finom volt! Alig bírtam ki, hogy ne szeljek belőle forrón. Mikor már csak langyos volt, mindjárt ettem belőle egy darabot (leves előtt), és nem csalódtam. Ennek ismétlése lesz! És remélem, legközelebb szebben sikerül!

                               Köszönöm Trollanyunak e remek receptet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...