Összes oldalmegjelenítés

2012. augusztus 30., csütörtök

Homoktövis ivólé

Turmixolt, szűrt homoktövis lé
Korunk egyik legáltalánosabban elterjedt gyógynövénye a nálunk is termeszthető homoktövis. Már  Hippokratész műveiben is találkozhatunk homoktövis készítményekkel.
A skandináv országokban télen gyümölcsként fogyasztották.
Az orosz kozákok is homoktövis bogyóval tartották karban az egészségi állapotukat. Rendszeres fogyasztása az alkohol káros hatásaitól is megvédi a szervezetet - a rossz nyelvek szerint  Brezsnyev ezért fogyasztotta olaját.
Hiszen a homoktövist nagyon sokféleképpen feldolgozva az év minden szakában ajánlatos fogyasztani. Levele alkalmas teának meghűléses betegségeknél.
Gyümölcsét általában lekvárnak, ivólének, szirupnak, bornak, likőrnek, zselének lehet házilag is feldolgozni.
Én többnyire lefagyasztom, és télen naponta 5-6 szemet elrágcsálunk belőle. Náthás időszakokban 1-2 deci tisztított vízzel összeturmixolom, leszűröm a magokat és már iható is. Magamnak semmiféle ízesítést nem szoktam beletenni, ha a férjemnek vagy az unokáknak készítem, akkor kevés mézzel elkeverem. Egy barátnőm gyümölcslevesekbe is használja. Valamelyik nap azt is ki fogom próbálni. Most van a homoktövis szüret. Én több kilónyit el szoktam tenni belőle.
Iparilag is nagyon sokféle készítményt  gyártanak belőle: gyógyhatású étrend kiegészítőket, tápszereket, kedvelt kozmetikai alapanyag. a magjából készült olajat az egészségügyben megelőzési és gyógyítási célra is alkalmazzák.
Hasznossága:
Bővelkedik C-vitaminban, de megtalálható benne az A-vitamin, E-vitamin is, és a B-vitaminok több fajtája. Gazdag eszenciális zsírsavakban, nyomelemekben.
Antioxidáns, zsírégető, gyulladáscsökkentő, sebgyógyító, immunerősítő, gátolja a hajhullást, erősíti a kötőszövetet, véd a fertőző betegségektől.                                                                                                                                                   
Nem sorolom tovább rendszeres fogyasztásának előnyeit, akit bővebben érdekel, a Gyógynövény lexikonban vagy Antal Valinál hozzá olvashat.

Termő homoktövis bokor
Egy kancsó friss lé -fogyasztás előtt felrázandó
                             

2012. augusztus 29., szerda

Szilvás kölespite avagy kölesfelfújt


Kölesből egyszer csináltam sós kását úgy 15 éve. Akkor nem vált be, tovább nem is erőltettem, elfelejtettem. Mióta internetezek, egyre gyakrabban találkozom olyan receptekkel, amelyben köles van sülve vagy főve. Tanulmányoztam hát ezt az általam nem ismert gabonaféleséget, és meglepetésemre rendkívül sok hasznos tulajdonsággal rendelkezik. Ezen az oldalon egyéb hasznos információk után összefoglalják a legkedvezőbb élettani hatásait:

  • visszaállítja a sav-bázis egyensúlyt, mely gyakran stressz hatására, túlzásba vitt fogyókúra miatt, rendszeres dohányzás következtében bomlik fel.
  • candida betegek diétájában fontos szerepet tölt be a köles, mely megakadályozza, hogy a tápcsatornába megtelepedett gombák elszaporodjanak
  • megvéd a fogszuvasodástól, erősíti a látást, késlelteti az öregedést
  • rendszeres fogyasztásával elkerülhetőek a daganatos betegségek
  • szabályozza a vércukorszintet
  • helyreállítja az emésztést
  • gyulladáscsökkentő
  • immunerősítő
  • csökkenti a vér koleszterinszintjét
  • ez a Föld ásványanyagokban leggazdagabb gabonája

No, ennyi hasznos hatása mellett adok neki én is még egy esélyt. És mivel szilvás sütemény sütésére is hetek óta készülök, olyan recepteket kerestem, ahol párosítani tudom a kettőt. Találtam is bőven gyümölcsös kölessüteményt - ezen újra meglepődtem. Figyelemre méltónak találtam sajtosbrokkoli receptjét,  Itt  laktóz- és gluténmentes változatát,  de a végső döntést gondaanyu ezen mondata adta meg:
 "ízben , állagban nagyon hasonlít a rizsfelfújthoz, tulajdonképpen úgy is készül."

Tovább nem is keresgéltem, hanem a rizskókhoz hasonlatos süteményt sütöttem.
Hozzávalók:
20 deka hántolt köles
fél liter tej
fél kiló félzsíros túró
4 tojás
5 deka vaj
5 evőkanál cukor
1 citrom reszelt héja
csipet só
15-20 darab szilva

A váltott vízben megmosott kölest a tejben csipet sóval és 2  kanál cukorral 10-15 perc alatt megfőztem, majd letakarva hagytam 10 percig, hogy szívja magába a tejet.
A tojások sárgájáit 2 kanál cukorral meg a szobahőmérsékletű vajjal jól kikevertem, majd a túrót hozzáadtam és géppel alaposan ezzel is összekevertem. Ezután került bele a már langyosra hűlt köleskása, utoljára pedig a maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét forgattam hozzá óvatosan.
Sütőpapírral bélelt, morzsával meghintett 18x28 cm-es belméretű tepsibe símítottam a tésztát, és a tetejére raktam kissé lenyomkodva a félbevágott szilvákat.
Így ment a sütőbe
Előmelegített 180 fokos sütőben alsó-felső lángon 60 percig sütöttem. kivétel előtt megszórtam a tetejét 1 evőkanál kristálycukor  és 1 evőkanál őrölt fahéj keverékével és még öt percre visszatettem.  
Kisült pite
Langyosan kimetéltem és megkóstoltuk. Nagyon finom, könnyű sütemény! Még elbírt volna némi szilvát, de attól tartottam, eláztatja a tésztát. Legközelebb szorosan kirakom gyümölccsel a tetejét, mert nem ázik el tőle a tészta.  És bármilyen gyümölccsel készíthető.  
Könnyű szerkezetű a tésztája
Örülök, hogy rátaláltam ezekre a receptekre, és tovább keresgélem a köles egyéb hasznosítási módjait, mert  ezután helye lesz a konyhámban. 

2012. augusztus 27., hétfő

Csokoládés parfétorta


Csokoládés parfétorta
       
Szombaton a férjem horgász barátaival buliztunk a Szelidi tó partján. A fiúk marhalábszár pörköltet főztek bográcsban (már annyiszor volt hal, hogy , valami mást akartak). Ilyenkor a feleségek visznek 1-1 tányér pogácsát vagy valami süteményt.  Ám a nagy melegre tekintettel én most nem sütöttem, hanem az Évánál látott hideg édességet készítettem el dupla adagban. Minimális módosítások azért voltak az ő receptjéhez képest, már ott kezdődött, hogy három boltban sem kaptam amaretto kekszet. Vettem egy zacskó Zab álom és egy zacskó vaníliás kekszet (mindkettő 180 gr-os), és egyik formába egyikkel, másik formába másikkal csináltam a következő képpen.

Hozzávalók: (1 adaghoz)
2 tojássárgája
4 evőkanál cukor
2,5 deci tej
10 deka tejcsoki
2,5 deci habtejszín
keksz
5 deka mazsola
fél deci amoretto likőr

A krémet egy edényben készítettem. A  4 tojássárgát a  8 kanál cukorral fehéredésig kevertem, majd hozzáöntöttem a fél liter tejet és lassú tűzön állandóan kevergetve forráspontig hevítettem. Nem kell forrnia!
A tűzről levéve beletördeltem a húsz deka tejcsokit és ismét kevergettem, míg a csoki teljesen elolvadt.
Hagytam kihűlni, addig kibéleltem folpackkal két hosszúkás sütőformát. A fél liter jól lehűtött tejszínt turmixgépben habbá vertem és apránként a már hideg csokis krémhez kevertem.
Mindkét forma aljára mertem a krémből, majd raktam egy sor amaretto likőrrel meglocsolt kekszet - egyik formába zabosat, másikba vaníliásat. Megint krém, megint keksz, míg tart a hozzávalókból. a tetejére keksz kerüljön, mert tálaláskor ez lesz az alja. A jól megmosott mazsolát majdnem kifelejtettem belőle, csak az utolsó sor keksz alá szórtam.

                 

Mivel sok sütemény meg gyümölcs összejött, nem bírtunk egyszerre mindent megenni. A parfétorta maradékát hűtőbe tettük amíg lementünk a tóra fürödni. Ilyen lett, mire visszaértünk. Mélyhűtő rekeszbe kellett volna tenni, de ott nem volt hely.    

Kicsit megolvadt, de finom
A receptet Bakeann blogján is megtaláltam, ő a júliusi Nők Lapja Konyha címoldalán találta.
Köszönöm mindkét blogtársamnak a receptet, nekünk is bevált.

A kép az Origoról van

2012. augusztus 25., szombat

Ribizlis muffin Vikvi dupla születésnapjára


Ribizlis muffin
 
Egy éve sütöttem először muffint, és mára úgy látszik, inkább muffinfüggő lettem, mint tortafüggő, legalábbis ebben a nagy melegben, mert gyors, könnyű, változatos és aránylag olcsó.
És végül, de nem utolsósorban: mindannyian megkedveltük.
Hozzávalók:
25 deka liszt
15 deka cukor
3 deci natúr joghurt
1 deci étolaj
1tojás
1 mokkáskanál sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
20 deka ribizli
2 cs vaníliáscukor

A muffin készítés aranyszabályai szerint összekevertem külön a nedves, külön a száraz hozzávalókat, majd egybeöntöttem a kettőt. Szilikon muffinformákat háromnegyedig megtöltöttem a tésztával és 200 fokra elóőmelegített sütőben alsó-felső lánggal 35 perc alatt készre sütöttem. Forrón 2-3 evőkanálnyi agávé sziruppal átkentem mindegyik tetejét.

Vegyesen piros és sárga ribizlivel készítettem
         

       


           
Tálaláskor tejszínhabbal, ribizliszemekkel díszítettem
       
Vea oldalán találtam ezt a receptet, és megköszönöm neki.
Ezt a receptet küldöm Vikvi Szülinapi játékára, mely blog és saját szülinapja is egyben.
Minkét alkalomból szeretettel köszöntöm, további sok-sok szülinapot és jó blogírást kívánva neki!


2012. augusztus 23., csütörtök

Egészséges müzliszelet

Egészséges müzliszelet
Minap láttam meg a Sarokkonyhában  ezt a receptet, és rögtön lecsaptam rá, mert délutánra vártam Anna unokámat közös süti sütésre, és hogy ne mindig muffin legyen, meg egészséges is, nagyon megörültem neki. Csak almáért kellett elszaladnom, más volt itthon, illetve már a recept olvasásakor tudtam, hogy mit fogok változtatni rajta.   Az eredeti receptet a Sarokkonyhában elolvashatja bárki, én most azt írom le, ahogy mi csináltuk.
Hozzávalók:
15 deka zabpehely
12 deka durvára összetört dió
3 deka kókuszreszelék
10 deka mazsola
10 deka zabpehelyliszt
4 evőkanál folyós méz
4 evőkanál magam főzte meggylekvár
3 tojás
3 evőkanál étolaj (napraforgó)
1 citrom lereszelt héja
4 kisebb savanykás alma
2 evőkanál natúr joghurt
csipet só

A száraz hozzávalókat úgy állítottam össze, hogy fél kilót tegyenek ki, egy edényben összekevertem őket. A tojások sárgáit jól kikeverte Anna a mézzel, joghurttal, olajjal, addig én kemény habbá vertem a tojásfehérjéket egy csipet sóval. Ezután minden hozzávalót összekevertünk, felváltva adva a tojásos mézhez először a száraz hozzávalókat, majd a magam készítette meggylekvárt, az apró kockákra vágott almákat, végül pedig a tojáshabot. Közben pedig már begyújtottam a sütőt és 180 fokra előmelegítettem.
A sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe (18x28 cm-es) belesímítottuk a masszát és alsó-felső lángon fél óra alatt készre sütöttük. Sülés közben mennyei illatot árasztott. Kivétel után Anna nem bírta volna kivárni, míg kicsit hűlik, ezért javasoltam, hogy menjünk ki a közeli Vajas partra bodzabogyót szedni, mire visszajövünk, biztosan szeletelhető lesz. Így is történt. Mindketten nagyon finomnak találtuk. Felét odacsomagoltam Annának, hadd büszkélkedjen a szülei meg a testvére előtt. Boldogan vitte,hisz ezt "majdnem" ő sütötte.



   
Az édessége éppen megfelelő volt. A reszelt citromhéjat kifelejtettük belőle, pedig oda volt készítve az asztalra. De így is finom volt.
A mazsolát mint mindig, most is kicsit áztattam forró vízben, a diót nylonzacskóba téve nyújtófával törtem össze. A meggylekvár darabos volt, fél meggyszemek voltak benne.
Ezt biztos gyakran fogom sütni, köszönet HajniZolinak a receptért!

2012. augusztus 20., hétfő

Kórházi kifli


Kórházi kifli
Hozzávalók
90 deka liszt
1 evőkanál cukor
1 evőkanál só
7 deka élesztő
6 deci tej
2 deci étolaj
20 deka margarin
2 tojássárgája megkenni
szezámmag
10 deka liszt a formázáshoz, nyújtáshoz

A liszttel, tejben feldobatott élesztővel, cukor-só-olajjal kelt tésztát készítek. Ha kenyérsütőben csinálom, akkor a szokásos módon(először a folyékony, majd a liszt, az élesztőt a liszt tetejére morzsoljuk. Dagasztó-kelesztő program után a megkelt tésztát vesszük ki agépből). Jól kidolgozom, majd letakarva 3/4 óráig kelesztem. Utána hat cipóba osztom, minden cipót kerekre nyújtok, mindegyiket megkenem szobahőmérsékletű margarinnal, majd mindegyiket nyolc részre vágom és minden körcikket egyenként feltekerem. Így összesen 48 db kiflim lesz. A tetejüket megkenem tojássárgájával és megszórom szezámmaggal, de lehet egész köménymaggal is szórni.  Magas hőfokon, gyorsan kell sütni, de nem szabad kiszárítani. Én 200-220 fokon alsó-felső sütéssel szoktam, de mindenki maga ismeri a saját sütőjét. Amíg a sütő bemelegszik, addig letakarva pihentessük a kifliket. Nyáron 10-15 perc, télidőben fél óra is kellhet neki.
Ezt a receptet nagy kerülőúton szereztem meg 14 évvel ezelőtt. Akkor volt ugyanis a nagyobbik fiam lakodalma, és a vendégváró állófogadáson ilyen kiflik is voltak az asztalokra kitéve. Az étterem másnap reggel  minden maradék ételt házhoz szállított nekünk. Volt 30-40 db ilyen kifli is, amit mindjárt fel is raktam a reggeliző asztalra. Meglepődve tapasztaltuk, hogy ezek a kiflik ugyanolyan frissek, finomak  maradtak, mint előző nap voltak. Így hát érdeklődni kezdtem, hogy hol sütötték, és kiderült, hogy a helyi kórház akkori főszakácsa sütötte. És mivel az egyik unokatestvéremnek ismerőse volt, őt bíztam meg, hogy kérje el a receptet. Ezért lett Kórházi kifli a neve. Nagyon sokszor megsütöttem már az elmúlt 14 évben, mindig nagy sikerrel.
Amióta van kenyérsütő gépem, azóta abban dagasztom. Amikor a kenyérsütő tartályában teljesen feljön a tészta, akkor lisztezett deszkára borítom. Ekkor még elég lágy, ragadós, de liszttel alaposan átdolgozom és mikor már megfelelő állagú, akkor osztom hatfelé,2-3 mm-re kinyújtom, és a már leírt módon elkészítem a kifliket. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket kis helykihagyással, és a sütőt bemelegítem 200 fokra. Míg bemelegszik a sütő, addig a kiflik letakarva kelnek. A kisűlt kifliket egy tálba szedem és konyharuhával letakarom legalább 10 percre, így jól összegyengülnek.

A kör alakúra nyújtott tészta margarinnal megkenve

A szélesebb feléről kezdve feltekerem  kiflivé

Ezeket fekete szezámmaggal szórtam meg

 Fehér szezámmagos kisűlt kiflik

A nagy  tálban letakartam egy időre

Tessék fogyasztani!
A fiatalabb fiam néhány barátjával a hosszú hétvégét  a Szelidi tónál tölti. Nekik sütöttem most egy adag kiflit, amit a férjem által főzött halászlé után nagyon értékeltek.
Agyon dícsérték, és joggal, mert tényleg nagyon finom volt.      

2012. augusztus 18., szombat

Uvima gyümölcskenyere a SAD 8.fordulójára


Uvima gyümölcskenyere
     
Uvima gyümölcskenyere - hogy mért pont ez a neve, nem tudom, nem magyarázza meg Tavasz, akinek  házi cukrászdájában ráakadtam erre a receptre, amely könnyű, gyorsan elkészíthető, és még az is "erénye", hogy a maradék tojásfehérje hasznosítható általa.
Hozzávalók:
6 tojásfehérje,
18 dkg porcukor, 
20 dkg vegyes gyümölcs vagy befőtt,
1 kanál rum,
1 narancs reszelt héja, 
1/2 narancs leve,
13 dkg liszt,
12 dkg dió.

Elkészítés:
A tojásfehérjéből nagyon kemény habot verünk,beletesszük a porcukrot,a vegyes gyümölcsöt,vagy befőttet apró kockákra vágva,a rumot,a narancs reszelt héját és levét,végül a lisztet és a darabos dióbelet,és jól elkeverjük.Vajjal kikent,cukorral meghintett püspökkenyér/őzgerinc/ formába öntjük,és 3/4 órán át lassú tűznél sütjük.
A hozzávalókat és az elkészítés menetét átmásoltam  Tavasz blogjáról, most leírom, mennyiben tértem el az eredeti recepttől.
Nekem épp 20 deka aszalt szilvám volt itthon, amit ideje volt már felhasználni. Narancs helyett egy közepes nagyságú citrom héját és levét tettem bele. Kivajazott kuglófsütőben 160 fokon sütöttem 3/4 óráig. Kihűlés után olvasztott tejcsokival és olvasztott fehércsokival díszítettem.

Gyümölcskenyér-koszorú
     
Tálaláskor nagyszemű szőlőt helyeztem a közepébe.

Dorka unokám a szőlőcsipegetéssel kezdte
A II.Szelidi-tó futás napján finom marhagulyás után tettem asztalra. Mindenki elégedett volt vele. Ilyet máskor is fogok csinálni, mert nagyon egyszerűen, gyorsan elkészíthető és friss gyümölccsel is ki fogom próbálni. Nagyon hálás vagyok Tavasznak a receptért, köszönöm neki.


         
A fiam meg én - mindketten teljesítettük a 4 km-es távot
 
Ezzel a gyümölcsös sütivel nevezek a SAD VIII.fordulójára, melynek most Petra a háziasszonya, és kiírása szerint valamilyen gyümölcsös édességet kellett készíteni..

2012. augusztus 14., kedd

Rozslisztes félbarna házikenyér



Rozslisztes félbarna házikenyér

Hozzávalók:
25 deka finomliszt
25 deka graham búzaliszt(barna)
10 deka teljes kiörlésű barna rozsliszt
3 deci langyos víz
fél deci étolaj
1 evőkanál tejföl
1 teáskanál só
2 teáskanál cukor
1 cs szárított élesztő

A hozzávalókat a kenyérsütőgép tartályába tettem a szabályok szerint (előszőr a folyadék, aztán a szilárd) és másfél órás program után lisztes deszkára borítottam. Alaposan átgyúrtam, majd hosszúkásra formáztam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Még harmic percig letakarva kelesztettem, három helyen éles késsel bevágtam, majd 200 fokra előmelegített sütőben  alsó-felső lángon 50 perc alatt megsütöttem. Kivétel előtt 5 perccel vízzel átkentem. Ruhával letakarva hagytam kihűlni.

Sütés előtt
Kisűlt kenyér
                 
Megszelve
Ezzel a kenyérrel jelentkezem Illéskrisz játékára, melyben egy általam finomnak vélt kenyeret kell recepttel, fotóval bemutatni. Mostanában ugyanis ez a kedvenc. Bár nem annyira mutatós ( a barna kenyér nekem vízzel lekenve se lesz fényes), az állaga tömörebb, mint a kenyérlisztből sütött fehér kenyéré, de ízletes és egészségesnek is vélem. A receptjét magam kreáltam az általam régóta kedvelt és sütött fehér kenyér receptemből úgy, hogy különféle lisztekkel próbálkoztam.
Sajnos, a fotózás nem erősségem, a valóságban sokkal szebb volt a kenyerem színe.

2012. augusztus 9., csütörtök

Színes kekszek


Színes kekszek a II. Szelidi-tó futásra
       
Nálam már több éve hagyomány, hogy futóversenyeken indulok. No nem azért, mert nyerni akarok (arra esélyem sincs), de a mozgás, a közös sportolás, a jó társaság, a kikapcsolódás végett.
A paprikafutáson is már törzsindulóknak számítunk a fiammal, menyemmel, unokáimmal.
Az első szelidi futáson is részt vettem, hát úgyszolván kötelezőnek érzem részt venni az idén is.
Szombaton lesz ez a program, annyi a jelentkező, hogy nem mindenki indulhat, de remélem, mi még beférünk.

A II.Szelidi-tó futás alkalmából készítettem ezeket a színes kekszeket tombola ajándéknak.
Receptet a Rainbow Magazin 2010. januári számából hoztam, köszönetet mondok érte Évának.

Hozzávalók:


25 dkg liszt + 1 teaskanál sütőpor
12 dkg vaj + 5dkg zsir
1 tojas
10 - 15 dkg cukor
1 cs vanilias cukor
kakao
2 ek. tej
mandula eszenc
kulonbozo szinu etelfestek



A tészta hozzávalóit a kakaó és az ételfesték kivételével összegyúrjuk, majd 2 fele vágjuk. Az egyik felébe kakaót gyúrunk, a másik felét annyi felé vágjuk, ahány szinű ételfestekünk van, vagy ahány szinű foltokat, pöttyöket szeretnénk bele tenni. A kakaós részt egy műanyag fólian kinyújtjuk téglalap alakúra, a többi darabokat megszinezzük, és vékony rudakat sodrunk mindenikből. Ha folyékony festékkel dolgozunk, akkor lehet még lisztet gyúrni a tésztába, hogy álljon össze  jól. A kakaós lapra fektetjük az első szinezett rudat, a fólia segitségével hajtunk egyet a tésztán és ráhelyezzük a következő rudat, ezt igy  folytatjuk, amig a szinezett rudak elfogynak. A fóliába szorosan becsomagoljuk és hűvos helyen legalább 1 órát pihentetjük, hogy jól megdermedjen, ha nem, a szeletelésnél törni fog. A sütőt előmelegitjük 180 fokra, a rudat vékony szeletekre vágjuk, és sütőpapirral bélelt tepsiben megsütjük 5-7 perc alatt. Fém dobozban soáig eláll.


A hozzávalókat és az elkészítést egy az egyben bemásoltam Évától, hiszen alig változtattam.
Annyiban tértem el, hogy csak a zöld rudat színeztem ételfestékkel, a sárgát kurkumával, a pinket céklával és bodzabogyó levével.
Meg annyiban, hogy nem minden színes rudat tekertem be a kakaós tésztába, hanem kinyújtottam, különféle kiszúrókkal kiszaggattam és dekortollal kidekoráltam.

Először kinyújtottam a kakaós tésztát 27x17 cm-es téglalappá, majd egy 27 cm-es zöld rudat belehajtottam a fólia segítségével. Következett egy ugyanekkora rózsaszínű rúd, majd egy sárga jött volna, ha el nem tévesztem. De eltévesztettem, így két rózsaszínű lett, a sárga pedig kimaradt.

Így készült
     

A rudat jó fél centisre feldaraboltam és sütőpapírral bélelt tepsiben kisütöttem. Eléggé megnőttek sütés közben, egymáshoz sültek, langyosan óvatosan szétválasztottam őket.

Mutatósabb lett volna ha sárga is kerül bele
             

Kidekorált kekszek
 Majd a szervezők dolga lesz becsomagolni. Remélem, aki megnyeri, örülni fog neki.      




2012. augusztus 5., vasárnap

Kalocsai torta


Kalocsai  "hímzett" torta
Hétvégén lakodalomban voltunk. Nálunk még szokás, hogy mindenki visz egy tortát. Én ezt a kalocsai mintával díszített tortát vittem.
A receptjét Innen hoztam, persze mindig módosítok valamit rajta, most azt írom le, ahogy én csináltam.
Először sütöttem egy piskótát:
4 tojás
4 ek cukor
4 ek liszt
1 ek étkezési keményítő
fél cs. sütőpor
3 ek víz
Ezekből kikevertem a piskótatésztát, majd sütőpapírral bélelt kerek kapcsos (26 cm-es) tortaformában 160 fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon egy óra hosszáig sütöttem. Elvágva ebből lett a torta alja és teteje.

Közepének kakaós piskótatekercset készítettem:
6 tojás
6 ek liszt
6 ek cukor
4 ek víz
1 ek natúr kakaópor
1 cs sütőpor
A piskótatésztát kikevertem és a nagy gáztepsiben sütőpapiron, 180 fokon alsó-felső lángon 35 perc alatt megsütöttem. A sütőpapírral még forrón feltekertem a rövidebb szélénél kezdve, így hűlt ki.

Krém:
9 deci tej
2 csomag vanília puding
1 cs. tejszínes puding
1 ek étkezési keményítő
10 deka cukor
20 deka vaj
5-6 db kivi

Kemény pudingot főztem, és miután kihűlt, összekevertem a szobahőmérsékletű puha vajjal,géppel jól kihabosítottam..

A torta összeállítása:

A kakaós piskótatekercset megkentem a krém egyhamadával, majd hosszában négy egyenlő részre vágtam. A sárga piskótakarikára kentem a krém másik harmadát, kiraktam kivikarikákkal, és erre került az első kakaós piskótacsik a torta közepén csigavonalban feltekerve úgy, hogy a többit eköré tekertem és közéjük kivikarikákat tettem. A csiga tetejére rákentem a krém harmadik harmadát és ráhelyeztem a torta tetejét, a másik sárga piskótakarikát. Hűtőbe került néhány órára, majd kivéve körbekentem az egész tortát 15 deka vaj, két púpos kanál porcukor és fél citrom levének a selymessé kevert krémjével.
Most egy éjszakára hűtőbe tettem a másnapi külső borítás előtt.

Pillecukorból készítettem fondantot még a hét elején úgy, ahogy tavaly a barbi tortámhoz, csak most fehéret. Kicsit átgyúrtam nyújtás előtt, egy erre a célra vásárolt műanyag klipsszel virágmintákat nyomtam bele kinyújtás után, és úgy helyeztem a tortára, hogy először kivágtam a kör palástját, 75x10 centis csíkot, ezt ragasztottam körbe az előzőleg vizes ecsettel átkent torta oldalán. A tetejére ezután tettem a kivágott körlapot. A kalocsai mintát még az első kalocsai tortám alkalmával készítettem az ott leírtak szerint. Amit akkor nem használtam fel, azt kiszárítva gondosan papírszalvéta közé csomagolva dobozban eltettem, és most használtam fel. Kiszárítva nem romlandó, több évig is eltartható, és akár meg is ehető, bár mi sajnáltuk volna megenni. Állás közben némelyik szín megfakult, azt javítani kellett- A lilához gyorsan nyomtam ki bodzabogyó levét, éppen most érik. Vízzel ragasztottam a torta tetejére a mintákat.
Sikere volt a tortámnak kinézetre is, de ízre is nagyon finom volt.

Felülnézetből



Felvágva ilyen volt
                               

       
Még mutatok néhány fotót a lakodalomból, melyeket nem én készítettem, de
nagyon tetszenek.
Ez az "ananász" sárgadinnyéből készült a Hotel Kalocsa séfjei által
Vegyes gyümölcskosár  a hotel szakácsaitól
     
Volt, aki ilyen tortát hozott, utalva a vőlegény foglalkozására

Égetett cukorból  készített rendőrségi címer - az égetett cukor tortákat felénk sokan csinálják
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...