Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 2., vasárnap

Joghurtos ananászkehely

Joghurtos ananászkehely
A világ legegyszerűbb poharas édességét adtam ezen a hétvégén asztalra. Mivel elfogadható áron tudtam venni ananászt, így azzal készítettem pohárdesszertet. A díszítése szárított ananász karikákból készült.
Először annak a készítését írom le. TücsökBogárnál  szárított ananászvirág néven találtam. Az enyémek nem lettek olyan szépek, de legközelebb már tudom, hogy mit kell másképp csinálni.
Először is a külső héjától alaposan megtisztított ananászt (a középső kemény részt benne hagyva)  éles késsel vékony karikákra vágjuk. Na hát éles kés nálunk nincs! Ez volt az egyik baj, és ebből eredt a másik, hogy vastag karikákat szeltem. Két-három mm-es elég lett volna, de nálam a duplája volt, így nem száradtak ki rendesen.
Tehát a vékonyra szelt ananászkarikákat sütőpapírral bélelt tepsiben 100 fokos sütőben fél óráig szárítjuk, majd egyenként megfordítva őket újabb fél órára bent hagyjuk. Nem is mértem az időt, mert a kétszer fél óra nem volt elég, sőt tovább szárítva se lett olyan mint TücsökBogárnál, de így is nagyon dekoratív lett (szerintem).
Amikor kivesszük, muffinformákba téve hagyjuk teljesen kihűlni, így formára száradt volna, ha kellően vékonyak lettek volna a szeletek.

Muffinformákban hűtöttem
A pohárkrémhez fél ananászt apróra vágva két evőkanál porcukorral összeturmixoltam. Nem baj, hogy kicsit darabos maradt a gyümölcs. Majd csak fakanállal összekevertem egy 500 grammos krémes natúr joghurttal. Egy mokkáskanál magam készítette vaníliaeszenciával ízesíettem. Ennyi. 
Elosztottam fagylaltos poharakba - hárommal lett, a negyedikbe kevés jutott, ezért azt azonnal megettem.
A tetejüket   a szárított ananászkarikákkal díszítettem.
Felülnézetből




A tálalásig hűtő legfelső rácsán várakoztak. Így alaposan lehűtve csaknem olyan volt, mintha fagyit ettünk volna. Nagyon ízlett! A dekorációt is megettük,  kellemesen édesek voltak az ananász virágok, mivel   jó érett volt a gyümölcs.
Köszönöm Anitának az ananászvirág receptjét! Sütemények, torták díszítésére is alkalmas ez a megoldás.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! A "virágok" is :)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Tücsök Bogár, köszönöm, és a receptet is!A te viorágjaid szebbek lettek!

      Törlés
  3. Csodaszép, tényleg olyan, mintha virágszirmok lennének! :)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nagyon dekoratív díszítés:) Szép és egyszerű desszert, az meg külön jó, hogy még a díszítést is megettétek:)

    VálaszTörlés
  5. Hmm, igazán finom, és ötletes desszert!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...