Összes oldalmegjelenítés

2012. június 4., hétfő

Kókuszos-csokoládés-cseresznyés muffin


Kókuszos-csokoládés- cseresznyés muffin
   
A fagyasztómban még van a tavaly betett mirelit gyümölcsökből, pedig már itt az új. Ezért ez még fagyasztott gyümölcsből készült, hogy elhasználjam. Felolvadás után derült ki, hogy cseresznye volt a zacskóban, így most nálam azzal készült, de eredetileg meggy kellett volna bele.
A receptet a Tutireceptek    gasztro oldalon találtam.

Hozzávalók:
• 20 dkg liszt,
• 4 dkg kókuszreszelék,
• 6 dkg cukor,
• 1 tojás,
• 2 dl tej,
• 6 dkg olvasztott vaj
• 3 tk sütőpor,
• 0, 5 tk szódabikarbóna,
• csipet só,
• 1 csésze (2, 5 dl) lecsöpögtetett meggybefőtt,
• 0, 5 csésze (1, 2 dl) apróra vágott főzőcsokoládé

Elkészítés:
Egy edényben összekevertem a száraz hozzávalóka, egy másikban a nedveseket, majd a kettőt összeöntöttem, utoljára hozzákevertem a kiolvasztott lecsepegtetett cseresznyét meg az apróra tördelt csokoládét (én fél tábla tejcsokit használtam). Szilikon muffin formákba kanalaztam a tésztát, a formák háromnegyed részéig. Kétszáz fokra előmelegített sütőben alsó-felső lángon 25 percig sütöttem, öt percig még a sütőben hagytam.
Kivétel után azonnal átkentem a tetejüket egy púpozott evőkanál cukor és fél citrom levének a keverékével és még mielőtt beitta volna, rögtön rászórtam a színes cukordarát.


                                                  

Finom volt, nem túl édes, de éppen megfelelő. Meggyel is ki fogom próbálni.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon finomnak tűnik, el is mentettem! :-)Most én is cseresznyés recepteket kutatok, hogy minél sokoldalúbban fel tudjam használni a fánkon mosolygó gyümölcsöket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teller-cake! Köszönöm, finom volt, egyre jobban kedveljük a muffint!

      Törlés
  2. Guszta! Nagyon finom lehet csoki kokusz meg cseresznye együtt!

    VálaszTörlés
  3. Én is várom már a cseresznye-meggyszezont, hogy ilyen finomságokat készíthessek!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...