Összes oldalmegjelenítés

2012. március 2., péntek

Káposztás pirog

Káposztás pirog
Mivel még mindig nincs a sütőm megjavítva, olyan sült tésztát kellett kitalálnom, amihez nem kell sütőt használni.   Ezért - meg a múltkori nagy sikerre való tekintettel - olajban sült pirogot választottam. Most káposztás töltelékkel.
Először a tölteléket készítettem el. Egy közepes fej káposztát lereszeltem, két kanál olívaolajon 1-1 kávéskanál tengeri sóval meg őrölt borssal megpirítottam.
A pirog tésztáját ugyanúgy készítettem el, ahogy a decemberi posztomban leírtam,
ITT, és a sütés további menete is úgy történt.Az akkori tapasztalataimat alkalmazva most egy sem nyílt ki, szépen sikerült. Mikor kisültek, papírtörlőre szedtem őket.
Most is 12 db lett
Amint kellően elhűltek, én egyet mindjárt megettem, csak úgy zsűrizés  képpen.
Finom! Nagyon szeretem a káposztás ételeket!
Az elkészített káposzta tölteléknek felét használtam fel a piroghoz, a maradékból negyed kiló kifőtt tésztával holnap káposztás cvekedli lesz.
   
Ebédig még egy kis idő, addig kimegyek rovart gyűjteni. Most, hogy napos idő van, máris előjöttek a rovarok.
       
A család kaméleonja
A család közös tulajdona ez a kaméleon: a 300 literes terrárium  amelyben él, a kisebbik fiamé, elhelyezve a nagyobb fiamék nappalijában van, és nekem is jogom van bármikor eleséget vinni neki.
Úgyhogy megyek legyet fogni, a ház falán ahova odasüt a nap, megülnek.
Remélem, sikerrel járok.  

18 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néznek ki ezek a pirogok:)))
    sok sikert a rovarozáshoz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Judóca! Csak 3 legyet sikerült fognom, meg egy bodogácsot, de azt nem szereti.

      Törlés
  2. Nekem is nagyon tetszik ez a pirog! Valamikor kipróbálom.
    Milyen kis édes a kaméleon:) Milyen kedves tőled, hogy rovarokat gyűjtesz neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, süssél te is pirogot!
      Nyáridőben a nagyfiammal meg az unokákkal szoktunk menni a mezőre rovart gyüjteni(közös családi program).

      Törlés
  3. Huh, de jó ez a pirog! Nagyon szeretjük mi is a párolt káposztás ételeket :-)

    VálaszTörlés
  4. A pirog is nagyon jól néz ki, de most eszembe juttattad a káposztás kockát, amit már talán évek óta nem ettem:) Remélem sok legyet sikerül fogni a kaméleonnak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu,nálunk ma káposztás kocka lesz, ha szereted, főzzél te is !
      Most csak három legyet fogtam, de ahogy kitavaszodik, kis dobozokkal felszerelkezve járok-kelek és alkalomadtán gyűjtöm a rovarokat. Lényeges, hogy élve tegyük a kaméleon terráriumába, mert utána már ő vadássza le.

      Törlés
  5. Nagyon cuki a kaméleon. A pirog is nagyon tetszik. Remélem hamar "meggyógyul" a sütőd...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla! Én is kedvelem a pirogot is, a kaméleont is.
      Hétfőn jön a szerelő a sütőmet megjavítani.

      Törlés
  6. Nagyon szeretek hozzád látogatni,mindig nagyon jó receptekkel gazdagítasz minket.Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  7. Én köszönöm, Rózsika! Szívesen látlak mindig.

    VálaszTörlés
  8. Én is kiéheztem a káposztás pirogra,finom lehet,ki fogom próbálni de lehet nem olajban hanem sütőben.Köszi a recit.

    Aranyos a kaméleon!

    VálaszTörlés
  9. Rozi!Én is ismerek sütőben süthető pirog recepteket, de most rossz a sütőm.

    VálaszTörlés
  10. Én is csináltam már régebben Pirogit, de más formában, krumpli és hagyma töltelékkel. Nagyon finomnak néz ki a tiéd! A kaméliont alig tudtam ki választani a többi szinekböl...én zöldnek képzeltem mint nálunk is vannak!

    VálaszTörlés
  11. Elisabeth! Nálunk is többféle pirog recept van, némelyiket sütőben kell sütni, a töltelék pedig szabadon választható.
    A kaméleon nálunk is elzöldül teljesen, amikor veszélyben érzi magát.
    Lehet, hogy hihetetlen, de a körülötte lévő embereket megismeri, tőlünk nem fél.

    VálaszTörlés
  12. Ezer éve nem ettem pirogot!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anazar, akkor itt az ideje, hogy étlapodra kerüljön!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...