Összes oldalmegjelenítés

2012. február 29., szerda

Olajkúra - tavaszi méregtelenítés

Napraforgóolaj
Az olajos öblögetést már több mint húsz éve alkalmazom egészségem érdekében.
Vagy a Természetgyógyász, vagy az Elixír magazinban olvastam, és mivel egyszerűnek tűnt, olcsónak, mindjárt ki is próbáltam és azóta is csinálom.
Az ayurvédikus gyógyítás  alkalmazza, de tudomyányos körökben is imerik ezt a módszert,  Dr.F.Karach ukrán orvos először saját magán próbálta ki, majd másokon is kipróbálva tudományosan is igazolta az olajkúra jótékony hatását.
Tehát maga az olajos öblögetés, olajrágás egy méregtelenítő tisztító, megelőző eljárás.
Reggel éhgyomorra egy evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olajat vegyünk a szánkba és forgassuk, zubogtassuk, szűrjük a fogaink közt legalább 15-20 percig.
Jól keverjük össze a nyállal, csukott szájjal öblögessünk, majd ha letelt az idő köpjük ki és alaposan mossunk fogat, öblítsünk szájat utána. A kiköpött folyadéknak  fehérnek, tejszerűnek kell lennie.
Vigyázzunk közben, hogy ne nyeljük le, mert  mérgező! Ezért alaposan fertőtlenítsük a mosdókagylót is, vagy ahova köptük.
Ennyire egyszerű az egész és talán ezért sokak számára hihetetlen és elfogadhatatlan.
E módszer által a száj nyálkahártyáján keresztül távoznak a szervezetből a méreganyagok. Jótékony hatása legszembetűnőbb a  szájbelső  állapotára.
Csökkenti a lepedéket, ínygyulladást,megszünteti a fogínyvérzést, a laza fogak megszilárdulnak,sőt kifehérednek.
Ehhez persze kúraszerűen kell alkalmazni néhány hétig, esetleg hónapig.
De egyéb esetekben is jótékonyan hat az egészségre:fejfájás, gyomorpanaszok, szívpanaszok, reumás és izületi bántalmak, vese, máj, álmatlanság,stb.
Én első alkalommal három hónapig csináltam ezt a kúrát úgy, hogy még napközben is, amikor eszembe jutott. Először - mint minden méregtelenítésnél - kicsit gyengébben éreztem magam, de aztán ahogy egyre több méreg távozott általa a szervezetemből, jobb lett a közérzetem,fogínyproblémáim renbejöttek,
alvásom rendbejött, a gyakori fejfájásaim megszüntek, és talán még az szembetűnő, hogy az influenza és egyéb járványokat nem szoktam elkapni.
A környezetemben élő emberek közül persze többen kipróbálták már az én "csodamódszeremet". Volt aki már az első perc után kiköpte, mert olyan hányingere volt, hogy ezt nem lehet csinálni. Más pedig végigcsinálta és csinálja azóta is évente négyszer három hétig, neki ez lett a bevált méregtelenítés.
Nem akarok senkit rábeszélni, csupán bemutattam,én hogyan kezdem a tavaszi méregtelenítést.
Akit bővebben érdekel a téma, az alábbi linkeken is tájékozódhat róla: :http://store24.hu/orbanmajor/termekek/etkezesi_olajok/napraforgoolaj_hidegen_sajtolt_1000_ml,
vagy http://hu.hicow.com/fog%C3%A1szat/ayurveda/fog%C3%ADnygyullad%C3%A1s-750244.html

http://magazin.gyogyulasutjai.hu/archivum/19/index.html#cikk02
http://repaelixir.blogspot.hu/2013/09/olajos-zubogtatas.html



Hidegen sajtolt napraforgó olaj

12 megjegyzés:

  1. Kedves Marisz

    Húúú elsőre elég ijesztően hangzik.....nekem. De másodszorra azért elgondolkodtató, mert egyszerű és olcsó. A lényeg h már egyik unokatesómnak elküldtem mert sokat fáj a feje és mindig minden betegséget elkap. A családi kupaktanács majd eldönti.

    Köszönöm h ilyen dolgokat megosztasz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judóca!Szívesen megosztom az ilyen "bogaraimat", és ha másnak segítek vele, annak nagyon örülök.

      Törlés
  2. Igazán érdekes ötlet még sosem hallottam róla. Kérdésem csak az lenne, ha esetleg tudsz rá válaszolni, hogy ha mérgező lenyelni, akkor a mérgezőanyagok nem szívódnak fel a nyálkahártyán keresztül is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szájüregünkben főleg az éjszakai alvás idején felgyűlnek a baktériumok, vírusok és egyéb toxikus anyagok. Aki nem mos reggel fogat, az lenyeli őket. Ennek a módszernek a lényege, hogy az olajban összegyűlik a sok méreganyag és kiköpéskor egyszerre kiürül a szervezetből. Ha vcéletlenül valaki lenyeli, a tápcsatornába kerülve nem lesz különösebb mérgező hatása a szervezetre egy-két alkalommal, csak éppen az nem sikerül, amiért csinálja.

      Törlés
  3. Nagyon érdekes, elgondolkodtam egy kicsikét rajta. Ártani nem árthat ha úgy csinálom mint Te! Szerinted pld. a Vénusz olaj is megfelel erre a célra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, ártani biztos nem fog! Ha nincs hidegen sajtolt olajad, akkor csinálhatod Vénusszal. Annak azért kisebb a hatásfoka, mert vegyszeres eljárással készül az olaj.
      A szezámmag olajat ajánlják még erre a célra, azt az Aldiban szoktam venni.

      Törlés
  4. Marisz!

    Örülök hogy betetted,ebben én megerősítelek,én is próbáltam,már régebb olvastam a Házi patika című kis könyvből,természetgyógyászok által van kiadva.Merem ajánlani bárkinek:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Rozi! Örülök, hogy akadt valaki, aki ismeri ezt a módszert.

      Törlés
  5. Én is ismerem ezt a módszert,nagyon jó csak kitartás kell hozzá és kúra szerűen tutira működik.
    Érdekességként: Candida fertőzésekre is szoktuk ajánlani,és baktérium ölő hatása is van légúti fertőzés során.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kiegészítést, Mónika!Hogy candidára is jó, eddig nem tudtam.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha úgy érzed, hogy használ, jót tesz az egészségednek, akkor csináld tovább. De én Zacher Gábor, s még sokak véleményét osztom, akik szerint a méregtelenítés értelmetlen. A szervezet öntisztító, nincs ilyen kúrákra szükség, sőt inkább káros, mint hasznos. Ráadásul pénzkidobás.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...