Összes oldalmegjelenítés

2011. június 29., szerda

Barbi torta szülinapra



Mivel nálunk szerencsétlen módon majdnem mindig torlódnak a családi ünnepek, erre a hétvégére is jutott több, összesen öt tortát irányoztam elő. Pénteken, amikor nekifogtam piskótázni, még úgy nézett ki menni fog, de délelőtt apa hazaállított egy zsák csemege kukoricával, a zöldbab metélésre várt, és rögtön az első piskóta nem sikerült - akkor már gyanítottam, hogy vissza kell vennem a tempóból.
Egy kedves barátnőmnek egy cserép virágot szántam szülinapjára, tortából. Ehhez még este beáztattam egy újonnan vásárolt 18 cm átmérőjű virágcserepet. Szokásos módon hat tojásból piskóta tésztát kevertem és a sütőpapírral kibélelt cserépbe öntve 180 fokra előmelegített sütőbe betettem. Nem sok időm volt neten rákeresni   a cserepes sütésre, de máskor már találkoztam vele valahol és tudtam, hogy soká sül. No de több, mint egy órát?! Még jó, hogy tűpróbáztam! Szóval nagy sokára ki lehetett venni (a tetejét közben papírral le kellet fedni, mert erősen színeződött), s miután a cserépből is kivettem, láttam, hogy összeesett. Ez nagyon kedvemet szegte, és úgy döntöttem, hogy a barátnőm majd máskor kap tortát. Ezt a piskótát pedig megcsinálom a sógornőm unokájának  2. szülinapi tortának.
Meggyes mascarponés krémet kevertem. Mascarponét már a hét elején elkészítettem, ahogy wisladytől tanultam.
Semmit nem mértem a krémhez, a meggy kb. 25 deka lehetett kimagozva, erre szórtam kristálycukrot gondolomra, és hagytam negyedórát állni. Akkor leszűrtem és a levébe beleáztattam egy evőkanál étkezési zselatint, a meggyet pedig turmixgépben összecsócsáltam. A mascarponét  (amennyi egy nagy pohár tejfölből lett) meg kb 20 dekányi szobahőmérsékletű vajat összekevertem és hozzáadtam előbb a meggypürét, majd a forrásig melegített zselatint. Kellett még bele kis porcukor és lehetett is kenni a lapokra vágott piskótát. A külsejére is elég lett a krém. A baba lábait kivettem, testét fóliáztam és beleálítottam. A szoknyája a keresztelői babatorta maradékából került ki. A kinyújtott fondantot csíkokra vágtam, kés nyelével kicsit "megfodroztam", egyik felét vizes ecsettel áthúztam és alulról kezdve felragasztottam. Éppen elég lett, de felsőrészhez mást kellett keresni.

Kapott egy kis táblácskát köszöntő felirattal és az éjszakát a hűtőben töltötte. Nagyon jól bírta a hűtést.
Az ünnepelt kislány szájtátva örvendezett neki, meg persze az összes többi gyerek meg felnőtt is aki ott volt. Én meg dagadtam, de azért nem bízom el magam. Egyébként így készen látva az a véleményem, hogy virágcserép tortának elkészítve mégiscsak jobb lett volna, mert kicsit faros lett.

A gyertyák az elejére kerültek, csak az apu segítségével sikerült őket elfújni.

Finom volt 

2011. június 27., hétfő

Keresztelői torta

Sógornőm három hónapos unokájának keresztelőjére voltunk hivatalosak, mely alkalommal a nagyobbik  lány második születésnapját is ünnepeltük.
Természetesen két tortát is készítettem. Itt most a keresztelői tortát mutatom be.
Nehéz volt a választás, hogy milyen legyen, végül egy "baba tortát" sütöttem. Sok hasonló képet láttam internetszerte, tulajdonképpen egy nagyobb és egy kisebb kerek torta, valami jóféle krémmel megtöltve, megfelelően díszítve. Ennyi.













                                           

Kétszer tíz tojásból sütöttem piskótát a nagy gáztepsiben. Egyik sárga, a másik kakaós, a receptje: egy tojáshoz két deka cukor, két és fél deke liszt. Én barnacukrot használtam, a kakaósnál pedig két kanállal elvettem a lisztből, helyette kakaóport tettem.
Egymásra helyeztem a két piskótát és keménypapírra rajzolt kissé ovális forma mentén vágtam ki a baba testét, a fejet pedig nyolc félkör adta ki.
A töltelék pedig Tortaimádó karamellkrémje némi változtatással.

Krém hozzávalói:
 15 dkg fehér csoki
5 dl habtejszín
20 dkg kristálycukor
2 dl tej
5 dkg vaj / margarin
1 csomag karamell ízű puding (40 gr)
3 dl tej
2-3 evőkanál cukor

Nálam fehér csoki helyett karamellás csoki volt, karamellpuding helyett pedig gluténmentes vanília puding. (Új felfedésem, hogy reformboltban lehet kapni gluténmentes természetes anyagokból készült pudingport. Én vaníliás, csokis és eperízűt vettem.)
A krém elkészítése kicsit macerás volt, de rendkívül finom lett.
Először felforraltam a tejszínt, majd beletettem az eltördelt csokit és addig kevergettem míg a csoki teljesen elolvadt. Ezután hűlni tettem.
Majd egy mélyebb lábosban aranybarnára pirítottam a cukrot kis lángon, állandóan kevergetve.
Óvatosan felöntöttem a 2 dl tejjel és felfőztem sűrűre folytonosan kevergetve. Mikor elérte a megfelelő sűrűséget, elzártam alatta a gázt és belekevertem a vajat. Ez is hűlhetett.
Most megfőztem a 3 deci tejben a pudingot. Ezt is ki kellett hűteni, időnként kevergetve, hogy ne bőrösödjön be a teteje.
Mikor minden  kihűlt összevegyítettem a karamellás krémet a pudinggal és géppel jól eldolgoztam simára.
A csokis tejszínt felvertem habnak és fakanállal óvatosan a pudingos elegyhez kevertem.
Meg töltöttem vele a  lapokat(négy-négy lap lett,, három réteg krém) , elég lett a baba testének és a fejének is . Kívül pedig lágy natúr vajjal kentem meg mindkettőt és éjszakára hűtőbe kerültek.
Az utolsó fázisban készítettem a fondant borítást. Csak négyszínű pillecukrot kaptam, ehhez szórtam kevés kakaóport a baba bőrének, a ruháját pedig bodzabogyó levével színeztem.
A fehér pelenkanadrágot egy másik tortához csinált zselatinos tortabevonóval burkoltam. (A zselatinos tortabevonó receptjét majd annál a tortánál leírom).
Szemek, haj, stb. maradék fondantból került rá.
A torta mindenkinek tetszett és Ízlett.

Réka baba, a kis ünnepelt

Jó nagyra sikeredett, ezért egy kisebb gyúródeszkát papírral bevontam és arra tettem.
Mivel ezen a hétvégén három tortát is csináltam, nem volt időm az aprólékos, szép kidolgozásra, látszik, hogy eléggé elnagyolt munka.
De azzal vígasztalom magam, hogy ez nekem tényleg csak hobbi, és én ajándékba adom ezeket a tortákat, az ajándék lónak pedig nem nézik a fogát...
És őszinték voltak a tetszésnyilvánítások is - mivel a vendégek egyike se csinál ilyesmit, ők tényleg nem a hibáit keresték.
Nem szabadkozom tovább. Most ezt tudtam nyújtani,
Vidám baba
Lehet, hogy kellett volna habfixáló, vagy zselatin a krémbe, mert felvágva a melegben kicsit megfolyt a krémje.
Fogalmam sincs, miért van, hogy a betűk hol kisebbek, hol nagyobbak? Majd ha lesz időm, utána nézek.

2011. június 24., péntek

Ételszínezőkről

Az ételfestékek szintetikus úton előállítottak vagy természetesek. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a mesterséges színezékek veszélyesek, ezért kerestem az ehető növényi megoldásokat. Az interneten is körülnéztem és egy agrár oldalon találtam egy táblázatot, amely ételfestésre alkalmas ehető növényeket sorol fel. Ezekből a növényekből otthon is előállíthatunk színezőket, bár kevésbé intenzív színeket kapunk, mintha készen vett ételfestékkel dolgoznánk. 
Én elsősorban tortaborító anyagokat (fondant) szoktam festeni.
Amelyeket már eddig is alkalmaztam: piros és fekete ribizli, cékla,vöröskáposzta,őrölt édes nemes paprika, sáfrány, sáfrányos szeklice,kurkuma, spenót, sóska, kakaópor, meggy, áfonya, bodzabogyó, feketeszeder, sárgarépa, feketeszőlő, mák.

Sárgát:  sáfrány vagy sáfrányos szeklice vízbe áztatásával lehet előállítani, vagy világos okkert kurkuma porral. Zöldet:  spenót, sóska  leturmixolásával kis vízzel és átpasszírozva.
Rózsaszín, halványlila: a meggy, ribizlik, cékla, bodzabogyó levével.
Kékeslilát:kék áfonya, feketeszeder, bodzabogyó
Narancssárgát: Őrölt piros paprikát olajban kell áztatni és leszűrni.
Barnát: kakaópor hozzáadásával

A piros meg a kék szín előállítása növényekkel még nem sikerült, valamint a fekete szín.
Feketét aktív szénnel (gyógyszertári széntabletta porrá őrlésével) lehet keverni, de én nem alkalmaztam még, mert az elfogyasztása problémás lehet. Nagy kakaótartalmú csokoládé (kb. 80 %-os) temperálva majdnem fekete színt ad.
Ha valamiből erősebb színt akarok, akkor 1 - 2 csepp folyékony (Szilas) ételfestéket szoktam hozzáadni.
Már régóta tudom, hogy a matcha teaporral erős zöld állítható elő, de még nem sikerült beszereznem.
Most jutott tudomásomra, hogy dió leveléből is lehet zöldet, ezt hamarosan kipróbálom.
Valahol olvastam, hogy vöröskáposztát annyi vízzel leöntve, amennyi ellepi - főzzünk egy órán át, majd 24 óráig hagyjuk állni, szűrjük le és kékre színezhetünk vele. Nekem nem  kék, hanem inkább szürke lett.

Öszegezve: én sem tudom teljesen kikerülni a mesterséges színezőket, de legalább kevesebb kell belőlük.
A növényi színezőkkel nem tudok olyan mutatós tortákat csinálni, vagy "élethű" színűeket, mintha gyári festéket használnék. Nagyon szívesen nézegetem a szebbnél szebb tortaremekeket, nagyon tetszenek,  - és nem akarok senkit megbántani - de amennyire lehet, én kihagyom a tortalakk, ezüst és ehhez hasonlatos színezőket.
Vannak, akik Bolero italporral színeznek, még nem vettem, és különben is csak akkor jöhet számításba, ha nem túl sok az adalékanyag benne.
Zöld színű mandulaaromát már használtam, sőt vanília aromát is, ez utóbbi krémszínűre fest.
Ebben a témában egyelőre ennyi a tudásom, de folyton kísérletezek és mindig keresem az új megoldásokat.

2011. június 19., vasárnap

Lúdlábtorta az én variációmban

Van egy olcsó kiadású receptkönyvem "Kedvenc süteményeim" címmel. A lúdlábtortát ebből szoktam sütni. Nemrégiben a neten bolyongva Gizinél egy sütés nélküli változatára akadtam s rögtön elhatároztam, hogy ezt feltétlenül kipróbálom.  De csak az alapot csináltam az ő receptje szerint, a krémet továbbra is úgy akartam, ahogy az én könyvemben van.

Hozzávalók az alaphoz: 

  • 20 deka Győri Édes vaníliás keksz
  • 20 deka Győri Édes Kakaós keksz
  • 20 deka margarin
A hozzávalók 24 cm-es formához vannak, de az enyém nagyobb, ezért laposabb lesz a torta.
A tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral 2 cm magasságig. Én folpackkal béleltem teljes megasságába.
A kekszeket darává kell őrölni és a forráspontig hevített margarinnal fakanállal jól összekeverni, ezután  belenyomkodni a tortaformába egyenletesen. Kihűlés után legalább fél órára hűtőbe tenni.

Krém hozzávalói: (az eddigi bevált krémem)
  • 3 dl tej
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál cukor
  • 20 deka vaj
  • 10 deka étcsokoládé
1 kis üveg meggybefőtt

Tetejére bevonatnak: 20 deka tortabevonó csokoládé

Tényleg semmi idő alatt elkészültem a tortaalappal, ez a recept "jó fogás" volt.
A problémák ott kezdődtek, amikor a krémnek akartam nekilátni. Mert azt hittem, "úgy tudtam" minden van itthon ami kell hozzá. A sütéshez vásárolt dolgokat (csoki, mazsola, befőtt, stb.) fel szoktam tenni a kamra legfelső polcára teljesen a falhoz. Jobb ha ilyesmi nincs szem előtt - még kísértésbe esik valaki. És mivel nekem se volt szem előtt, csak itt a létra tetején szembesültem vele, hogy a készletem igencsak hiányos, vagy nem ehhez a krémhez való. Tesco? Nem.  Este nyolckor már nem megyek sehova, inkább kitalálok valamit.
Főzés nélküli csokoládés pudingporom volt, egy tábla menta ízesítésű belga csokoládém, meggybefőtt helyett pedig magam eltett rumos szilva.(A friss meggyből éppen elkészült a szósz). Ez a lúdláb nem az a lúdláb lesz, de azért lúdláb lesz. Nekifogtam tüstént.
Először is kis tejet tettem a gázra és beletördeltem a mentás csokoládét, összemelegítettem míg a csoki teljesen elolvadt. A pudingport a hideg tejjel három percig kevertem, majd összevegyítettem a már kihűlt tejes csokival.Utoljára pedig a húsz deka lágy vajjal jól kihabosítottam.Közben kóstolgattam és úgy ítéltem meg, nem kell bele se kakaópor, se cukor. Ennek a könnyű krémnek a felét rákentem a tortalapra és megszórtam lecsöpögtetett, apróra összevagdalt szilvabefőttel. A krém másik felével betakartam, a tetejét szépen elsímáztam és éjszakára hűtőbe tettem. Reggel levettem a tortaforma oldalát, tálca helyett egy nagy pizzás tálra átraktam a tortát és ezen öntöttem tetejére az olvasztott tortabevonót, amihez kevés étolajat is adtam. Az olajtól szép fényes lett, kár, hogy nem volt lehetőség lefényképezni akkor, mert ebédig megint hűtőbe került és behomályosodott. Azért kicsit izgultam az összhatás miatt, mert bár szeretjük a mentát (van a kertemben is), tortába eddig még nem került.Felesleges volt izgulni, mert az egész család elégedett volt vele.
Hát így történt, hogy a jól bevált lúdláb helyett megszületett egy újabb variáció.

Lúdlábtorta szelet

2011. június 15., szerda

Sellő barbi torta

Sellő barbi

Barbi a kanapén heverészve elszunyókált. Azt álmodta, hogy ő egy sellő , aki a tengerből kiemelkedő virágos, zöld kis szigeten napozik. Az átlátszó tengervízben körülötte színes halak és egyéb tengeri állatkák úszkálnak...
Ezt valósítottam meg tortának, még tavaly novemberben.
Nővérem unokáit látogattuk meg. Ritkán találkozunk, mivel 400 km-re lakunk egymástól, ezért nekik még soha nem csináltam tortát. Nem akartam üres kézzel menni, bár senkinek sem volt semmi ünnepe, azért úgy gondoltam, örülnek majd egy tortának. Főleg a lányok.  Az idősebb már iskolás, a fiatalabb még óvodás.
Mindenképpen sellő barbit szerettem volna, mert olyat még nem csináltam. Találtam többet is a neten, szebbnél szebbeket, mindegyik ült a maga kis szigetecskéjén, amely kiemelkedett a tengerből. Én a hosszú utaztatás miatt azt gondoltam, hogy elfektetem a babát, úgy biztonságosabb.
A megvalósítás úgy történt, hogy közepes méretű szögletes tepsiben 8 tojásból sütöttem sárga piskótát, majd ugyanebben a tepsiben 8 tojásból kakaósat. A sima piskótát  három lapba vágva vanília krémmel töltöttem - 7 deci tejben 2 csomag vanília pudingot 6 evőkanál cukorral felfőztem és kihűlve hozzákevertem 20 deka margarint.
A kakaós piskótát három lapba vágva ugyanígy készítettem, csak csokis krémmel töltöttem. Majd alulra raktam a vaníliás töltésű lapokat, rá a kakaósat, kívülről pedig 10 deka vaj, 10 deka porcukor keverékével vékonyan körbekentem és éjszakára hűtőbe tettem.
Másnap körbevágtam a sarkait és megfaragtam lépcsőzetesre a tengerpartot. Az esedéket öszegyúrtam és az alaposan megmosott, fóliába tekert baba köré nyomkodtam. Erre került a rózsaszín fondant, mely - és a többi bevonó, meg egyéb díszek is - régebbről maradt,a hűtőben tároltam jól becsomagolva.
A kavicsokat, virágokat, halakat stb. már előző nap elkészítettem, most csak kis vizezéssel helyre kellett ragasztanom őket.  
Ez a másik oldala a tortának
Már délután elkészültem a tortával és még csak holnap hajnalban indulunk. Kerestem egy nagy dobozt amibe beletettem és a hűvös  kamrában éjszakázott. A következő nap délelőttjét a kocsi csomagtartójában töltötte és minden baj nélkül megérkezett (velünk együtt) a célállomásra.
Nagy volt az öröm a rokonokkal a találkozás miatt is, de a torta miatt nem győztek ámuldozni. A kicsi lány szerette volna, ha azonnal megvágjuk, de sikerült rábeszélni, hogy várjuk meg a nővérét az iskolából.
A torta tényleg nagyon finom volt, mindenki dícsérte, még a szomszéd néni is, mert ebből a nagy tortából jutott neki is.

Biztonsági okokból két tálcára raktam
Ők kapták a sellő barbit

2011. június 13., hétfő

Amaretto golyók mézespuszedliből

Latsiánál akadtam rá erre az egyszerűen elkészíthető sütés nélküli édességre.

Hozzávalók:
6 db nagyobb puszedli
10 dkg marcipán
2-3 ek Amaretto - ha nincs, pár csepp keserűmandula kivonat

Elkészítés:
A hozzávalókat robotgéppel összekeverni, vizes kézzel gombócokat formázni és darált mandulába hempergetni.
Én némileg változtattam rajta. Egy csomag 180 grammos mézespuszedlit, egy tégla 15 dekás marcipánt vettem. A puszedliket csak úgy kézzel szétmorzsoltam és meglocsoltam 4 evőknál amarettoval (keserű mandula likőrre)l. Hozzáreszeltem a marcipánt, összegyúrtam és hűtőbe tettem. Miután megdermedt golyókat formáltam. Nem volt kedvem mandulát törni meg darálni, ezért csokoládé került a külsejére. Fél tábla tejcsokim volt, azt olvasztottam fel egy kanál vízzel. Ez elég tömény massza lett, nem folyékony, ezért fogpiszkálóra szúrtam a golyókat és késsel kentem mindegyiket körbe a csokival. Majd egy üres bonbonos dobozba tettem őket, a tetejüket meghintettem cukordarával és hűtőbe kerültek .




Amaretto golyók


Miután kicsit megdermedtek mignonpapírba tettem őket egyenként és tálcáról kínáltam. a férjemnek meg magamnak, mert ezen a hétvégén csak ketten vagyunk itthon.
A harmadik után azt gondoltam, jó lesz abbahagyni, mert még egy szem és dalra fakadok. Lehet hogy sok volt bele az amaretto?  Mindenesetre a bejegyzés alcíme lehetne: Mennyei édesség  - ez annyira finom.
    






Mennyei édesség
  



2011. június 10., péntek

Pillangó torta

Emmának, egyik sógornőm unokájának két hét múlva lesz a második szülinapja, már agyalok, hogy milyen tortája legyen,pedig  még az elsőre készült tortát se írtam be - mert vártam, hogy feltegyék róla a fotókat. Végre megtörtént., de ha kapok még jobbakat, azt is felteszem. Ime a tavalyi torta.
Pillangó torta

Több lepke formájú tortát megnéztem a neten, de konkrét receptet nem választottam, inkább a forma legegyszerűbb kivitelezése érdekelt.
Nyolc tojásból kakaós piskótát sütöttem kerek formában, melyet lapjában háromba vágtam, középen pedig kétfelé. Egymásnak háttal fordítottam a félköröket szárnyaknak. A formázáskor kivágott rész krémmel összegyúrva adta a testet.
A nyári melegben "olvadozott" a borítás
Vaníliás krémet főztem pudinggal, kihabosítottam 25 deka margarinnal, ízlés szerint édesítettem. Míg hűtőben pihent, elkészítettem a tejporos bevonót, melynek receptje a kukackatortánál megtalálható. Megtöltés és kívülről bekenés után az éjszakát a hűtőben töltötte. Reggel a fondant nyújtásával kicsit gondom volt, ragadt, nem győztem szórni alá a porcukrot. Ma már inkább étkezési keményítőt használok nyújtáskor. Miután egyenként beborítottam a részeket, összeállítottam a pillangót és feldíszítettem. Maradék fondantból, csokipasztillákból, apró szívekből tettem rá dekorációt. A kislány nagyon lelkendezett a tortát meglátván, tetszett neki a színes pillangó. A felnőttek megdícsérték, hogy milyen finom, és nekem is jó volt.
           
Megegyezik az új ruha és a torta színe

Nyár lévén a fondant kicsit megolvadt rajta, ez az esztétikáját rontotta ugyan de hűtőbe nem tettük, mert akkor meg "izzad" .

2011. június 9., csütörtök

Ki hogyan szeret főzni - Játék

Ki hogyan szeret főzni? -Játék


Mi nap Zsófi Zsófi meghívott erre a játékra.  Ez amolyan gasztrokvíz,  amiből megtudhatjuk, hogy mennyire hasonló a bloggerek/bloggerinák főzési technikái.
Köszönöm a meghívást ! 
Itt vannak a kérdések (5db), ami rám igaz azt kell kiemelni vagy/ésaláhúzni. A lehetőségeket ki is lehet egészíteni, vagy teljesen saját véleményt írni, ez általában a 3. válaszlehetőségnél lehetséges. 
Akkor Játszunk !


A. Hogyan választod ki, mi kerüljön az asztalra?
  1. Recept alapján, ezt követően vásárolom meg a hozzávalókat
  2. Az otthoni alapanyagokat felhasználva, kiegészítve
  3. Is-Is, mivel zöldséget is termesztünk, állatokat is tartunk. Elsősorban az otthoni alapanyagokhoz keresem a recepteket, a kiegészítőket megvásárolom.
B. Hogyan főzöl és blogolsz?
  1. Főzés közben fotózok, jegyzetelek
  2. Főzés után fényképezkedek és leírom a receptet
  3. Mivel nincs fotózási lehetőségem, többnyire főzés (én sütök) után kerítek valakit, aki lefotózza. Ha adódik lehetőség, közben is készíttetek fázisfotókat. De a recept mindig előre le van írva.
C. Milyen alapanyagokat használsz?
  1. Kizárólag a legjobb minőséget - függetlenül az árától
  2. A legolcsóbbat, függetlenül a minőségtől
  3. Középminőséget - figyelek az árakra és a minőségre egyaránt
D. Mennyire tartod be a receptben előírtakat?
  1. Teljes mértékben
  2. Egyáltalán nem figyelem
  3. Igyekszem betartani, bár főzésnél nem annyira , de a tortáknál a mennyiségek fontos meghatározók, itt kis mennyiségek (grammok)is számítanak a végeredményt illetően. De azért valahogy mindig a saját ízlésemhez igazítom a recepteket(pl. a helyettesítő anyagokkal).
E. Mennyire hasznosítod a fölöslegesnek tűnő adalékokat? (süteménylapok szélei, tojás egyik része - sárgája, fehérje stb...)
  1. Kidobom/elöntöm
  2. Azonnal felhasználom
  3. Nálunk nincs fölösleges adalék, valamire minden hasznosítható, ha mégsem, akkor az állatok "besegítenek" A tyúkjaim imádják a piskóta morzsát, ha mi    nem győzünk rá.


Az aláhúzott és kiemelt részek érvényesek rám, mindenhol saját véleményt írtam. A 3. válaszlehetőséget választottam mindig, ahová saját "kisregényeket" írtam. 
A 3. ponthoz mindenki írhat saját kisregényt, az a legérdekesebb, mert így mindenkinek kicsit mások lesznek a válaszai.
Akiket szeretnék meghívni a játékba:
    
Altair         és          Ani


Jó játékot mindenkinek!



    2011. június 8., szerda

    Díjat kaptam


    Múlt héten nagy meglepetés és meghatódás ért, megkaptam blogom első díját.
    A díjat Adryenn adományozta nekem és igencsak váratlanul ért ez a megtiszteltetés.
    Alig három hónapja írtam az első blogbejegyzésemet, a tortáimon is látszik, hogy nem mestercukrász munkái, az internetezéssel is ügyetlenkedem (most éppen az a gondom, hogy az oldalsávba sehogyse tudom kitenni a díj képét), szóval kellően zavarban vagyok. Aztán a díj továbbadásával sem vagyok teljesen tisztában, úgyhogy ha valamit nem jól csinálok, nyugodtan gorombítson le, ha valakit megbántok vele.Angi Angélánál azt olvastam, hogy ez a díjcsokor szabályoktól mentes, nem kötelező továbbadni, de lehet.
    Akkor  én most először is megköszönöm Adryennek hogy gondolt rám is. Megígérem neki, hogy a jövőben igyekszem méltóvá válni,  "felnőni" a díjhoz. Tudom, hogy van még sok tanulnivalóm a blogolás és a tortázás terén egyaránt.
    És szeretném továbbadni ezt a díjcsokrot azoknak a bloggereknek, akik kezdetektől meghatározó szerepet játszottak "cukrászkodásom" és blogírásomban egyaránt.

    Wise Lady   http://www.wiselady.hu/#axzz1OfPV7ytT  - elsőnek az ő blogjában lettem követő, sok újdonsággal  szolgált számomra és szolgál azóta is.

    Tortaimádó  http://www.tortaimado.hu/ nagyon otthon van tortázásban, minden csínját-bínját ismeri, rendszeresen alkalmazom a fortélyait.

    Gabriella http://gabriellakonyhaja.blogspot.com/, aki most befejezi a blogolást, de a tortázás nagy mestere.

    Edit tortasulija http://www.kiprobaltrecik.extra.hu/tortak2.htm, ahol nagyon részletesen le van írva minden.

    Jade konyhája http://jadekonyha.blogspot.com/2010/03/szulinapi-torta.html#, ahol először láttam hímzett tortát, ami annyira élethű kalocsai volt, hogy rögtön tudtam, ilye (vagy hasonlót) én is akarok csinálni.

    Latsia konyhája http://latsiakonyhaja.blogspot.com/, ahol nemcsak az édességeket, de egyéb ételeit is szívesen kipróbálom.

    Limara péksége http://limarapeksege.blogspot.com/, mert hát nemcsak tortával él az ember, de kenyereket, kalácsokat is sütök.

    Lőrincz Tímea http://tortadiszites.blogspot.com/, aki amellet hogy alaposan leírja tortadíszítési tapasztalatait, még tortaversenyeket is szervez.

    Moha http://mohakonyha.blogspot.com/, aki elsősorban mézeskalács remekeivel bűvölt el.

    Sütis néne sütödéje http://sutisnene.blogspot.com/, ami szintén valóságos "torta paradicsom".

    A kiválasztott blogtársaimat értesítettem a blogjukban, vagy emailben .
    Ők tízen már több díjat kaptak évek alatt, mégis számomra ők a "tortázás nagy öregjei", a kifejezés legnemesebb értelmében. Köszönöm a sok hasznos dolgot, amit tanultam tőlük. Ők nem mindannyian ismernek engem, mert csak ritkán "szólaltam meg", vagy mert technikailag nem sikerült, vagy időhiány miatt, de én jól ismerem a blogjaikat. Rajtuk kívül még sok helyre járok szívesen, de úgy tudom egyszerre csak tíz kiválasztott lehet. Remélem, mindannyian olyan szívesen fogadják, amilyen szívesen adom.

    2011. június 7., kedd

    Fagyi - gép nélkül - meggyes

    Sajnos csak ilyen rossz minőségű fotók vannak a meggy fagyimról
    Egy természetgyógyászati előadáson azt hallottam, hogy a fagyi az egyik legegészségtelenebb édesség. Nemcsak a cukortartalma miatt, hanem inkább a jeges állapota az, ami rossz hatással van a szervezetre, főleg a gyomorra, emésztőrendszerre és a torkunkat is megviselheti.
    Addig se ettünk mindennap ilyesmit, de ezt tudván is fogyasztunk fagyit mértékkel. Mivel nincs fagyigépem, eddig még eszembe se jutott, hogy itthon készítsek, de az internetről megtudtam, hogy anélkül is lehet.
    Korai meggyet árultak a piacon - ez az ún. cseresznyemeggy, ami nem túl savanyú - vettem hát olyan céllal, hogy   kipróbálom belőle a házifagyit.
    Először bebarangoltam az "édes" blogokat, receptes oldalakat, hogy megtudjam, mások hogy csinálják. Hát ahogy a nótában van: mindenki másképp csinálja...". Én mások változataiból összehoztam a sajátomat.

    Hozzávalók:

    fél kg meggy (magjával, szárával)
    15 deka cukor
    1 zacskó (2,5dl,Oké) tejszín
    1 kispohár natúr joghurt(250 grammos Aldis)
    10 deka mascarpone (házi, készítése Wise Ladynél itt)

    Elkészítés:

    Az alaposan megmosott meggyet leszáraztam, kimagoztam és egy zománcos lábosba tettem, rászórtam a cukrot. Tíz perc múlva alágyújtottam a gázt és felforrás után takaréklángon még tíz percig főztem . Külön vizet nem tettem rá, csak a saját levében.  Kihűlést követően mixerrel összecsócsáltam, majd másik edénybe átöntve hozzákevertem  a mascarponét, utána a joghurtot, végül pedig a külön felvert tejszínhabot. Azonnal a fagyasztóba került és jó egy óra múlva kevertem át, először csak kézzel, műanyag lapáttal  az edény széléről befelé. Újabb egy óra múlva kézi mixerrel, ismét fagyasztás, keverés - öt órán keresztül tartott, hogy időnként átkevertem, és tényleg nagyon jó lett az állaga, mint a "bolti". Körülbelül egy liter kész fagyim lett, tehát nemigen olcsóbb mint a készen vett, de nagyon finom és tudom, hogy mi van benne.
    Nincs fagyi adagoló kanalam, csak evőkanállal raktam poharakba, ide-oda  kis tört csokit nyomtam dísznek és nagy élvezettel bekanalaztuk. Raktam kis műanyag dobozban fagyasztóba, hogy később is legyen. Jön a nyári gyümölcsszezon, ezt málnával, ribizlivel is meg fogom csinálni.

    Házi  meggyfagyi









    2011. június 4., szombat

    Dorka virágoskertje

    Dorka virágoskertje
    Ezt a tortát még tavaly csináltam az unokám névnapjára.
    Hat tojásból sütött piskótát három lapba vágtam és pudingos főzött csokis krémmel töltöttem, a bevonat meg a dekoráció régebbről maradt tejporos masszából készült. Akkoriban még fólia között nyújtottam a fondantot és mivel én a folpackkal nehezen tudok bánni, meglátszanak a folpack gyűrődései. Kapkodnom kellett a díszítéssel, a férjem már indulásra készen az ajtóban toporgott amikor én a virágokat mintáztam, így most ezek is kissé el lettek nagyolva. Egy babát ráültettem a tetejére, babapiskóták alsó részét kicsit bekrémezve felragasztottam a kerítést és már indulhattunk is.
    Tudom, hogy nem egy remekmű, de azért mindenkinek tetszett. Dorka pedig teljesen extázisba esett tőle. Ez a gyöngyharmatos kisleány   vagy húsz percig előtte ülve gyönyörködött benne, felsorolva a "kertben" található összes virágot és bogarat.  Történetet kerekített a kertbeni történésekről.  A nagyobb gyerekek persze  megkérdezték, hogy mért tettem rá egy karika főtt tojást? Hát az nem főtt tojás, de igenis van ilyen virág, én már láttam ilyet.
    Aztán először mindenki vehetett egy kerítés lécet, utána sor került a szeletelésre is. Finom volt.


    Dorka virágoskertje
    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...