Összes oldalmegjelenítés

2011. április 20., szerda

Kalocsai hímzett, riselines torta

Kalocsai hímzett, riselines torta


Már régóta dédelgettem magamban egy ilyen torta kivitelezését.  Egy éve követője vagyok a Jade konyhája blognak, nála láttam először "hímzett" tortát és azonnal tudtam, hogy ilyet én is akarok csinálni. Most úgy gondoltam eleget tudok már és pikk-pakk összedobok egyet. Dehát ember tervez... Amit én végeztem az nem éppen olyan lett küllemre ahogy szerettem volna, de nagyon finom volt.
A külső borítás anyagával kezdtem. A virágokhoz volt a hűtőben eltéve maradék fondant egy-egy kicsi, többféle színű. A zöldet nem találtam megfelelőnek a kalocsaihoz, ezért öt dekányit sötétebbre színeztem kettő csepp kék Szilas ételfestékkel, másik öt dekához pedig egy kevés nagyon apróra őrölt mákot adtam hogy haragos zöldet kapjak. Sötétlilát szintén mákkal csináltam rózsaszínből, világos lilát pedig céklalével meg egy csepp kékkel. A kánkán tortánál maradt némi piros marcipán, ennek egy részéhez kakaót gyúrtam mert egy kevés bordó is kellett. Valamikor én is hímeztem (úgy négy évtizede), de nem igazán voltam benne sikeres. Úgy kellett varrni, hogy mindig csak egy-egy színnel. Először minden zöld színű mintát, utána minden kéket, aztán csak sárgát, stb. hímeztünk, és én nem szerettem, hogy csak nagyon lassan alakult ki szép "tarkára" a kézimunka. Ezt akkor anyag takarékosságból csináltuk, most pedig természetesen egyszerre csak egy színt nyújtottam ki. Magam elé tettem egy terítőt és a virágokat arról mintáztam. Profi cukrászfelszerelésem nincs, így pogácsaszaggató, kés, villa, üvegkupak a munkaeszközöm. Másfél óra múlva már papírdobozban száradtak. Erre a napra ennyi elég is volt ennyi.
A tortasütési nap előtt mikor a fondanthoz készülődtem eszembe jutott, hogy még a télen leírtam egy torta befedésére alkalmas hamis marcipán receptet, amit akkor nagyon egyszerűnek gondoltam.
Egy deci tejet kell felfőzni tizenkét és fél deka vajjal, belekeverve harmincöt deka porcukor meg húsz deka rétesliszt.Végén a tűzről lehúzva két kiskanál színtelen mandulaaromával ízesítjük. Ha kihűlt öt-hat  ek.kukorica keményítővel és négy-öt ek. porcukorral jól kigyúrjuk. Nosza rögtön neki is láttam, de mivel barna színűt akartam, így a lisztből elvettem két evőkanállal és helyette holland kakaót tettem. Hamar elkészültem vele és úgy tünt minden smakkol .Nylonzacskóban a konyhapolcon (szobahőmérsékleten) várt a sorára.


A tortakrémet szintén még a télen kinéztem Ditta : Sütés-Főzés blogjából.
Krém hozzávalói: 1,5 l tej, 15 deka cukor,1 zacskó vaníliás cukor, 25 deka Ráma margarin, 8 púpozot ek rétesliszt, 5 ek zamatkávé, 20 deka porcukor, 0,5 l víz.
 A tejet, 15 deka cukrot, vaníliás cukrot, margarint és lisztet egy vastag falú lábosban összekeverjük. A forralt vízzel leöntjük a zamatkávét. No itt Dittánál kis elírás volt, amelyet azóta kijavított. Fél deci vizet írt a fél liter helyett - ez kevés volt, de mivel a fél litert sokalltam, csak a fele mennyiséget tettem bele.(Legközelebb beleteszem mind a fél litert). Ezután a porcukrot megpirítjuk és a leszűrt kávéval felöntjük, kevergetjük míg a cukor elolvad, majd hozzáadjuk a tejes masszához és sűrű krémmé főzzük.Vízben lehűtjük és mixerrel jól összekeverjük. És mivel én nagyon hígnak gondoltam, kevertem bele egy jó kanál keményítőt. Hát ezt nem kellett volna, mert másnapra nagyon megkeményedett a krém és csomós lett. Azért kívül belül bekentem vele a tortát .Majdnem kifelejtettem, hogy közben négyszer három tojásból piskótakarikákat sütöttem 24 cm-es formában és kihűlés után töltöttem meg őket .  Hűtőbe raktam, és nekifogtam a "hímzésnek". Ostyalapból kivágtam akkora karikát mint a torta teteje, vajjal megkentem és beborítottam egy ilyen méretűre nyújtott hamis marcipán lappal. Már nyújtáskor tudtam, hogy ezzel meggyűlik a bajom, mert ragadt, szakadt, ismét át kellett gyúrnom keményítővel meg margarinnal. A körlap tetejére elhelyeztem a virágokat az aljukat kis vízzel megkenve.  Az oldalára a borítást huzamosabb gyúrás után se tudtam rendesen kinyújtani, ezért vékony "hurkákat" sodortam és alulról felfelé haladva burkoltam. Tetejére illesztettem a virágos lapot és dekortollal "kiriselineztem". Hát sajnos az oldalborítás miatt nem lett olyan elegáns torta, mint terveztem. De levontam a tanulságot, máskor csak a már jól bevált anyagokkal kezdek olyan tortához, amivel fontos, hogy remekeljek. Most pedig fontos volt, a tortát a kedves menyem kapta névnapjára, aki már több mint tíz éve kalocsai menyecske. De azért el volt ám ájulva tőle, és ízlett is mindnyájunknak.

4 megjegyzés:

  1. Szivbol gratulalok, ez nem kis munka lehetett! Ha ez az elso probalkozas, akkor igazan csodalnivalo! Szerintem nagyon jok lettek a szinek! Nem csoda, hogy a menyed el volt ajulva tole!
    Szolok Anyukamnak, hogy jojjon es csodalja meg o is! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves dícséretet, nagyon jólesik.
    Én szintén szívesen csodálom anyukád, a nővéred és a te munkáidat is.

    VálaszTörlés
  3. gratulallok nagyon jo a kezügyesseged es a fantaziad en ezt kezzel varva valositom meg egyenlöre de igerem megprobalom el sajatittani a te gyönyörü tortad

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen!
      Nem ördöngösség a kalocsai torta, ha hímezni tudsz, ezt is meg tudod csinálni!
      És majd légyszíves képet küldeni róla!
      Vagy kóstolót postán! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...