Összes oldalmegjelenítés

2012. január 15., vasárnap

Karamellkrémes bonbon házilag

Bonbon házilag
No, ezt is az internetről tudtam meg, hogy házilag is lehet bonbont készíteni.
Tanulmányoztam sok bonbonos blogot, novemberben volt alkalmam formát venni a Lidlben, de a megvalósításhoz Suncika  minapi bejegyzését olvasva kaptam igazán kedvet. Olyan egyszerűnek tűnt az ő leírása alapján, hogy  mikor a karamellkrémes bonbonjai képét megláttam, már indultam is a spájzba előszedni a hozzávalókat. Nagyon szeretem a karamellás dolgokat és ez a krém egyszerűnek, ugyanakkor nagyon finomnak tünt.
Először ezt készítettem el, ugyanúgy, ahogy Suncika.
Hozzávalók:
12,5 deka cukor
125 ml tejszín
1 vanília rúd
2 deka vaj
3 deka méz
csipet só
Elkészítés:
A cukrot karamellizáljuk, majd hozzáöntjük a tejszínt. Mikor elolvadt benne a cukor, belekapartam egy vaníliarúd magjait, hozzáadtam a sót, vajat, mézet, majd készre főztem. Amikor látható lett az edény alja, akkor volt jó.
Hűlni tettem, addig pedig 20 deka 74%-os csokit összetörtem, nagyobb részét gőz fölött felolvasztottam, a többit pedig az edényt a tűzről levéve kevertem hozzá. (Ezt hívják temperálásnak)
Ecsettel meg kiskanállal kikentem a formák alját, meg oldalát és negyed órára hűtőbe tettem őket.
Félkész bonbonok
Itt azért azt elmondom, hogy a sötétbarna szilikon formával nagyon nehéz volt dolgozni, összeolvadtak a színek, nem láttam rendesen, mit csinálok.   A fehér forma egy műanyag jégkocka készítő.A formákat még kétszer átkentem csokival, aztán kiskanállal belekanalaztam a kihűlt tölteléket, majd lezárás képpen ismét csokikenés következett, majd hűtő. Eddig elégedett voltam a dolgok alakulásával és alig vártam, hogy fél óra múlva kivehessem őket a formákból. Persze, ettől a művelettől azért tartottam is - az olvasottak alapján nem is olyan egyszerű a bonbonok eltávolítása a formából. Én is megszenvedtem vele. A szilikonnal nem volt annyi gondom, de a műanyag jégkockatartó!

       
Ütögettem, rázogattam, megkértem szépen, imádkoztam,fenyegettem, ráolvastam...Különféle praktikákkal nagy nehezen sikerült kivarázsolni a bonbonokat a formából. Persze, a többségét nem ép mivoltában. Itt-ott letörött belőlük, kinyomtam az oldalát és hasonló balesetek történtek. Összességében azonban a tökéletlenségek ellenére is elégedett vagyok. Feltétlenül kellett ez a saját tapasztalat ahhoz, hogy legközelebb ha bonbonozáshoz fogok, mire ügyeljek legjobban.
Először is ez az ecsetelős módszer nagyon sok csokit "vesz fel", ezáltal drágább az előállítás és nehezebb a formából való kivétel. Bár régebben Praliné Zsuzsinál,  Gesztenyénél  és sok más helyen informálódtam, most ez a hirtelen jött, uccu neki bonbonozás kihozta a hiányosságaimat e témában, arra viszont jó volt, hogy eloszlassa a félelmeimet.
Összegezve: nem ördöngösség, de több odafigyelés, és több idő szükséges ahhoz, hogy tökéletesebb bonbonokat tudjak csinálni. Nem biztos, hogy gyakran fogok bonbonozni, de egyszer-egyszer mostmár bátrabban neki merek majd fogni.
No és végül eldicsekszem a bonbonjaimért kapott dícséretekkel. A nővérem azt mondta, ha nem tudná, hogy én sok mindent elő tudok állítani házilag, el se hinné, hogy én csináltam. Nagyon finomnak találta és én is.
Most, hogy a gyerekek is letesztelték, közzé teszem a bejegyzést.
Azt mondták, a jövőben is "vevők" a bonbonjaimra. Igyekszem legközelebb tökéletesebbre csinálni.

15 megjegyzés:

  1. Ha többször csinálod rájössz sokmindenre.Pl. Fejre kell fordítani a formát a mikor nyomkodod ki a bonbont.
    A kemény formát én szintén fejre fordítva az asztalhoz csapkodom:)
    Pár alkalom után megszokod a sötétbarnát is, vedd a kezedbe a kenéskor úgy jobban látszik. És nem mellékes egy jó ecset, amivel kened. Közepesen vastag, lapos, nálam ez a nyerő. Jó játék a bonbon készítés.

    VálaszTörlés
  2. Elképzelem ahogy bírkóztál a formákkal!:-)) Nagyon ügyes vagy mert nagyon szépek lettek! Ezt a tölteléket már láttam én is valahol és akkor pedig megfogadtam hogy elkészítem, de lehet hogy ráveszem magamat ezek után. Nagyon szeretem a karamellát én is.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek lettek, ez a karamellkrém nekem is a kedvencem!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyes vagy, nagyon szépek lettek a bonbonjaid, gratulálok, érdemes volt birkózni velük.

    VálaszTörlés
  5. Hú, de jól néznek ki, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  6. Éva!Kimaradt egy kis krém, ezt úgy hasznosítottam, hogy két-két Albert kekszet összeragasztottam vele.
    Ez is nagyon bevált, isteni ez a krém.

    VálaszTörlés
  7. Zsuzsi!A te elismerésed nekem felér egy Nobel díjjal!

    VálaszTörlés
  8. Mrita!Köszönöm.

    Tejszínhab!Köszönöm.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ügyes vagy, jók lettek az első bonbonok:) Majd belejössz, csak gyakorolj sokat:)

    VálaszTörlés
  10. Gondaanyu! alaposan tanulmányoztam a bonbonjaidat és nagyon megdícsérlek érte -ahogy sokan mások is- mert te ebben is nagyon ügyes vagy.
    Köszönöm a jótanácsokat, majd ecsetet meg egy-két dolgot még beszerzek.

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok a bonbonokhoz, meg ahhoz is, hogy újat mertél kipróbálni! Legközelebb mi lesz? Karamellvirágok? :-)

    VálaszTörlés
  12. Ahogyan az előttem szólók is írják, ez igen nagyon ügyes vagy!!! Ezt olvasva nem tűnik nehéznek de azért nem biztos h ki merném próbálni :)

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm, M@rti!Nem vágok bele semmi újba, sőt, a tortázással is visszafogom magam "alapjáratra".
    Megpróbálok kicsit többet foglalkozni magammal- úgymint rendszeres torna, masszázs, stb.- mert egykettőre itt lesz a tavasz a kerti munkákkal...

    VálaszTörlés
  14. Judóca!Szerintem te sem vagy ügyetlenebb, de az időt, meg a pénzt bizony rá kell szánni.Tényleg jobb a direkt bonbonhoz gyártott formával dolgozni és a jó minőségű csoki is követelmény.A mostani drágaság miatt én se heti gyakorisággal fogok bonbont gyártani.

    VálaszTörlés